Nem fizetnek a szíven szúrt Cozma családjának Sztojka és gyilkos társai

Nem fizetnek a szíven szúrt Cozma családjának Sztojka és gyilkos társai

A Bors úgy tudja, gyártelepi segédmunkásként dolgozik bejelentve Sztojka Iván, a 2009-ben szíven szúrt kézilabdázó, Marian Cozma nemrég szabadlábra helyezett gyilkosa. A bíróság korábban 211 millió forint kártérítést ítélt meg a sportoló családjának, ezt az összeget Sztojkának és a vele együtt elítélt másik két gyilkosnak, Raffael Sándornak és Németh Győzőnek kellene kifizetnie. A sportoló családjának ügyvédje, Helmeczy László a bulvárlapnak azt mondta,

mindhárom elítélt ellen megkérték a végrehajtást, de semmit sem kaptunk még. A bűnügyi költséget vonják le Ivántól, amióta betanított segédmunkát kapott. Az megelőzi a kárigényt.

Cozma családja a kézilabdázó elhunyta óta nagy szegénységben, rokkantnyugdíjból él, mivel a tettesektől az állam először a bűnügyi költségeket hajtja be, majd amikor ez lenullázódott, akkor jöhetnek az áldozatok és hozzátartozóik. Három évvel ezelőtt a Jobbik olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be, mely ezt a méltatlan sorrendet megfordította volna: mivel az állam nem volt képes megvédeni polgárát, először az áldozatoknak járó összeget juttatná el nekik és családjuknak, csak ezt követné a bűnügyi költségek megtérítése. (A Cozma-eset pont ugyanolyan, mint az Olaszliszkán meggyilkolt tiszavasvári tanár, Szögi Lajos esetében.)

Hírdetés

Nemrég lapunk is megírta, Sztojka Iván szabadulása után óriási pikniket rendezett a siófoki Aranyparton, a dajdajozáshoz a helyiek rendőröket is kihívták.

Helmeczy egyébként „kötve hiszi”, hogy Sztojkát jó magaviselete miatt engedték ki. Az ügyvéd emlékeztetett, amikor annak idején az ügyésznő megkezdte a vádbeszédet, másfél méterrel ült mellette Sztojka Iván.

A beszéd elején felugrott, és a legkülönfélébb szitokszavakkal, üvöltözve küldött el mindenkit melegebb éghajlatra. Neki akart menni a törékeny ügyésznőnek. Hárman fogták le akkor. Ha valaki így viselkedik a bíróságon, amikor meg van bilincselve, akkor hogy élhetett a börtönben?

– tette fel a kérdést Helmeczy. Mint ismert, Sztojkát titokban helyezték szabadlábra. A bíróság elé állított férfi először 20 évet kapott, amelyet másodfokon elképesztően enyhe, mindössze 8 éves szabadságvesztésre módosítottak. A Kúria 2012-ben hozta meg a végső döntést, amelynek értelmében 13 évet kellett volna rács mögött töltenie. Ám „kifogástalan magaviseletére” hivatkozva négy és fél évvel büntetése letelte előtt feltételesen szabadlábra helyezték.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »