Elnökjelöltek kampányolnak. Akad, aki külföldre is elmegy, győzködni ott élő honfitársait, hogy a kedvéért lépjék át a szavazás napján a szlovák határt, s ha már nem szülőhelyükön, a legközelebbi határszéli szlovák faluban/városban adjanak le rá egy voksot, mert azon múlhat Szlovákia jövője.
Akinek olyan politikai hátországa van, mint a külügyekben igencsak jártas egyik esélyes jelöltnek, annak talán megéri a közeli külföldön is kampányolni. Hogy miért? Talán azért, hogy ha elég sokan hallgatják meg kérését és tesznek eleget annak, akár még királycsinálók is lehetnek a hazajáró lelkek.
Elnézegettem a szeptember végi parlamenti választás levélszavazatainak adatait és összetételét. Összesen 58 779 érvényes szavazat érkezett be így, az összes urnához járuló 1,95 %-a postai úton közölte, neki ki a kedvence. Ha rajtuk múlott volna, progresszívék 60 százalékkal taroltak volna. Mert mit is mutatnak a levélszavazatok? A Progresszív Szlovákia 35 701 főt mozgósított sikeresen külföldön, a második Szabadság és Szolidaritás 6 250-et, a bronzérmes Irány Szociáldemokrácia 3 531-et, Igor Matovič és csapata 2 208-at, a Szlovák Nemzeti Párt 2 197-et, a kereszténydemokraták 1920-at, a Republika 1852-őt, Heger Demokratái 1448-at, Pellegrini pártja 1428-at, a magyarok Szövetsége 274-et, Dzurindáék csapata 198-at, Simon Zsolté 38-at.
Ivan Korčoknak 45-50 ezer szavazatért érdemes próbálkoznia a külföldön élő szlovák állampolgárok meggyőzésével. Államfőválasztáson – részvétel függvényében – a számok egészen más arányokat hozhatnak.
A fenti számsorok láttán azonban más is elgondolkodtatott. A Szövetség külföldről beérkezett 274 szavazata. Nem tudom, van-e statisztikai adat arról, hogy az elmúlt három évtizedben hány felvidéki/szlovákiai magyar távozott külföldre. Sejtem csak, hogy szép számmal lehetnek, közeli külföldön és távol Európától is.
Néhány „hivatalos” adat van arról, hányan veszítették el szlovák állampolgárságukat más állampolgárság felvétele miatt, de arról, hogy hányan élnek szlovák állampolgárként az anyaországban vagy idegenben, nemzetiségileg releváns számot nehezen találtam, pedig sokáig keresgéltem.
Tudom, hogy sokan élnek a határvidék magyar oldalán Pozsonyhoz, Kassához közeli és más vidéki településeken (13 487 szlovák állampolgárságú lakos), de Budapesten is (3310 fő a legutóbbi népszámlálási adatok szerint). Győr-Moson-Sopron megyében 6 734, Nógrád megyében 455, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2 178 szlovák állampolgár él, Komárom-Esztergom és Pest megyében kevéssel 1 100 fő feletti a létszámuk. 16 797 fő, ha jól számolom, ez utóbbiak fele azonban szlovák nemzetiségű lehet a magyar határvidékeken jóval olcsóbb ingatlanok miatt (újságcikkek alapján csak Rajkán 5-6 ezren élhetnek már).
Hogy belőlünk, elszármazott felvidéki magyarokból hányan lehetnének választópolgárok Szlovákiában, arról fogalmam sincs; most márciusban az állampolgárság mellé kéne még itteni lakcím is, hogy lehessen választói igazolványt kérni határátlépésen szavazáshoz… Azokra a kortársaimra gondolok közben, akik felszámolták felvidéki létüket s gyermekeik után költöztek öreg napjaikra az anyaországba, hogy közelebb legyenek az unokákhoz. Szavazókat velük is veszítünk.
Amikor olvasom-hallgatom az okos fejtegetéseket arról, mi, mennyi és miért is hiányzott a (különféle) szlovákiai választásokon ahhoz, hogy magyarságunknak legyen újra parlamenti képviselete, és kárhoztatjuk politikusainkat – akik még nem adták fel a reményt, akik még szeretnének ezen a pályán is tenni valamit közösségünkért –, hogy nem tudtak kellő számú embert megszólítani, elvinni az urnákhoz, eszembe szokott jutni: nem csupán a szlovák pártokra szavazó magyarok hiányoznak sorainkból, hanem az önként eltávozottak és haza már nem térők is. Ők is hiányoznak, amikor megmérettetünk. S ezen még az sem segít, ha most már többségi státusú magyarként nagyon okos, nagyon alapos elemzésekkel kárhoztatnak bennünket letargikus-legyintős magatartásunkért. Kivéve a tiszteletre méltó 274 honfitársunkat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
