Nem zárja ki az idegenek létezését a Pentagon ufójelentése

Nem zárja ki az idegenek létezését a Pentagon ufójelentése

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma közzétette azt a jelentést, amelynek elkészítésére még a 2019-ben hatályba lépett Intelligence Authorization Act alapján az amerikai törvényhozás kötelezte a Pentagont.

A védelmi minisztériumnak minden olyan adatot nyilvánosságra kellett hoznia, ami az azonosítatlan repülő objektumokkal, vagyis az ufókkal kapcsolatban a birtokában van – írja az Origo.

A kilencoldalas összefoglaló jelentést június 25-i határidővel kellett benyújtani a kongresszusnak, aminek a védelmi minisztérium eleget is tett. Noha a jelentés következetesen kerüli az ufó kifejezés használatát, de elismeri, hogy jóval több, mint száz olyan „azonosítatlan légköri eseményt” észleltek a légierő és a haditengerészet hivatásosai az elmúlt másfél évtizedben, amelyekre egyelőre nincsen elfogadható magyarázat.

Nyilvánosságra került a várva várt Pentagon-jelentés

A nagy érdeklődéssel várt előzetes jelentést a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala (ODNI) nyújtotta be 2021. június 25-én, az Egyesült Államok szenátusának 116-233. számú, a hírszerzést érintő rendelkezésére. A jelentés áttekintést nyújt a döntéshozók számára az UAP (azonosítatlan légköri jelenségek) által jelentett potenciális fenyegetés jellemzéséről, illetve a kapcsolódó kihívásokról.

A jelentésben ismertetett információk elsősorban az Egyesült Államok kormányának szólnak az azonosítatlan repülő objektumokról és légköri jelenségéről – hangsúlyozza a nyilvánosságra hozott dokumentum.

A munka során azokat a 2004 novembere és 2021 márciusa között észlelet azonosítatlan jelenségeket elemezték, amelyeket a légierő, a hadsereg és a haditengerészet hivatásos tagjai figyeltek meg, illetve dokumentáltak. A jelentés az ismeretlen eredetű objektumokra következetesen az UAP (Unindentified Aerial Phenomena – azonosítatlan légi jelenség) megjelölést alkalmazza, amely tágabb a nagyközönség előtt közismert UFO (Unidentified Flying Object, vagyis az azonosítatlan repülő tárgy) kifejezésnél.

A jelentést elkészítő hírszerzők és más szakértők megállapítása szerint az azonosítatlan jelenségeket regisztráló szenzorok (radar, fedélzeti videokamerák és más optikai eszközök) az esetek túlnyomó többségében üzemszerűen működtek, és valós képet rögzítettek az észlelt objektumokról. 

Csupán néhány olyan esetet azonosítottak, ahol az észlelés nagy valószínűséggel a megfigyelő eszközök rendellenességeire volt visszavezethető.

Szokatlan, megmagyarázhatatlan repülési tulajdonságok

Hírdetés

A részletesen kivizsgált UAP-ok jelentős részének hátterében valószínűleg fizikai objektumok állnak, mert az azonosítatlan repülő tárgyak többségét egyszerre több szenzorral is regisztrálták, ideértve a radart, az infravörös és elektro-optikai berendezéseket, a célfelderítő eszközöket és a vizuális megfigyelést. Korlátozott számban az UAP-ok rendkívül szokatlan, megmagyarázhatatlan repülési jellemzőket mutattak.

Az ezzel kapcsolatos megfigyelések hátterében azonban szenzorhibák, vagy a megfigyelők félreértése is állhat, ami miatt további szigorú elemzést igényelnek ezek az esetek –hangsúlyozza a Pentagon közleménye. 

A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgálatok alapján többfajta UAP létezhet, amelyekre öt kategóriát állítottak fel.

Ezek: a még ismeretlen és szokatlan légköri jelenségek, a félreértelmezett, de természetes meteorológiai jelenségek, az amerikai kormány vagy hadiipar kísérleti fejlesztési programjaival összefüggő észlelések, külföldi nagyhatalmak titkos kísérleti eszközei, és az előzőek egyikébe sem tartozó azonosítatlan objektumok.

A jelentés rámutat, hogy az UAP egyes kategóriái egyértelműen repülésbiztonsági kérdéseket vetnek fel, és komoly kihívást jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára. Az összefoglaló kiemeli, hogy korábban még nem voltak egységes szempontok előírva az UAP-jelenségek dokumentálására, ami miatt főleg a 2004 előtti észlelések vizsgálata számít különösen problematikusnak.

Ez a helyzet csak a közelmúltban változott meg, amikor 2020 augusztusában a Pentagon felállította az Unidentified Aerial Phenomena Task Force (UAPTF) elnevezésű csoportot, amelynek – a bizottságot felállító rendelet szövege szerint – „a beazonosítatlan légköri jelenségek” vizsgálata lesz a legfőbb feladata. A tavalyi év második felétől már az összes, a légierőtől, a hadseregtől vagy a haditengerészettől, továbbá az FBI-tól, az amerikai űrkutatási szervezettől, a NASA-tól valamint a műholdakról származó észlelések ehhez a bizottsághoz futnak be, amely egységes szempontok szerint értékeli ki a megfigyeléseket.

Rendkívül magasan fejlett, megmagyarázhatatlan technológia

A jelentés kiemeli, hogy az amerikai kormány fennhatósága alá tartozó fegyveres testületektől, a légierőtől, a hadseregtől, illetve a haditengerészettől származó 144 esetnél olyan objektumként írták le az UAP-ot, ami miatt félbe kellett szakítani a folyamatban lévő katonai műveleteket, vagy kiképzési feladatot.

Ebből a 144 esetből 80 jelenséget egyszerre több szenzorral is megfigyeltek, és az eredetükre nem találtak elfogadható magyarázatot. 

A jelentés külön kiemeli azt a „maroknyi” esetet, ahol az UAP hátterében bizonyítható módon rendkívül magasan fejlett, megmagyarázhatatlan technológia állhatott. 18 incidensnél, – amelyet 21 jelentésben írtak le – egészen meghökkentő, a jelenlegi technológiai ismeretekkel megmagyarázhatatlan mozgást, illetve repülési tulajdonságokat figyeltek meg.

Néhány UAP a fizikai törvényekkel ellenkező mozgást végzett, és noha szemmel láthatóan nem rendelkezett jól azonosítható hajtóművekkel, de mégis képesnek bizonyult hirtelen elképesztően nagy sebességre felgyorsulni. A Pentagon-dokumentum hangsúlyozza, hogy ezeknél az eseteknél további alapos vizsgálatok szükségesek a jelenség hátterének pontos feltárásához.

A jelentés azt is kiemeli, hogy a megvizsgált UAP-ok nagy részének továbbra is ismeretlen maradt az eredete. A hírek szerint a Pentagon-jelentésnek létezik egy minősített melléklete is, ami viszont nem nyilvános.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »