A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál 200 kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni – közölte az árvízi védekezést irányító operatív törzs kedd reggeli sajtótájékoztatóján a kormányfő.
Az árhullám Mohácsnál tetőzik kedden, utána a legmagasabb vízszinthullám elhagyja az országot. Az operatív törzs hétfőn még ülésezik, de utána már szűkített létszámmal és feladatkörrel dolgozik csak tovább – mondta Orbán Viktor. Biztató időjárási híreket kapott a szakemberektől: bár a héten várható csapadék, az nem befolyásolja az árhullám levonulását. Gyors ütemben zajlik az apadás, ezért jöhet a takarítás.
Kedden 510 kilométer Duna-szakaszon zajlott a védekezés, ez 200 kilométerrel kevesebb, mint egy nappal korábban. Mosonmagyaróvárnál több mint 1 métert apadt már a Duna, Komáromnál 293 centit, 235-öt Esztergomnál, Budapestnél pedig 162 centimétert. Bajánál is már több mint egy centivel alacsonyabb a vízszint, mint a hétfői tetőzéskor. Paks „mindig is rendben volt” – sorolta a kormányfő. A védekezésben részt vevők száma is gyorsan csökken, hétfőn még 4458 fő volt szolgálatban, kedden 1847-en fognak részt venni a munkálatokban.
Budapest „fölött” és még a főváros is mentesítettnek tekinthető, csökken a nehéznek mondható védekezési helyszínek száma. Baján – leszámítva a nagy Pandúr-szigeten a hullámtérben történő elárasztást – „a dolgok rendben vannak”, értékelt.
A „2024-es nagy dunai árvízben” 40 kilométeres szakaszon épült ki ideiglenes védmű, 4600 méteren épült árvízvédelmi mobilfal. Kétmilliónyi homokzsákot használtak fel, ezekbe 32 ezer köbméter homok (55 ezer tonna) került.
A legmagasabb szintű árvízvédelmi készültség harmadfokú volt, ilyet 403 kilométeren rendeltek el. Emellett egy ennél magasabb fokozat, a rendkívüli árvízvédelmi készültség (ez közvetlen árvízveszélyt jelent) volt érvényben mintegy 40 kilométeren (erről később Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója beszélt részletesebben).
További érdekes adatokat is ismeretetett Orbán Viktor: a vízügyesek szeptember 21-e óta 5500 kilométert gyalogoltak a rájuk kiosztott szakaszok felügyelete során, ez nagyjából a teljes magyar határvonal-szakasz kétszerese. A kormányfő 1687 kilométert tett meg eddig az árvízi útjai során, de ő gépkocsival is mehetett a gyaloglás mellett (ez annyi, mintha elment volna Tallinba az árvízvédelmi védekezés alatt).
Óriási vízszint-emelkedés történt:
A további árvízvédelmi beruházásokkal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta:
a vízügy készít egy javaslatot a kormány számára, és ha ez elkészül a közelgő 3 napos kihelyezett kormányülésig, akkor ott megvitatják és döntéseket is hozhatnak.
A javaslat lényege az, hogy az ideiglenes védekezést szolgáló gátszakaszokat hol akarják kiváltani állandóakkal.
„Végigjártam az egész Duna-szakaszt, több helyütt tűnik értelmesnek, hogy mobilgátat építsenek, hogy ne kelljen homokzsákos védekezést kiépíteni legközelebb. De van, ahol ezt nem lehet megvalósítani, ott megmarad az eddigi védekezési módszer. A mobilgát-rendszer építése nem olcsó, de nem vágja földhöz az államháztartást, egy jól ütemezett javaslatot a következő években – látatlanban, a pontos számok ismerete nélkül mondom – végre tudunk hajtani” – fogalmazott a kormányfő, aki ellátogat Mohácsra is.
„Megyek a vízzel én is, de – az ellenfeleimnek mondom – a határnál visszafordulok” – jegyezte meg.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »