Nemzeti büszkeségünket erősítő mesekönyv született Felvidéken

Nemzeti büszkeségünket erősítő mesekönyv született Felvidéken
Ha azt szeretnénk, hogy a Kárpát-hazában a magyarság megmaradjon és sokasodjon, akkor a gyermekeinket kell tanítani arra, hogy becsüljék meg őseiket, éljék meg a magyarságukat testben, lélekben, szellemben egyaránt.

A bevezetőben idézett mondattal zárul Molnár Attila előszava az általa kiadott páratlan mesekönyvben, az Arany ló gyermekeiben. Lehetne akár credo, sőt, tulajdonképpen az is. A közösségszervezőként, hagyományőrzőként Felvidék-szerte ismert Molnár Attila gyakorlatilag egymaga hozta össze az elmúlt évek talán legfontosabb, belbecsében és külcsínében egyaránt kiemelkedő mesekönyvét, írja a ma7.sk.

A 77 magyar történetet tartalmazó kötet meséit Kárpát-medencei magyar gyerekek írták magyar gyerekeknek. A szkíták eredettörténetével induló és az 1848-as szabadságharcban részt vevő Rózsa Sándorral záruló kötet minden egyes történetét anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar iskolások írták a Molnár Attila által indított és irányított mesepályázat keretében.

Majd’ 300 mese futott be, végül a legjobbak, összesen 77 darab került a kötetbe.

A könyvben helyet kapott mesék között vannak klasszikus, a magyar mondavilágból ismerős történetek, de vannak olyanok is, amelyeket a gyermekek saját maguk találtak ki. „Mi csak a témakört vagy a történelmi személyiséget adtuk meg” – mondja Molnár Attila – „a többi a gyermekek fantáziájára volt bízva”. Kimondott célja volt, hogy a gyermekeket az alkotás folyamatán keresztül is megismertesse a szkíta, hun, avar, magyar történetekkel, személyiségekkel. A tervezési fázisban Molnár Attila mintegy kétezer Kárpát-medencei magyar iskolát szólított meg levélben, 200 iskolát telefonon is felhívott, de a járvány miatt végül „csak” 50 iskola kapcsolódott be a pályázatba.

Az egyes, a hármas és a hetes bűvös számok a magyar mondavilágban. Három királyfi, hétfejű sárákány, hetedhét országon túl… Nem véletlenül választottunk ki 77 mesét. Illyés Gyula évtizedekkel ezelőtt összeállított már egy 77 magyar népmese című könyvet, de erről csak utólag értesültem, mindenesetre nincsenek véletlenek! – meséli Molnár Attila, akit sokan a Csenkey Baranta csapat vezetőjeként ismerhetnek.

Hírdetés

Molnár Attila évek óta nagy sikerrel adja ki a Kertai Zalán festőművész munkáival ékesített falinaptár-sorozatot, így nem meglepő, hogy a mesekönyvet is az ő festményei díszítik. A mai könyvpiacon szokatlanul jó minőségű, szépen szerkesztett, cérnafűzött, keménytáblás kötet értékét csak tovább emelik ezek az alkotások (minden meséhez külön festmény), amelyek, s erre Molnár Attila nagyon büszke, nem számítógépes grafikák, fizikailag is létező képek. „Egyszer jó lenne majd egy kiállítást rendezni ezekből” – tervezgeti a következő lépést Molnár Attila, miközben az elmúlt két-három év kemény munkáját kézzelfogható valósággá váltó könyveken még alig száradt meg a nyomdafesték.

„Nem volt könnyű menet” – mondja Molnár, aki gyakorlatilag saját költségén, néhány barátja segítségével adta ki a könyvet. A kezdetektől arra törekedett, hogy kifogástalan minőség kerüljön ki a keze alól. Bár sokkal kevesebb idő-, energia- és pénzráfordítással is elkészülhetett volna a könyv, a Trianon századik évfordulójára kiírt mesepályázat anyagából készült könyvet értékállóságában is szimbolikus kiadványnak szánta.

Könnyen lehet, hogy soha többé nem adok ki könyvet. Nem akartam egy egyszerű füzetkét csinálni – foglalja össze a munkáját vezérlő elvet Molnár Attila. Kiderül, nem egy nyomda vissza is utasította, mondván, feleslegesen jó minőségű könyvet akar kiadni. Volt, amelyik közölte, nyomtassanak inkább gyengébb minőségű papírra, legalább hamarabb szétesik a könyv, megveszik újra.

Tőlük hamar el is köszöntem!

Időnként már terhessé is vált, hogy ennyire törekszik a minőségre. „Szegény Zalánnal vagy ötször átrajzoltattam a borítón látható festményt. Végén már fel sem akarta nekem venni a telefont!” – meséli nevetve.

A gyermekek által írt mesék és Kertai Zalán festményei mellett Geönczeöl Gyula rövid történelmi szövegei is színesítik a kiadványt, ráadásul, és erre Molnár Attila különösen büszke, Magyar Adorján székely-magyar rovásírás-rendszere alapján a könyv végén mind a 77 mese rovásírással is olvasható.

A mind küldetésében, mind minőségében egyedülálló kiadvány felvidéki és magyarországi könyvesboltokban is kapható, de megvásárolhatóak a kiadótól is az [email protected] mail-címen vagy a 00421 907 653 252-es telefonszámon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »