A második világháború vége óta a nemzetközi kereskedelem 50 százalékkal gyorsabban nőtt, mint a globális GDP, ami jórészt a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) – illetve annak elődje, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) – égisze alatt megrendezett, egymást követő liberalizációs tárgyalási fordulóknak volt köszönhető. Most azonban a Donald Trump amerikai elnök által bevezetett importvámok teljes körű kereskedelmi háborúba taszíthatják a világot, amely megsemmisítheti az eddig elért eredmények nagy részét.
A szabadkereskedelem hívei mindig megünneplik a nemzetközi kereskedelem bővülését, mivel szerintük ez annak a jele, hogy az egyes országok kihasználják komparatív előnyeiket a specializáción keresztül, növelve a hatékonyságot. Ezzel szemben a szabadkereskedelem bírálói amiatt aggódnak, hogy a szegény országok lehetőségei olyan termékek előállítására korlátozódnak, amelyek kevés teret biztosítanak a termelékenység növekedéséhez.
Emellett arra is rámutatnak, hogy ha van is aggregált haszna a globalizációnak, vannak egyértelmű vesztesek is.
Kevesen nem értenének egyet azzal, hogy a statikus komparatív előnyökre vonatkozó elmélet nem nyújt megfelelő fogódzókat a fejlesztési politika szempontjából. Egy dinamikusabb keretrendszer szükséges annak a meghatározásához, hogy a külkereskedelem nyújt-e megfelelő tudást, tanulási folyamatot az új piacok számára. Ha igen, akkor a nemzetközi kereskedelem a jövőbeli gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés motorja lehet.
Összességében fontos bizonyítékok állnak rendelkezésre arra, hogy a külkereskedelem valóban gazdaggá tett olyan fejlődő országokat, ahol a külkereskedelmi nyitással párhuzamosan támogató intézkedéseket is alkalmaztak. Idővel a fejlődő országok megtanulták kiegészíteni külkereskedelmi politikájukat az infrastruktúra és az oktatás terén megvalósított, nagyobb mértékű beruházásokkal. Ám most, hogy az Egyesült Államok támadást intézett a világkereskedelmi rendszer ellen, az a kérdés merül fel a fejlődő országok számára, hogy miként reagáljanak erre a helyzetre.
A védővámok igazolásaként Trump a kereskedelmi partnerekkel szembeni amerikai bilaterális (vagy multilaterális) kereskedelmi deficitre hivatkozik. A vámok ugyan meg tudják változtatni a külkereskedelem összetételét, azonban kevés hatásuk van a folyó fizetési mérlegre, amelyet a megtakarítások és a beruházások aránya határoz meg. Ha a megtakarítások mértéke elmarad a beruházásokétól, ahogy az az Egyesült Államokra jellemző, akkor a folyó fizetési mérleg elkerülhetetlenül hiányt fog mutatni.
Természetesen a vámoknak mellékesen van hatásuk a folyó fizetési mérlegre. A hazai fogyasztókat sújtó adóként, illetve bizonyos hazai gyártóknak nyújtott támogatásként a vámok csökkentik a fogyasztók elkölthető jövedelmét, és növelik a tőkejövedelmet.
Amennyivel több tőkejövedelmet takarítanak meg, mint munkajövedelmet, a vámok annyival fogják növelni a gazdaság összesített megtakarítási rátáját. Mindazonáltal a megtakarítások és a beruházások közötti egyensúlyra nézve ez csak egy kismértékű és közvetett hatás.
Mikroszinten Trump talán érvelhet azzal, hogy a vámok egyes szektorok megvédéséhez szükségesek. Az Egyesült Államok által importált termékek közül sok árucikk azonban olyan közbenső inputot is tartalmaz, amelyeket eredetileg az USA-ban gyártottak (ez még inkább igaz Kínára). Vagyis annak meghatározásához, hogy vajon a vámok megvédik-e a hozzáadott értéket – a béreket és a profitot – az USA egy adott gazdasági szektorában, számításba kell venni az importon belüli amerikai hozzáadott értéket, amelyet most vámok sújtanak. Ha feltételezzük, hogy Trump tanácsadói ezeket az összefüggéseket elmagyarázták neki, akkor csak tanakodni lehet azon, hogy mi az amerikai elnök intézkedéseinek valódi oka.
Miközben Trump kereskedelempolitikájában egyértelműen szerepet játszik az, hogy a politikai szempontból fontos iparágakat szeretné megerősíteni, illetve csökkenteni akarja a folyó fizetési mérleg hiányát, az is világos, hogy intézkedéseinek fő célpontja a WTO, illetve a szervezet által képviselt multilateralizmus. Úgy tűnik, Trump azt gondolja, hogy a multilateralizmus gyengíti Amerika hatalmát, mivel az Egyesült Államok mindig kihasználhatja gazdasági és geopolitikai befolyását egy bilaterális vita megnyeréséhez. Azonban nem ismeri fel azt, hogy még a világ legnagyobb hatalommal bíró országának is szüksége van pártatlan globális szabályokra és olyan független intézményekre, amelyek felügyelik a betartásukat.
Az elmúlt 70 évben a GATT és a WTO rendszere egy olyan multilaterális berendezkedéssé alakult át, ahol ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák minden országra vonatkozóan. Ez nem azt jelenti, hogy a nagyobb és gazdagabb országok nem élveznek előnyöket a kisebb és szegényebb államokkal szemben.
Az olyan országok, mint az USA, több szakembert tudnak alkalmazni az összetett kereskedelmi tárgyalásokon a saját gyártóik támogatására, miközben informális diplomáciai fellépést is tudnak folytatni az érdekeik védelmében. Jogilag azonban a WTO egyenlő felek szervezete. A legnagyobb kedvezményben részesülő országok (most favored nation) elve azt jelenti, hogy egy adott ország gyártóira vonatkozó kedvezményt minden államra ki kell terjeszteni.
Talán a legfontosabb szempont, amelyet ki kell emelni, hogy a WTO vitarendezési mechanizmusa biztosítja a tagállamok közötti nézeteltérések megfelelő megoldását. Bár az Egyesült Államok a legtöbb ügynél, amelyet a WTO döntőbírói testülete elé vitt, győzött, néhányszor előfordult az is, hogy veszített ezeknél a jogi eseteknél.
Miután kötelező érvényű ítéleteket hoz a döntőbírói testület, így a vitarendezési mechanizmus a WTO egyik kivételes jellemzője. Egyetlen más multilaterális intézmény sem rendelkezik ilyen mechanizmussal.
Természetesen számos módja van annak, hogy miként lehet javítani a multilaterális rendszeren. A WTO-nak, a Világbanknak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) új megoldásokat kellene alkotnia a nagy technológiai cégek növekvő befolyásának kezelésére, és a versenypolitikát a 21. század követelményeihez kell igazítania. Emellett megfelelő megoldás lenne a WTO számára is, ha bevezetné a súlyozott szavazás rendszerét, hasonlóan az IMF és a Világbank által alkalmazott eljárásokhoz.
A globalizációval szembeni kritikáról – amely szerint nyerteseket és veszteseket hoz létre – pedig elmondható, hogy ez nem érv a nemzetközi kereskedelem ellen.
Ez inkább arra lehet érv, hogy olyan intézkedéseket kell alkotni, amelyek kompenzálják a lemaradókat. Azoknak, akik a múltban jogosan bírálták a Világkereskedelmi Szervezetet, egyesíteniük kellene az erejüket a WTO támogatóival. Mindkét oldalnak érdeke, hogy a globális kormányzás kulcsfontosságú intézményét megvédjék a Trump által bevezetett intézkedésekben teste öltő xenofób unilateralizmustól.
Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
