Nem akarom a halat úszni tanítani, illetve azt sem tudom, mi folyik a háttérben, de ez az újabb válság, mely közvetve-közvetlen bennünket is érint, aggodalommal tölt el. Mint minden jóérzésű ember – aki nem érdekelt a válság kiterjedésében – a békés megoldás lehetőségeit keresi. Ennek érdekében szeretném a gondolataimat megosztani a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzetről.
A kardcsörtetés nem az egyik pillanatról a másikra alakult ki, hanem az Európai Unió és/vagy NATO ázsiai és afrikai szerepvállalásához köthető. Az ottani stabilitást lerombolva („demokráciaexport”) az ott élő emberek kiszámítható jövője veszélybe került, az országok működőképességét anarchia, törzsi acsarkodás, hatalmi harc váltotta fel. Ezek az események arra késztették az európai kultúrát még hallomásból sem ismerő, alulképzett széles tömegeket, hogy új „hazát” keressenek. Az EU elhibázott menekültpolitikája pedig kitárta a kapuit az új honfoglalók előtt. (Az egy másik téma lenne, hogy a beilleszkedés mennyire lett sikeres, mennyire szolgálta az itt élő emberek, országok érdekét.) Közel hat éve ömlik az emberáradat, mely hatalmas kihívások elé állítja a tagországokat. Egy részük megálljt parancsolna és ellenőrzött keretek közé szorítaná a bevándorlást, másik részük pedig keblére ölelne mindenféle jöttmentet.
A 2020-ban lezajlott fehérorosz választást Aljakszandr Lukasenka nyerte meg. Hogy törvényesen vagy csalással, számomra irreleváns, mert egy adott kereteken belül rend és kiszámíthatóság jellemezte Fehéroroszországot. A történelemben jártas olvasók biztos tudnak párhuzamot vonni a kettős mércére, hiszen az Európai Unió nem mindig ilyen harcias, vagy helyezi az emberi jogokat előtérbe. Meg lehet említeni a 2006 őszén Magyarországon történt eseményeket, ahol a jogállamiságot pár hónapra az önkény váltotta fel, vagy a sovén Ukrajnának sem kell büntetőintézkedésekkel számolnia, holott az ott élő őshonos kisebbségek jogait csorbítják, megszüntetik, s ennek ellenére Brüsszel hallgat. Ez az a kettős mérce, mely az Európai Uniót hiteltelenné és gyengévé teszi.
Az életbe léptetett szankciók nem jártak sikerrel, sőt a fehérorosz államot akaratlanul Oroszország irányába lökte, és felmerülhet bennünk az a gondolat, hogy Fehéroroszország már-már csak névleg létezik, és az orosz érdekek kiszolgálója lett. Tehát a szankciók éppen az ellenkező hatást érték el, mint amire a döntéshozó politikusok Brüsszelben számítottak. Uniós szankciók nemcsak Fehéroroszországot sújtják, hanem Oroszországot is. Ennek az oka Krím félsziget egy népszavazás utáni el/visszavétele. A kettős mérce itt is megfigyelhető, mert Koszovó népi kezdeményezésre – bármilyen negatív következmények nélkül – elszakadhatott Szerbiától, ezzel szemben Krím lakosainak a véleményét nem tekintik irányadónak, elfogadhatónak.
Aki ismeri és érti a szláv népek lelkét, habitusát, az tudja, hogy erőszakkal ellenük nem lehet sokat elérni, mert az megacélozza őket, és visszavágnak. Ott, ahol az őket támadónak a legjobban fáj, fogják az agressziót viszonozni. Ezt tapasztalhatjuk most az uniós határon kialakult helyzettel kapcsolatban, és még mielőtt még túl késő lesz, ezt a válságot békés eszközökkel meg kell oldani.
Lengyelország minden tőle telhetőt megtesz a schengeni határok védelmében, többtízezer egyenruhás védi biztonságunkat annak érdekében, hogy továbbra is szabadon utazhassunk a schengeni egyezmény alapján a tagállamok között. Ne legyenek kétségeink, ha a schengeni határok megszűnnek, visszatér a belső határellenőrzés. Ezért kell minden áron megvédeni a külső határainkat, mert többek között ez biztosítja az unió egyik alappillérét. Sajnos Lengyelország megint magára maradt, mint 1939-ben… Hiába kötött a lengyel kormány a britekkel, franciákkal védelmi szerződést, Lengyelországot magára hagyták, sőt Nagy-Britannia az egyik agresszorral, a Szovjetunióval szövetségre lépett, amikor az érdekei úgy kívánták. Egy XIX. századi brit miniszterelnök szavai a mai napig érvényesek: „Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.”
Az is egy nagyon érdekes tény, hogy a migránsok Lengyelország határait ostromolják, Litvániát pedig szinte kihagyják. Ennek az a magyarázata, hogy a litván országgyűlés egységesen elutasító a bevándorlással szemben, míg a lengyeleknél az ellenzék bevándorláspárti.
Mit lehetne tenni e feszültség csökkentésének érdekében, hiszen a balkáni helyzet, valamint az energiaválság szintén megoldásra vár? Hogyan tudnának a szembenálló felek (EU/Fehéroroszország) úgy megállapodni, hogy az ne járjon erkölcsi veszteséggel? Kit tudna Lukasenka tárgyalófélnek elfogadni, melyik tagállam tudna ebben segíteni? Ki ápol jó kapcsolatot a minszki kormánnyal? Aki ezt felvállalná és sikerrel tudná a tárgyalásokat lezárni, úgy, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, hatalmas nemzetközi elismertségre tehet(ne) szert.
Gerd Wiesler
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
