Mi a konzervatív forradalom?

November legvégén jelent meg a Kommentár folyóirat Kommentár Könyvek című könyvsorozatának második tagjaként kis, kétszázoldalas könyvem, a Konzervatív forradalom (Kommentár Alapítvány, Bp. 2023). Az alábbiakban a kötet előszava olvasható, rövidített és szerkesztett formában.

A NAGY SZINTÉZIS

A végső szintézis az, amely anélkül emeli magasabb szintre az ellentétet, hogy megszüntetné a szembenálló feleket, sőt magát a szembenállásukat. Nem feloldás, hanem túllépés. Ilyen a „konzervatív forradalom” is, amely nem valamiféle oximoron, azaz egymást kizáró fogalmak összekapcsolása, de nem is contradictio in adiecto, vagyis önellentmondás, hanem a konzervativizmus és a forradalom által együttesen alkotott új, dinamikus minőség. Nem egyszerűen forradalmi konzervativizmus vagy csupán konzerváló forradalom, hanem a szintézisek szintézise: KONZERVATÍV FORRADALOM.

A konzervatív forradalmat – sem magát a szókapcsolatot, sem politikafilozófiai tartalmát, sem pedig a konkrét politikai irányzatot – nem fogjuk megérteni, ha úgy véljük, a forradalom csupán egy szinonima arra, ami még nem volt, de akkor se, ha a konzervativizmust végzetesen kiüresedett, tartalmatlanná vált kifejezésként használjuk. Ha így járnánk el, akkor előbbi annyit jelentene, hogy valami új, utóbbi pedig csak azért akarna megőrizni valamit, mert az régi. Ezzel semmi szín alatt nem elégedhetünk meg! A konzervatív forradalom szókapcsolatának első tagja csak akkor érvényes, ha a konzervativizmust „antropológiai magatartásnak” (Panajotis Kondylis) fogjuk föl, s nem csupán az éppen aktuális fennálló rend megőrzőjének, esetleg a megelőző status quo visszaállítójának. A második tagnak pedig úgy van értelme, ha forradalom alatt fordulatot értünk, nem fölfordulást. A konzervatív forradalom nem ragaszkodik csupán azért valamihez, mert az a múltból származik, de nem is ünnepeli nyakló nélkül az újdonságokat. Nem csoda tehát, ha zavarba ejtő már maga a kifejezés is, és akkor még nem szóltunk arról, hogy a konzervatív forradalom célja egyszerre ősrégi és vadonatúj, e kettőt ráadásul egymás feltételeként kezeli. A megújulás forradalmáról, radikális újrakezdésről van szó. Röviden szólva, a konzervatív forradalom „ősin új” (Németh László) jelenség.

A konzervatív forradalom mint megőrző, azaz konzervatív s mint forradalmi, vagyis újrakezdő jelenség számos jelentésrétegben ölt testet. Végképp hermeneutikus értelmű, hiszen időhöz, térhez, értelmezéshez, sőt értelmezőhöz kötődik. Jól érzékelhető különbség van általánosságban beszélni konzervatív forradalomról, esetleg mint politikai filozófiai alapállásról, netalántán értelmiségi mozgalomról és egy adott politikai pozícióról, amely konkrét állami-társadalmi megvalósításhoz vezet. Így még az is könnyen megeshet, hogy úgy beszélünk konzervatív forradalomról, hogy a jelzős szerkezet alá gyűjtött eszmék és emberek, gondolatok és tettek nem állnak strukturális kapcsolatban, legfeljebb taktikai egybeesés van közöttük, esetleg csupán analógiák. Mégis, a mindenkori konzervatív forradalmak alapattitűdje jól meghatározható. Gianbattista Vico kolosszális történelmi tablója szerint „nincs visszatérés, csak újrakezdés”, amit ráadásul a felvilágosodás teleologikus haladáshitével is szembeszegezett. Heidegger pedig kifejezetten forradalmi-konzervatív perspektívát nyitott, amikor azt írta: „Annál eredendőbben megtörténik valami, minél eredendőbben újrakezdjük.” Ennek értelmében Csuka Olga szerint „valamit megőrizni azt jelenti, hogy eredendően újrakezdeni”.