Rolf Dobelli filozófus szerint „Amikor nem vagy benne biztos, hogy valami kamu-e vagy sem, akkor az mindig kamu“ mélyen elgondolkodtatott. Nem ok nélkül. Egy olyan esettel találkoztam a napokban, ami kimeríti a megvezetés gyanúját. Majd amikor pár nap elteltével egy újabb esetről szereztem tudomást, egyetértettem Joann Davis amerikai írónővel is, aki vallja, hogy „Bármennyi jó is van ezen a világon, a látszat sokszor csalóka lehet. Óvakodj azoktól, akik báránybőrben jönnek, de belül ragadozó farkasok!“
Szinte nincs egyetlen olyan nap sem, amikor ne szembesülnénk csalással, átveréssel, hazugsággal, vagy egyszerűen csak igazságtalansággal. Úton, útfélen. Tudom, nem újkeletű dologról beszélek, de amikor a bizonytalanság, a megélhetési problémák amúgy is mély depresszióba taszítják az emberek többségét, halmozottan megterhelő tud lenni a felültetés. Várni a csodát, hogy holnap jobb lesz, felesleges. Abban bízni, hogy mi biztosan nem kerülhetünk csapdába, illúzió.
Hogy valós példával is illusztráljam a felvezetésemet, leírok két esetet. Tudjuk, milyen korlátozásokkal kellett szembe nézniük az utóbbi két évben a vállalkozóknak, azoknak is, akik a turizmusból, kirándulások szervezéséből élnek. Végre eljött az a várva várt idő, amikor mindenki, aki megteheti, kimozdul a négy fal közül, A busznyi ember felszabadultan indult útnak, hogy pár napig élvezzék a megérdemelt pihenés minden egyes percét. A határon azonban egy jelzőtábla arra figyelmezteti a sofőrt, hogy álljon meg egy szóra. Vagyis ellenőrzésre. Mi mást tehetett volna, annak rendje és módja szerint érdeklődik a miértért. Meglepő választ kap.
A busz hátulja hétszázötven kilónyi túlsúlyt mutat. Az meg, hogy lehetséges? A hátsó csomagtartó üres, a tank igaz, hogy fullos, de az meg elől található.
Apelláta nincs, ezt mérték, igazolni nem tudják, viszont el kell hinni, amit mondanak. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy ezért a többletsúlyért kilogramonként egy euró büntetést rónak ki. Vagyis ebben az esetben kerek hétszázötven eurót. Nem rossz kereset. Ezzel a busszal már számtalanszor, sokkal jobban megpakolva járták be Európa több országát, és még soha nem nyilvánították a járművet túlsúlyosnak.
De hát változnak az idők. Valljuk be, vérét szívják a kisvállalkozónak. Vastag szívószállal. Szerencse a kellemetlenségben, hogy a busz tulajdonosának igazolása volt arról, hogy ezer kilóval túllépheti a megengedett súlyt. De mi van, ha nincs ez a darab papír a tarsolyban? Fizetni kell. A vámhivatallal szemben nehéz csatát nyerni, Tudom, a vámosok is csak teszik a dolgukat, azért vannak, Itt most nem arról van szó, hogy ha valós az eset, azt nem kell orvosolni, hiszen tudjuk, hogy például a túlsúlyos jármű fékútja a terhelés tehetetlensége miatt meghosszabbodik, és nagy valószínűséggel balesetet okoz.
Azt is tudjuk, hogy a megengedett tengelyterhelést, össztömeget szigorúan ellenőrzik és büntetik a nyugat-európai hatóságok. Mindezt az úthálózatba beépített automatikus méréssel teszik. Igen, ez tudvalévő, és jól van ez így nagyon is. De mi van akkor, ha indokolatlan a bírságolás, ha valamilyen oknál fogva tévesen, vagy éppen célzatosan történt a túlsúly megállapítása? Ráadásul akkor, amikor a bűnbaknak kikiáltott hátsó tengely tehermentesítve volt.
A másik eset is elgondolkodtató, vagy inkább „most jól megszívatlak“ szagú. Nincs olyan ember, aki az élete során ne mondott volna már fel valamilyen szerződést. Gyakran megesik, elkerülhetetlen, s tudjuk, hogy utána még fizetnünk kell, amiről viszont nem mindig tudjuk, hogy mi az, de azt igen, ha nem fizetünk, akkor azt előbb vagy utóbb bevasalják rajtunk. Büntetéssel együtt.
Éppen ezért gyakran nem kérdezünk, csak teljesítjük a teljesíthetőt. Mert nincs értelme a halogatásnak, mi jövünk ki rosszul belőle. Még akkor is fizetünk, ha az néha jobban fáj, mint a foghúzás. Az egyik nyolcvan feletti ismerősöm is így járt, felmondott egy szolgáltatást, majd fizetett becsülettel, annyit, amennyit kiszabtak az illetékesek. Az ügy lezárva, egy gonddal kevesebb.
Vagyis, csak azt gondolta. hogy kevesebb, mert pár hét elteltével újabb csekket hozott a póstás, benne két sorban mindössze annyi információval, hogy három napon belül kérik az összeg megtérítését. Ennyi, s nem több. Nincs indoklás, nincs magyarázat. A helyi kirendeltség zárva, nincs egy teremtett lélek sem, aki felvilágosítást adna, mit is takar az újabb fizetnivaló. A napok, hetek pedig telnek, így a százhatvan eurós összeg a duplájára vagy a háromszorosára dagad rövid idő alatt.
Gyerekkoromban imádtuk Rodolfo bűvésztrükkjeit, és szállóigévé vált legendás figyelmeztetését, miszerint: „Vigyázat, csalok!” Ő legalább elismerte.
Nagy Erika
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
