A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) „Magyarok Szlovákiában – konferencia a 2021-es népszámlálás magyar vonatkozású eredményeiről” címmel rendezett kedden konferenciát. Az NPKI Bethlen Gábor termében megtartott találkozó elnevezése talán kétségeket kelthet néhány olvasónkban, hiszen a népszámlálás óta immár a harmadik év telik el.
A tudomány fogaskerekei viszont időigényesek – tudtuk meg Rákóczi Krisztiántól, az Intézet vezető kutatójától, aki elmondta, hogy majdnem egy év telt el már csak addig is, míg Szlovákia Statisztikai Hivatala elkezdte közölni az adatokat, amelyek ráadásul nem is részletes, hanem úgynevezett makró-adatok voltak, s csak ezek után kezdtek érkezni a nemzetiségi és települési szintű adatok, s bár az adatközlés folyamatos, vannak olyan adatok, amelyeket csak 2025-re ígér a statisztikai hivatal.
Az NPKI tavaly kérte fel a konferencián most előadást tartó kutatókat, hogy az NPKI Kisebbségi Szemle című folyóiratába tanulmányokat készítsenek a népszámlálási adatok alapján abból a célból, hogy a szlovákiai magyarok főbb jellemzőit megismerhessük. A kiadvány bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy ezek a tanulmányok bemutatják, hogyan változott a magyar népesség száma 2011-hez, a legutóbbit megelőző népszámláláshoz képest.
A bevezető továbbá elmondja, hogy egy etnikai csoport népesedési jellemzőit három fő tényező befolyásolja: a természetes szaporodás, a migrációs egyenleg, valamint az asszimilációs folyamatok.
Ennek megfelelően a keddi konferencia első részét is ezeknek a tanulmányoknak a rövid, a laikus hallgató számára is könnyen érthető formában való bemutatása képezte, a már említett demográfia – migráció – asszimiláció hármasának szempontjából.
Még mielőtt a kutatói munkák ismertetésére sor került, Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár mondott megnyitóbeszédet, amelyben kiemelte, hogy a határon túli magyarságról hosszú évtizedekig beszélni sem lehetett, s hogy ebből az állapotból jutott el, az uralkodó trendet megfordítva a magyar kormányzat oda, hogy közjogi és intézményi szinten is biztosított az összmagyarságért vállalt felelősségnek a mindennapok szintjére is lebontott megjelenése. A demográfiai változásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy a korábban megindult népességcsökkenési folyamat nem magyar specifikum, hanem jellemző a Kárpát-medencére, de akár európai és – Afrikát kivéve – világszinten is érvényes, s ez jelentős társadalmi és gazdasági problémák kiváltó oka lehet.
Hangsúlyozta, hogy a magyarság gondjait elsősorban a magyaroknak kell megoldaniuk, s ha vannak jó külföldi példák, akkor azokat átvenniük;
bár a gyakorlat azt mutatja, hogy inkább a külföld érdeklődik például a magyar családtámogatási rendszer iránt. A csökkenés megállítása vagy megfordítása viszont nagyon hosszú folyamat, hiszen negyven év rossz tendenciáitól kell elszakadni, s ez az emberek szemléletváltása, a nagyobb gyermekvállalási kedv nélkül nem is lehetséges. A szlovákiai népszámlálásnál bevezetett második állampolgárság megjelölésének a lehetőségét örvendetesnek ítélte.
A tudományos munkákról szóló beszámolók során elhangzottak közül, sajnos, ki kell emelni Harrach Gábor történész-szociológus kijelentését, mely szerint vészesen közeledik az a számbeli határ, amely már elméletileg sem teszi majd lehetővé, hogy a szlovákiai magyar politikai képviselet a parlamentbe jusson. (A kutató lapunknak kijelentette, hogy becslése szerint az egykori Most-Híd szavazók, saját megnevezése szerint a „Híd-árvák”, aktív szavazók maradtak, és 30%-uk támogatta a Szövetséget, a többiek pedig már szlovák pártra szavaztak).
Harrach kiemelte a nemzetiségellenes közigazgatási felosztást is, hiszen, ha a népességi arányokat vesszük figyelembe, akkor a lokális dominancia alapján legalább 7- 9 magyar többségű járásnak kellene léteznie a mostani 2 (Dunaszerdahelyi és Komáromi) helyett.
Tátrai Patrik, tudományos főmunkatárs pedig a biológiai és az etnikai reprodukcióról, illetve a vegyes házasságokból magyarként születő gyermekek aránya kapcsán elmondta, hogy nem minden magyar anyának születik magyar gyermeke (az ilyen, intergenerációs veszteség magyar szempontból 8-12%) a vegyes házasságokban pedig a gyermekek mintegy 20-25%-a lesz magyarként regisztrálva.
A két nyitóelőadás előre is vetítette, hogy a szlovákiai népszámlálásból kikerülő adatok egyértelműen a csökkenésről beszélnek, a kutatók munkáját elsősorban a csökkenés okainak és mértékének a vizsgálata határozta meg. Nem volt ez másképp a kassai Šafárik Egyetem munkatársának, Pregi Lórántnak a beszámolójában sem, aki a fő hangsúlyt az országon belüli migráció kutatására helyezte.
Ezek a folyamatok néha olyan meglepő helyzeteket is eredményeznek, melyek szerint például a Pozsony vonzáskörzetébe tartozó Szenci járásban a migráció eredményeképpen ugyan nőtt a magyarok száma, ám a migráció következtében a járás lakossága a duplájára emelkedett, igy a magyarság aránya a korábbihoz képes alacsonyabb lett.
Pregi a rendszerváltozás óta eltelt időszakra teljes trendváltásról számolt be az országon belüli vándorlást illetően, hiszen míg 89 előtt a koncentráció, azóta pedig egyre inkább a dekoncentráció a jellemző, amelyhez erőteljes szuburbanizáció járul, azaz a nagy központok körül elővárosok, alvóvárosok alakulnak ki, amelyek bizonyos idő után már közös egységet is alkotnak. A szuburbanizációt kutatta Balázs Dániel geográfus is, aki több terepinterjút is végzett az ilyen térségekben, s amelyet egyik riportalanya olyan önkormányzatokként jellemzett, ahol „bedobták a gyeplőt”, azaz az új lakóparkok és -ingatlanok építésének a lokális vezetés nem szabott szinte semmilyen gátat.
Az ilyen helyzetet mutatta be két szomszédos település példáján a csallóközcsütörtöki Mészáros András, aki lakóhelye és a szomszédos Vörösmajor építkezési gyakorlatát hasonlította össze. Míg Csallóközcsütörtök megmaradt évtizedek folyamán is a korábbi lakossági szinten, addig Vörösmajorban több mint 800%-os növekedés állt be. Ez a lakossági arányok óriási eltolódása mellett olyan konkrét problémákat is okoz, mint például az infrastruktúra kiépítetlensége.
A tudományos munkák ismertetése után kerekasztal-beszélgetésre került sor, amely során olyan szakavatott kutatók, mint Farkas György, Kapitány Balázs, Szarka László, illetve a beszélgetést vezető Tátrai Patrik mondták el személyes tapasztalataikat, illetve véleményüket a 2021-es szlovákiai népszámlálás egy-egy mozzanatáról, illetve hozadékáról. Ezek közül kiemeljük Kapitány Balázs megjegyzését, aki maga is rosszallóan szólt a lapunk által már 2021-ben a „pozsonyi retesz” -ként ismertetett jelenségről, amely egy népszámlálási technika eredményeképpen hátrányos helyzetbe hozza a magyarságot.
Ki kell emelnünk továbbá Szarka László megjegyzését, aki a kedvezőtlen folyamatok fékezése végett a magyarságon belüli „schengenizációt”, határnélküliséget és képletes hidak építését sürgette, akár olyan hétköznapi megoldásokkal is, mint a magyarországi sajtótermékek és könyvek azonos árú szlovákiai hozzáférhetősége.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a konferencia végeztével a Magyar7-nek elmondta, hogy az NPKI fő célja, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság számára hasznosítható, felhasználóbarát kutatásokat folytasson, de emellett tágabb céljuk, hogy a tudományos közösség számára is olyan produktumot tudjanak letenni az asztalra, amely előbbre viszi a tudományt és nem utolsósorban a felvidéki magyar politikai elitnek és közösségnek is, hogy a kutatások és adatok alapján hogyan tudnák a felvidéki magyar közösséget erősíteni.
Azt már csak a tudósító megjegyzése, hogy a keddi eseményen a Magyar Szövetség párt nem képviseltette magát.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
