A brit miniszterelnök szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen életképes rendezési módja a kétállami megoldás, de persze azért „ki kell állni Izrael mellett”

A brit miniszterelnök szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen életképes rendezési módja a kétállami megoldás, mert csak ez törheti meg az erőszak ördögi körét.

Sir Keir Starmer a Gázai övezetet uraló Hamász tavaly októberi izraeli támadásának első évfordulója alkalmából írt cikkében – amely a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban jelent meg – leszögezi: a kétállami megoldásra azért is szükség van, mert ez teremtheti meg a lehetőséget arra, hogy Izrael végre biztonságban élhessen a "régóta ígérgetett palesztin állam" szomszédságában.

Vasárnap megjelent évfordulós írásában Starmer ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a helyzet még nagyobb mértékű destabilizációjától nem remélhető a biztonság megteremtése. "A jövőt nem egy újabb nemzedék lelki megnyomorításával, árvává és hajléktalanná tételével lehet jobbá tenni" – fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.

Starmer szerint csak Gázában több mint 40 ezer ember – köztük sok nő és gyerek – halt meg, nagyon sokan maradtak árván, a térségben éhezés és a higiénia hiánya miatt betegségek is pusztítanak.

Hírdetés

Persze a "kétállami megoldás" hajtogatása közben azért mégiscsak Izraelt vette a védelmébe. A brit kormányfő szerint az Izrael ellen minap végrehajtott iráni rakétatámadás veszélyes fordulópontot jelent. Irán hosszú ideje fenyegeti az egész Közel-Keletet a terrorizmus és különböző fegyveres csoportok támogatásával, és ki kell állni Izrael mellett az iráni agresszió nyomán (arról már nem beszél, miért kéne kiállni mellettük, hiszen folyamatosan fenyegetik Iránt is – a szerk.)

Ha azonban Izrael és Irán közvetlen konfrontációba keveredik egymással, annak pusztító következményei lennének a közel-keleti népek és az egész világ számára, éppen ezért az összes érintettnek minden tőle telhetőt meg kell tennie ennek megakadályozásáért – írta a brit miniszterelnök.

London a múlt hónap végén 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjára. A brit külügyminisztérium akkori tájékoztatásának megfogalmazása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze "lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére".

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »