Minden eddiginél nagyobb rohamra készülnek a lengyel határnál gyülekező migránsok

Minden eddiginél nagyobb rohamra készülnek a lengyel határnál gyülekező migránsok

Miközben a lengyel hatóságok az áttörési kísérletek értelmetlenségére próbálják felhívni az EU belső országaiba igyekvő illegális bevándorlók figyelmét, nagy rohamra készülnek a lengyel-fehérorosz határnál egyre nagyobb számban gyülekező migránsok. A lengyel baloldal közben eközben a magyarországi ellenzék narratíváját követi: szimpátiát próbál kelteni a migráció iránt, embertelen bánásmóddal vádolva a jobboldali kormányt és a határt védő hatóságokat – hangzott el az M1 helyszíni tudósítójától a csatorna Ma reggel című műsorában. Nógrádi György biztonságpolitika szakértő szerint ugyanakkor számos jel utal arra, hogy Európa hozzáállása a migránskérdéshez „nagyon lassan változik”.

Több áttörési kísérlet is történt az elmúlt hetekben a lengyel-fehérorosz határ mentén, ahol migránsok ezrei torlódtak fel, hogy behatoljanak az Európai Unió területére. Arra is volt példa, hogy 48 óra alatt csaknem kétszáz alkalommal rohamozták meg csoportosan a határt. Az M1 csatorna helyszíni tudósítója szerint a lengyel hatóságok által várt „nagy roham” a kuznicai határátkelőnél egyelőre elmaradt, a több száz kilométeres határszakasz egyes részein azonban rendre akadnak „kisebb-nagyobb áttörési kísérletek”.

A határ belorusz oldalán mindeközben létrehoztak egy tábort, ahol egyre gyűlnek a migránsok. Lengyel oldalról hangszórókból, több nyelven próbálják a migránstábor lakóinak felhívni a figyelmét arra, hogy minden átlépési kísérletük meddő, hiszen ha át is jutnak Lengyelországba, a hatóságok rövid úton visszatoloncolják őket, Németországba pedig biztosan nem nyernek bebocsátást. A lengyel belügy közzétett egy arab nyelvű, vasárnap este a határ környéki cellákra, illetve Twitter-fiókokra érkező üzenetet, amelyben – feltehetően katonai toborzók – olyan önkénteseket keresnek a migránsok köréből, akik részt vennének egy, a lengyel határ ellen indított roham első hullámában – közölte helyszíni beszámolójában Bende Balázs, az M1 vezető külpolitikai szerkesztője.

Hírdetés

A tudósítás szerint a lengyel közvélemény politikai szimpátia és világlátás szerint megosztott a válság kérdésében, ám az emberek túlnyomó többsége támogatja a migránshullám megfékezésére irányuló hatósági fellépést. A lengyel baloldal közben azt a narratívát követi, amit az ellenzék Magyarországon is képvisel: szimpátiát próbál kelteni a migráció iránt, miközben igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a lengyel kormány és katonaság fellépése a migránsokkal szemben „embertelenség”.

A véleményeknek a lengyel médiában zajló ütköztetése „komoly közéleti feszültségeket” eredményez az országban – hangzott el a műsorban. A stúdióban megszólaltatott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta, a belorusz vezetés elítélése nyomán bevezetett szankciók jó eséllyel hatástalanok maradnak, mivel a fehérorosz gazdaság döntően az oroszra épül. Ugyanakkor „a beloruszok miatt senki nem kíván belemenni egy súlyosabb konfrontációba”. Ezt jelzi, hogy a napokban az iraki, a szír és a török polgári repülés sem szállít már migránsokat Fehéroroszországba.

Az oroszok eközben pontosan látják Lukasenka elnök alkalmatlanságát, ám nem hagyhatják, hogy Ukrajna döntő részéhez hasonlóan Belorusszia is a nyugati érdekszférába kerüljön. Putyin felszólította Lukasenkát, hogy ne zsarolja Európát az Oroszországból érkező gáz leállításával, de kijelentette azt is, hogy a felelősség Európát terheli, hiszen kettős mércét alkalmaz: A Földközi-tengeren érkező migránsokat beengedi az unióba, a kelet felől jövőket nem – hangsúlyozta a szakértő.

Megjegyezte: számos jel utal arra, hogy Európa hozzáállása a migránskérdéshez lassan, de biztosan változik. Az Európai Unió 27 tagállamából jelenleg csupán öt fogad be migránsokat, de példaként említette Helge Braun kancelláriaminiszter, az egyik legnépszerűbb német politikus minapi bejelentését, miszerint Brüsszelnek fizetnie kell az EU külső határainak védelméért – mutatott rá Nógrádi György.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »