Nyolc hónap után ismét emelkedőben van a túlhalálozás. Szeptemberben több mint száz emberéletet követelt a járvány

Nyolc hónap után ismét emelkedőben van a túlhalálozás. Szeptemberben több mint száz emberéletet követelt a járvány

Nyolc hónap után ismét megmutatkozik a halálozási statisztikában az erősödő járványhullám. A halálos mértéke az ötéves átlagtól 6 százalékkal volt magasabb szeptemberben, elsősorban a 64-75 év közöttiek halandósági mutatói romlottak – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal aktuális adataiból. A túlhalálozás mértéke leginkább Nagyszombat és Kassa megyében emelkedett.

A koronavírus a tavaszi dobogós helyről nyár végére a 12. helyre csúszott vissza a halálozás leggyakoribb okainak rangsorában. Szeptemberre azonba az új járványhullám néhány hét alatt a hatodik helyre hozta fel, miközben az elmúlt öt év szeptemberi halálozási átlagánál idén szeptemberben 6 százalékkal többen hunytak el Szlovákiában.

A legkiugróbb túlhalálozási adat a “fiatalabb nyugdíjaskorúak”, vagyis a 65-74 évesek körében mutatkozott, ebben a korosztályban 15 százalékkal többen hunytak el, mint a sokéves szeptemberi átlag. A 64 év felettieknél egyébként átlagban 9 százalékos volt a túlhalálozás mértéke, ami abszolút számokban 3400 elhunytat jelent.

Pozsonyban és Nyitrán csökkent a halálozás, Kassán kiugró értket mértek

Az aktív korú népesség körében szeptemberben 980-an hunytak el, ami kevesebb, mint az ötéves átlag – ez idén már a harmadik ilyen hónap, szeptemberben 4, augusztusban 10, júliusban 3 százalékkal kevesebb aktív korú hunyt el, mint a sokéves átlag.

Szeptemberben átlagon aluli volt a halandóság mértéke Pozsony (-4 százalék) és Nyitra (-3 százalék) megyében. A többi hat megyében túlhalálozást mértek a statisztikusok, a legrosszabb adattal Kassa megye rendelkezett (+18 százalék öt év halandóságához képest). A halálozási arányok egyébként augusztushoz képest csak megyében, Nyitra és Besztercebányamegyében javultak, és 1 százalékpontnál kisebb értékben.

Hírdetés

Koronavírusfertőzésben 103 szlovákiai polgár hunyt el a múlt hónapban, ezzel a koronavírus a hatodik leggyakoribb oka a halálozásnak, miközben augusztusban még csak a 12. leggyakoribb volt. Az összes elhunyt 2 százalékát tették ki a járványban elhunytak.

A koronavírus szeptemberi áldozatainak 79 százaléka 65 év feletti volt, a fennmaradt 21 százalék (22 fő) pedig aktív korú. Trencsén megyéből kerültek ki minden ötödik halálos áldozat, miközben Nyitramegyében “csak” 4 emberéletet követelt a járvány szeptemberben.

Továbbra is a szívbetegségek és a daganatok okozzák a legtöbb halálesetet

Egyébként a halálozás leggyakoribb okainak listáján az első helyen továbbra az szív- és érrendszeri betegségek állnak, ilyen betegségekben hunyt nagyjából 2000 ember szeptemberben, ami megfelel az ötéves átlagnak. Az összes elhunyt személy 44 százalékánál a halál oka szív- és érrendszeri probléma volt.

Második helyek a daganatos megbetegedések szerepelnek, idén először fordult elő, hogy egy hónapban többen halnak meg daganatok miatt, mint a sokéves átlag, most azonban ott is 3 százalékos túlhalálozást mértek a statisztikusok. A daganatos betegségek számlájára 1100 emberélet írható a múlt hónapban, ami az összes haláleset 26 százalékát jelenti.

Feltűnő, hogy a harmadik leggyakoribb halálok légzőszervi megbetegedésekre vezethető vissza, ahol az ötéves átlaghoz mért túlhalálozás egészen elképesztő 50 százalékos. A légzőszervi betegségek az összes haláleset 9 százalékát okozták.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »