Verekedés tört ki két férfi között a Ryanair Máltáról a London–Stansted repülőtérre tartó járatán. A két férfi – egy amerikai és egy "brit" – az ablak melletti ülésért kapott össze.
Szemtanúk elmondása szerint "a brit férfi nem engedte oda az amerikait az ablak melletti üléshez, aztán összeszólalkoztak, káromkodások hangzottak el, majd verekedni kezdtek".
A járat végül csak két órás késéssel tudott elindulni a verekedés miatt, a két négert az utaskísérők választották szét. A Ryanair közleménye szerint az utaskísérőknek sikerült megoldaniuk a helyzetet, és kisebb késéssel ugyan, de a gép el tudott indulni a London közelében található repülőtérre, írja az RTL.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »