Meggyújtotta a karácsonyi fényeket a köztársasági elnök Mészáros Richárd2025. 12. 05., p – 19:03
Peter Pellegrini köztársasági elnök gyerekekkel közösen gyújtotta meg péntek este a karácsonyfa fényeit az elnöki palota előtt. Az államfő örömét fejezte ki, hogy folytatódik ez a Mikulás-napi hagyomány az elnöki palotában, és hozzátette, idén szimbolikus jelentősége van számára ennek a hagyománynak, mivel nemrég tért vissza a Vatikánból.
„Róma, a Vatikán, sőt mától az elnöki palota is karácsonyi hangulatot áraszt, és hiszem, közösen felismerjük, hogy jobban kell örülnünk a hétköznapi dolgoknak, hogy többet kell foglalkoznunk a szeretteinkkel, hogy a gyerekeknek többet kell gondolniuk a szüleikre, a szülőknek a gyerekeikre, hogy kizárjuk az életünkből a rossz dolgokat, és hogy a karácsony előtti rövid időszakban valahogy megnyugodjunk, és élvezzük az örömteli karácsonyi pillanatokat” – mondta a köztársasági elnök.
Az államfő köszönetet mondott az karácsonyfa adományozójának is, a 35 éves lucfenyőt a nagyszombati járásbeli Pozsonynádasról (Trstín) szállították a fővárosba. Megköszönte az elnöki palotába érkezett karácsonyi képeslapokat is, elárulta, hogy egy karácsonyfát és galambokat ábrázoló képeslap voltak rá a legnagyobb hatással, ezt fogja elküldeni a fontos személyiségeknek, és az egész világnak.
Csütörtökön Richard Raši (Hlas), a parlament elnöke is meggyújtotta a karácsonyfa fényeit a parlament épülete előtt. „Közeleg az év legszebb ünnepe, próbáljunk meg békét, tiszteletet és emberséget hozni ezekbe a nehéz napokba. Szép adventet kívánok” – írta Raši a közösségi hálón.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


