Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Mielőtt nagycsütörtök este megkezdődne a szent három nap liturgiája, az egyházmegyék ordináriusai összegyűjtik papjaikat és a plébániák képviselőit, hogy Isten áldását kérjék a szentségek kiszolgáltatásakor használt szent olajokra. Nagycsütörtök már az ókori római egyház életében is sűrű nap volt. Ekkor nyerték el a kiengesztelődést a bűnbánattartók, és kaptak visszafogadást az egyház közösségébe, ahol már együtt ünnepelték meg az utolsó vacsora emlékezetét.
I. Adorján (Hadrianus) pápa 8. századi szertartáskönyve úgy rendelkezett, hogy nagycsütörtökön délben gyűljön össze a város papsága, s részesedjen a pápa által megáldott olajokból. Ezekkel térjen vissza ki-ki a saját templomába a húsvéti liturgiák vezetésére. Ez a szertartás a középkor elején a reggeli órákra helyeződött át, ahogy azt a legtöbb egyházmegyében most is ünnepeljük.
Hitünk szerint Jézus a Krisztus a Messiás, magyarul a Felkent. Ahogy Péter apostol fogalmaz: „A Názáreti Jézust fölkente Isten Szentlélekkel és erővel, és ő jót tett, bejárta az egész területet, és meggyógyított mindenkit, akiket megnyomorított az ördög, mert Isten vele volt. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt, akit fára feszítve megöltek, Isten harmadnapon feltámasztotta, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék, de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: nekünk, akik vele együtt ettünk és ittunk, miután feltámadt a halálból” (ApCsel 10,38–41).
Az Egyház ma is Krisztus gyógyító erejét kéri a betegek olajával megkentekre. Olajjal kenjük meg a keresztségre készülőket, a keresztségben és a bérmálásban részesedőket és a pappá szenteltek kezét, hogy akik az eucharisztiában együtt esznek és isznak a feltámadt Felkenttel, tanúságot is tegyenek róla az egész nép előtt.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
