Kárpátalján, a Szinevéri Nemzeti Parkban az Ökörmezői Kerületi Rendőrség munkatársai lelepleztek két bűnelkövetőt, akik illegális vadászattal foglalkoztak.
A rendőrök a férfiaktól fegyvereket és állattetemeket foglaltak le.
Február 21-én este a rendőrséghez bejelentés érkezett a Szinevéri Nemzeti Park dolgozóitól. A feljelentők közölték, hogy orvvadászat nyomát vélték felfedezni a védett területen.
A helyszínre kiérkezett rendőrök felmérték a nemzeti park környékét, és az erdő felé vezető úton emberi nyomokat találtak.
A bűnözők útját követve a rendőrök két férfira akadtak,
akik épp az általuk meggyilkolt őzek tetemeit csomagolták.
Az orvvadászoknak sima csövű puskájuk is volt. A rendőrök kérésére a férfiak bemutatták a fegyverhez szükséges engedélyeket.
Az állatok vadászata a védett területeken azonban szigorúan tilos, ezért a rendőrség elkobozta a zsákmányt és a fegyvereket, az illegális vadászat (Ukrajna Btk. 248. cikkelye) értelmében pedig büntetőeljárást indítottak.
Az ilyen bűncselekmények következtében az egész ország ökoszisztémája szenved, mert a vadállatok tömeges megölése veszélyt jelent a ritka fajok túlélésére Ukrajnában.
A rendőrség által elkapott orvvadászokat három évig terjedő börtön fenyegeti.
Az ügyben még folyik a nyomozás – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »