Mérföldkő a Duna alatti vasúti alagút ügyében

Mérföldkő a Duna alatti vasúti alagút ügyében

A Főmterv Zrt. nettó 850 millió forintért készíti el a környezetvédelmi hatástanulmányát és szerzi meg a környetvédelmi engedélyeket.

Megkötötték a szerződést a Duna alatti vasúti összekötő alagút építésének környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére – jelentette be Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közölte, hogy a közbeszerzés nyertese, a Főmterv Zrt. nettó 850 millió forintért vállalta a munkát, amelynek célja a Duna alatti vasúti alagút és kapcsolódó szakaszok környezetvédelmi engedélyének megszerzése. A projekt európai uniós társfinanszírozással valósul meg, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós alapból 500 millió forinttal támogatja a Nyugati pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti alagút tervezését, a kormány pedig ugyanekkora önrésszel egészíti ki az összeget.

Hírdetés

Vitézy Dávid szerint az alagút megépítése mennyiségi és minőségi oldalról is ugrásszerű fejlődést hoz majd az agglomerációs, a Budapesten belüli és a térségeket összekötő távolsági vasúti közlekedésében egyaránt. Budapest ugyanis a hétköznapi csúcsidőszakokban a fejpályaudvarok leterheltsége és kapacitásának hiánya miatt nem tud több vonatot fogadni, holott az elővárosi közlekedésben jelentkező igények miatt a modellezésünk szerint a jelenlegi 42 helyett 90-nél több szerelvénynek kellene érkeznie csúcsóránként.

A környezeti hatásvizsgálat a Kelenföld pályaudvar–Rákosrendező pályaudvar, illetve a Városligeti elágazás közötti szakaszra, ezen belül az alagútra és a csatlakozó földfelszíni vasúti létesítményekre terjed ki, vagyis az új kétszintes Nyugati pályaudvar (melynek tervpályázata folyamatban van), illetve a váci és ceglédi vonalról beérkező szakaszok fejlesztése is a munka része. A tervezés során figyelembe kell venni például az új felszín alatti állomásokat, megállókat, közlekedő tereket, a szellőztető rendszereket, közműveket, de a felszíni parkokat, parkolókat, a közforgalmú közlekedési elemeket, az üzemi létesítményeket és a biztonsági berendezéseket is – fejtette ki.

Vitézy Dávid a napokban az Aréna című műsor vendége volt. Az interjút itt elolvashatja, vagy meg is hallgathatja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »