Ők a Szakcsi Rádió új jazz-tehetségei

Ők a Szakcsi Rádió új jazz-tehetségei

A Szakcsi Rádió bejelentette a Küldd be a dalod! kampánya keretében kiválasztott új jazz-tehetségeket. Az előadókat és zenekarokat a zeneszámaik mellett portrébeszélgetésekből és interjúkból ismerhetik meg részletesebben a magyar jazz rádiójának hallgatói.

Megvan az első öt kiválasztottja a Szakcsi Rádió hetek óta tartó kampányának: a rádió szakmai grémiuma megnevezte azt az öt előadót, illetve zenekart, akiknek dalai mostantól elérhetők a rádió lejátszási listájában.

A rádióadó valamennyi jazz-zenész számára nyitottá tette a jelentkezést, de zömében fiatalok, feltörekvő előadók, zenekarok illetve hangszeres zenészek pályáztak. A Szakcsi Rádió szakemberei olyan tehetségeket keresnek, akik autentikusan képviselik a magyar jazz hagyományait. A bemutatkozó anyagokat továbbra is várják, ám az első körben kiválasztott jazz-formációkkal és előadókkal mostantól bármikor találkozhatnak a hallgatók.

Emingó együttes

Az Emingó zenekar célja, hogy a jazzt, mint szemléletmódot képviselje, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutassa. Zenéjükben ismétlődő világzenei dallamok, afrikai ritmusok és hip-hop groove-ok jelennek meg, nagy hangsúlyt helyezve az improvizációra. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.

Hárs Róza

A Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatójának zeneiségére a francia sanzonok és a latin dallamok világa volt nagy hatással. 2020 óta ír saját dalokat, zenekarában neves magyar jazz-zenészek szerepelnek. Koncertjeiken a saját számok mellett híres jazz-standardek és sanzonok is elhangzanak.

Hírdetés

Zian Jazz Planet (ZJP)

A Zian Jazz Planet 2023-ban alakult, debreceni és annak környékén élő jazz-zenészek összefogásával. New jazz, neo soul és latin stílusban utaznak, saját számokat játszanak. Jelenleg első, Jupiter című albumukon dolgoznak, amelyen számos kiváló vendégelőadó is közreműködik. Zenéjüket a frissesség és a játékosság jellemzi.

Orbay Lilla

Orbay Lilla zenei tanulmányait klasszikus zongorával kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének-tanár szakán folytatta. Saját kompozícióit tartalmazó lemezei, valamint számos elismert zenésszel való közreműködése révén vált ismertté. Formációi, az Orbay Lilla Quintet és az Ephemere, gyakran lépnek fel különböző rendezvényeken.

Lukács Márton Trió

A 2023-ban Budapesten megalakult modern jazz trió, Lukács Márton Örs zongorista/zeneszerző vezetésével került be a magyar jazz vérkeringésébe. A trióban Siklós Kornél dobokon és Suke Sándor nagybőgőn játszik. Első lemezük, a Still Searching 2024-ben jelent meg, amelyen az akusztikus jazztrió-hangzás kortárs klasszikus és neo-soul elemekkel keveredik.

Szakcsi Rádió online adása a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével is elérhető, de érdemes a rádióadó saját Spotify-csatornájára is feliratkozni, amelyen podcast tartalmak és folyamatosan frissülő zenei lejátszási listák közül lehet válogatni.

Szakcsi Rádió – a magyar jazz rádiója.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »