Az újságok megírták anno, hogy szép a két üvegpalota a győri Városházával szemben, amelyikben régen a megyei tanács és a vízügyi igazgatóság költözött. S ha megírták, hát úgy is van. De az esztétikától függetlenül is sokat elárul az akkori 700. évforduló fontosságáról, hogy ekkora beruházásokban öltött testet 1971-re. Ekkor készült el az azóta átépített szökőkút is. Elmeséljük, hogyan tisztult meg az a több ezer ablak, s hogyan védekeztek a dolgozók a hideg ellen.
2. rész, 1971.
Már ötven éve nézzük az ikerpalotát
Nem az iker-üvegpalota volt az egyetlen épület, amelyről az újságból tudtuk meg, hogy szép. Ám az vitathatatlan, hogy a szabad királyi várossá válás 700 éves évfordulóját súlyán kezelték a 48 millió forintból épült megyei tanácsházával és vízügyi palotával. Elkészült a szökőkút, a dombormű, s egyébként a Xántus János Múzeum új, állandó kiállítása is.
A 8–10 emeletes ikerpalotával 1971 augusztusára teljesen el kellett készülni, igyekeztek is 1969-től „a nagy tervező vállalat” – Fátay Tamás és Cserhalmy József – tervei alapján. Tudjuk: úgy képzelték, hogy a déli homlokzat visszatükrözi a városháza tornyát. Ekkor alakult ki a mára levitézlett dísztér, s a másfél méterrel lesüllyesztett terület is az új, világító szökőkúttal. Az orgonasípokból felszökő víz a városkép szerves része volt, s egy győrinek a „szökőkút” szóról ez a szökőkút jutott eszébe. Négy medencéje a négy folyót jelképezi: a Dunát, a Rábát, a Marcalt és a Rábcát.
Egy új városközpont felépítése volt a cél, a mai Szent István utat nem sokkal korábban szélesítették ki. Ekkor jött létre a lassan korzóvá alakuló Baross út és a Szent István út közti gyalogoszóna, megépült az ország legnagyobb mélygarázsa is, 80–100 autó számára a városközpont alatt. Természetesen augusztus 20-ra tervezték a városközpont átadását, pontosabban az ünnep előtti napra. Győr 1971. április 25-től kapott megyei jogú város rangot az Elnöki Tanácstól.
Költözik az egész város
Egy ekkora objektum nemcsak arra való, hogy a Liszt Ferenc utca 13. alatt működő megyei tanács szűkebb apparátusa kinyújtóztathassa tagjait. Egyrészt az ő létszámuk eleve bővült, másrészt itt kapott helyet többek közt a polgári védelem, a külkereskedelmi hivatal, átköltözött Sopronból az idegenforgalmi hivatal is. Nem túlzás, hogy ezen az őszön kevesebb olyan hivatal akadt Győrben, ami nem költözött, mint ami igen. A megyeháza volt helyére azok a tanácsi vállalatok hurcolkodhattak át, melyek addig a még siralmasabb állapotú Teleki-laktanyában székeltek – a mai színház helyén. A vízügy is elhagyhatta a Szárnyaskerék leharcolt falait, átadva helyét a kerületi hivatalnak.
A Gergátz vendéglő
De legelsőként azok az egységek szedelődzködtek, melyek helyére épült a városközpont, és ha nem is akkora kár értük, a Gergátz – később Tavasz – vendéglőt azért nosztalgia övezi Győrben, a nosztalgia fővárosában. A Holczinger Ottó vezette helyiség kertjében a belvárosiak ücsörögtek esténként fröccsel, pörkölttel, illatos pogácsával, piacnapokon pedig a számtalan falusi várta napközben a vonatot. A vendéglő ablakán 1969 júniusában bámult be a markoló, az egységeket gyorsan szétszórták a belvárosban: a kis csemegeüzlet és a dohányáruda a Baross útra, a zöldséges és a játékbolt az Aradi vértanúk útjára, a cipőbolt és a férfiruha pedig a mai Király utcába került (Kisalföld, 1969. febr. 19.).
Ki mosta le az ablakokat?
A tévé, a rádió és az újság folyamatosan szolgáltatta a helyzetképeket a győri építkezésekről és a programokról, egész napos ünnepség keretében adták át a két hivatal székházát, ami belülről modern és egyszerű volt. Ekkoriban a svájci légkondicionáló rendszer majdnem egyedülállónak számított az országban, csak a Déli pályaudvarnál helyeztek üzembe hasonlót – tudjuk meg dr. Jász Lipóttól, az épületegyüttest üzemeltető szervezet nyugdíjas igazgatójától.
De légkondicionáló nélkül nem is lett volna az épület lakható, ezt áramszünet idején megtapasztalhatták a dolgozók. A hőérzet attól is függött, hogy az épületnek ki melyik oldalán tartózkodott, mert a városháza felé eső részen, a délin mindig télen volt meleg, míg a másik oldalon a hideg miatt panaszkodtak. De a napsugár igazságosan melenget: nyáron jött a csere. Egy volt megyeházi dolgozó, Fritz Balázsné dr. szerint a hideg ellen felrakott könyvekkel védekeztek, a jogszabálytárról például kiderült, hogy tűrhetően szigetel. Az is igaz – óvatosan a régi csatabárddal –, hogy az üvegtáblák alatti billenő ablakokat eleve nem illett volna a dolgozóknak nyitogatni, mert a klímát zárt térbe tervezték.
Na és azon gondolkodtak már, hogy ez a több mint 1100 ablak – a két épületen – hogyan tisztult meg? Újításként egy-egy külső liftet szereltek az épületek falaira, s egy férfinek – akit Andrásnak hívtak – az volt a munkája, hogy folyamatosan ezeket az ablakokat mossa.
Bárki besétálhatott a városközpont alá
Lent a garázsban saját szerelőműhelyt tartottak fenn a megye 15 autójának, évekkel később őrt állított, majd kaput is szereltetett a bejáratához a városgondnokság. Addig ugyanis mindenki számára szabad volt a bejárás. Észszerű lépésnek tűnik ez, ahol drága autók állnak, csakhogy a fő okot nem a járműpark védelme jelentette, hanem az épületé. Elterjedőben voltak Európában a terrorcselekmények, s felmerült a kérdés, hogy biztonságban van-e a városközpont, ha bárki besétálhat alá – meséli dr. Jász Lipót.
A földszinten húzódott a közös nagyterem az ikerpaloták közti „lepényből” kialakítva, s egy kisebb terem a vízügyhöz, egy másik a tanácshoz tartozott. Az elsőn foglaltak helyet az elnöki, elnökhelyettesi, a VB-titkári szobák, felfelé pedig az osztályok uralták a szinteket, amelyek között két lift is járt. A szinteken váltakozva sorakoztak a kicsi és nagy irodák, bennük 2–3 dolgozó ült, a falnál a kétajtós beépített szekrény, mosdó, írógép; célszerűség, semmi luxus. Az irattárat a legfelső szintre tervezték, csakhogy találják ki, melyik részleg okozza a legfőbb terhelést? Igen: az irattár. Így soha nem is lehetett korlátlanul e célra használni a kilencediket. S amikor a járási hivatal megszűnt, az iratok át is vándoroltak a mai megyeházára, a kilencediken pedig tárgyalót alakítottak ki.
A Gergátz mint fantomvendéglő
A ház külleméről mindenkinek van véleménye, a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalaté az volt, hogy e „középmagas házak jól beleilleszkednek” az Árpád út és a Tanácsköztársaság út meglévő házsoraiba (Kisalföld, 1968. jún. 14.). Mára mindenki annyira megszokta a városközpontot – a nyolcvanas-kilencvenes évek randevúinak színhelyét –, hogyha hirtelen a szökőkút elé varázsolná vissza valaki a 700 éves évfordulóra készült Mikus-domborművet, talán észre sem vennénk. Az is annyira hozzátartozott valamikor az összképhez.
A volt megyei tanács – majd megyei önkormányzat és végül kormányhivatal – épülete 2018-ban energetikai korszerűsítésen esett át, ami majdnem 1,7 milliárdba került, de aki azt hitte, a képen ez sokat javít a városháza felől nézve a városon, alighanem csalódott. Amennyiben a kép mégis változott, az a változás inkább megkülönbözteti a felújítás nélkül hagyott vízügyi palotától. Most olyanok, mint egy magyar ikerpár, akiknél az egyik testvér az USA-ban élt és jól szituáltan tért haza legatyásodott párja mellé.
De csak a jó Isten tudhatja, hogy egymástól mennyire elválaszthatatlanok, hány apró ponton kapcsolódnak össze a föld alatt és a föld felett. Történt egy csőtörés 2017 augusztusában, napokig állt a dugó a Szent István úton. Kiderült, hogy a hajdani Tavasz vendéglő földben hagyott csatlakozója volt a ludas, a rozsda kikezdte. Mert a főnyomócső a régi, de közben láthatatlanul vele öregszik ezernyi kis csavar és fémszerelvény, csatlakozás, belőlük épül a várost összetartó szövet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
