Minifesztivállal készül több mozi Budapest születésnapjára

Minifesztivállal készül több mozi Budapest születésnapjára

Az öt fővárosi moziban stand-up est, impró színház, filmpremier és koncertek is várják majd az érdeklődőket.

Budapest születésnapján – november 18-án, pénteken – a Corvin moziban Litkai Gergely, Csenki Attila, Ács Fruzsina és Szupkay Viktor humoristák legviccesebb történeteiket osztják meg Budapestről, koncertet ad a Mayberian Oldschool és a Budabeats, a Budapest Retró-vetítések pedig visszarepítik a nézőket a főváros korábbi évtizedeibe.

A Toldiban premier előtt lesz látható a Larry című filmdráma Bernáth Szilárd első nagyjátékfilmje, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs főszereplésével. Majd a Budapest Open Mic freestyle rapverseny országos döntője várja az érdeklődőket.

A Puskinban a Momentán Társulat dolgozza fel Budapest történeteit – és közhelyeit.

Hírdetés

A mozi fénykoráról szóló várostörténeti séta indul a Művész mozi bejáratától. Az épületben a BP Underground-filmek segítségével a fővárosi elektronikus zenei és hardcore/punk-szcénát ismerhetik meg az érdeklődők.

Budapest múltját fotókon és beszélgetéseken keresztül idézi fel a Fortepan csapata a Tabán moziban.

A főváros születésnapját ünneplő programsorozat az Egy híján 150! című kétnapos rendezvénnyel kezdődik Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 149. évfordulóján, november 17-én. Ugyanaznap a Zene éjszakája című programban a főváros legkedveltebb kocsmáiban, kávézóiban lépnek fel a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi.

Plakátkiállítás lesz a Városháza parkban, könyvtári nap a Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában, ahol vezetett séta és várostörténeti érdekességek is várják az érdeklődőket, de izgalmas programokkal készülnek a könyvtár tagintézményei is.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »