Orvosmisszió: A világot megrázó tragédiák idején is gondolnunk kell a rászoruló magyar gyerekekre

Orvosmisszió: A világot megrázó tragédiák idején is gondolnunk kell a rászoruló magyar gyerekekre

Kárpátalja, Vajdaság, Gyimesek – A Katolikus Karitász orvosmissziója eljut a legeldugottabb szórványtelepülésekre is. Ez a „legek” missziója, hiszen a legszegényebb, legnehezebben megközelíthető, a nagyvilág számára legkevésbé ismert településeket veszi célba. Február harmadik hétvégéjén a Vajdaságba, Kishegyesre látogatott az orvosokból, medikusokból és szakápolókból álló missziós csapat.

Nem mindenhol és nem mindenkinek természetes, hogy az óvoda, iskola szervezésében vagy szülők kíséretében a gyerekek rendszeres szemészeti, fogászati és ortopédiai szűrésen vesznek részt. Pedig az ilyen jellegű problémák kiszűrése nagyon sok későbbi problémát előzhet meg.

A Katolikus Karitász is mindent bevetve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa továbbra is a földrengés, illetve az orosz-ukrán háború sújtotta területeken, azonban nem feledkezhetnek meg egyéb elköteleződéseikről sem – így az orvosmisszióról, amelyet a Katolikus Karitász, Vojcek László professzor vezetésével, a szűrés, a prevenció hiányát felismerve hozott létre 2017-ben. Azóta minden második, harmadik hétvégén elindulnak, hogy egy-egy olyan eldugott települést keressenek fel, ahol nincs más lehetőség a prevenciós szűrésre.

Február harmadik hétvégéjén a Vajdaságba, Kishegyesre látogatott egy 12 fős, orvosokból, medikusokból és szakápolókból álló missziós csapat. Két napon át szűrték, vizsgálták a helyieket, és osztottak szét alapvető egészségügyi és csecsemőápolási cikkeket.

A 13 ezer főt számláló Kishegyes és vonzáskörzete számára a prevenciós szűrések szinte elérhetetlenek, most azonban olyanok is részesülhettek a szakorvosi vizsgálatokban, akik erre helyzetük miatt nem is gondolhattak.

Hírdetés

„Az orvosmisszió ma Európában a legek missziója: a legszegényebb, legnehezebben megközelíthető, a nagyvilág számára legkevésbé ismert, egészségügyi szempontból a legelhanyagoltabb, az itt élők helyzete pedig a legkilátástalanabb egész Európában – fogalmazott Vojcek László professzor, az orvosmisszió vezetője. – Ez motiválja orvosainkat és hallgatóinkat, hogy két-három hetente útnak induljanak.”

Szöveg: Nagy Andrea

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »