Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédet, ahol köszöntötte az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kerszteződésénél megjelent ünneplőklet, külön a lengyeleket és az olaszokat.
„Mindenek előtt emlékezzünk a 65 évvel és a 15 évvel ezelőtti eseményekre. Másfél évtizede itt, ezen a helyen nézett szembe egymással amúlt és a jelen. Az ifjú kommunisták 15 évvel ezelőtt november 4-ét csináltak ebből a napból” – kezdte beszédét a kormányfő. Egyik oldalon gumilövedékek, másik oldalon a nép, akiknek azt kellett hallaniuk, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este.
A nemzetek életében vannak pillanatok amikor mindenki úgy érzi elég volt. Dönteni kell és a döntésünk megmutatja, kik vagyunk valójában.
„Egy egész nemzetről derül ki, milyen. Vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó és ki a rossz, ki áll a történelem jó vagy rossz oldalán” – fogalmazott Orbán Viktor.
„Mi, magyarok protestáltunk, és jól döntöttünk a kommunisták ellenében 1956-ban. Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában” – mondta.
„Ezzel a Magyarországgal húzott ujjat a kommunisták új nemzedéke, akik hazugsággal jutottak hatalomra. Adócsökkentést ígértek majd megemelték azt. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták a magyar családokat. Miután csődbe vitték az országot még az IMF-et is a nyakunkra tették. Amikor felemeltük a szavunkat, gumilövedékkel, lovasrohammal, könnygázzal választoltak. Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik”
– mondta Orbán Viktor.
A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri – jelentette ki. Mi is kivártuk a megfelelő pillanatot.
„A Jóisten igazságos volt. Azt kapták büntetésül amit mi kaptunk jutalmul. A kétharmados győzelmet és elsöpörtük a szocialista Magyaroszágot”
– mondta a miniszterelnök, hangos tetszést aratva hallgatói körében.
Ötvenhatban a kommunisták elmenekültek, de 2006-ban nem volt ekkor szerencsénk. Azóta is itt bolyong köztünk mint az Országház fantomja. Elégtételt venni egyetlen mámoros pillanat, de hosszú évek kellettek helyrehozni a baloldal rombolását – fogalmazott.
„Talpra állítottuk Magyarországot”
Egymillió új munkahelyet hoztunk létre, letörtük az adókat, lerúgtuk a devizahiteleket, visszaszereztük a közműveket, bankokat és médiát. Megadóztattuk a multikat, megvéddtük a családokat, és csökkentettük a rezsit – sorolta a kormányfő. Hazánk ma már elég erős, hogy egyszerre becsülje meg a fiatalokat és időseket. Visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat, a családoknak pedig visszatérítjük az adót, tette hozzá.
„Van alkotmányunk, ami garantálja, hogy ne tehessék meg azt, amit ’56-ban és 2006-ban. Sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett hozzá. Övék a dicsőség, akik hittek a szeretet és összefogás erejében” – fogalmazott.
„Velünk még a kommmunisták se bírtak!”
Amikor letörtük a rezsiárakat, megskalpotuk a multik profitját és hazaküldtük az IMF-et, akkor támadtak bennünket. Ugyanígy tettek akkor is, amikor megállítottuk a migránsokat.
„Miniszterelnökök tucatjai rontottak rá Magyarországra – de ki emlékszik már a nevükre?” – mondta.
Orbán Viktor aktuálpolitikai kérdésekre kitérve azt mondta: „Ahogy a történelemben többször, Európa főurai a fejünk fölött rólunk akarnak dönteni, de nélkülünk. Ma úgy viselkednek velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is megértsék: velünk még a kommmunisták se bírtak!”
„Mi vagyunk azok, akik ’56-ban megelégelték a világkommunizmust, és kiütötték az első téglát a berlini falból. Mi nem azt mondjuk, hogy a magyaroknak igazuk van, hanem azt, hogy igazuk lesz”
– fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette: bárki is volt eddig az ellenfél, „a baloldal mindig a hátunkba került és ott ártott ahol csak tudott. Most is szervezkednek, fenekednek, szítják a viszály és erőszak magvait.”
„Azt hiszik a báránybőrbe bujtatott farkast nem ismerjük fel. De felismerjük, és tudjuk, hogy meg fogja enni a nagymamát. Ezért van már mindenki az összefogás bendőjében, és van ott még hely a percemberkék számára” – mondta a miniszterelnök, derültséget és tapsot kiváltva az ünneplőkből.
Csak egy baloldal van. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják, és csőddel fejezik be. Akik 15 éve az emberek közé lövettek, most is a hatalomba készülnek. A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem megválasztatni akarják őket.
Akik ’56-ban a Sztálin-szobrot ledöntötték, nem voltak népvezérek vagy jól kiképzett tábornokok. A magyar nép egyszerű fiai és lányai voltak, mint mi vagyunk. „A magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni” – mondta.
A miniszterelnök szerint október 23-a emlékeztett minket, hogy a saját felelősségünkről ne feledkezzünk meg. Magyarország elmúlt 1100 éve „megtanította, hogy a szabadságunkért küzdeni kell. Mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban.”
„Évszázadok óta ugyanazt akarjuk: Igazságot Magyarországnak” – fogalmazott. Nem gondolhatjuk, hogy mindig minden helyzetben igazunk van, de akkor igazunk van, amikor megvédjük magunkat, ha támadnak.
„A magyarok igazsága bennetek van”
Ha meg akarjuk védeni a határainkat, gyermekeink jövőjét, családunkat, kultúránkat szokásainkat nyelvünket azaz mindennapi életünk szabadságát, ahhoz mindenkire szükség lesz.
„Minden magyarra számítunk akinek számít Magyarország jövője” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
„Sokan vannak, akik nem veszik komolyan az ellenfeleinket. Azt gondolják, hogy 2006-ért elégtételt vettünk, és nincs mitől tartanunk. És amit a baloldal csinál, annak „valóban több köze van a szórakoztatáshoz, hiszen még a karácsonyt sem érték meg” – fogalmazott.
„Rendeztek maguknak egy választást de még azt sem tudták megnyerni. Azon versenyeznek, ki lehet majd Brüsszel embere, aki uralkodhat és kiszolgálhatja a küföldi érdekeket.”
Néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ennyien összegyűlnünk, de ne tévesszen meg bennünket a hazai baloldal: lássuk meg a nemzetközi hátországot, ami fenyegeti Magyarországot – mondta a miniszterelnök.
„Aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga” – jelentette ki.
„Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.
MTI/hirado.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »