Mensáros László, a visszafogottság mestere Juhász Katalin2026. 01. 26., h – 09:58
Száz éve született Mensáros László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb formátumú, legösszetettebb alakja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész – de ezek a címek csak részben mondják el, ki is volt ő valójában.
Budapesten nőtt fel, polgári családban, ahol a kultúra mindennapi közeg volt. Édesanyja zongorázni tanította, iskoláit a Champagnan rendnél és a bencéseknél végezte, korán megtanult franciául. A második világháború azonban az ő életét is kisiklatta: hogy elkerülje a behívót, mezőgazdasági főiskolára iratkozott be, majd a nyilas hatalomátvétel után menekülni kényszerült. Ausztriában amerikai hadifogságba esett, és csak 1945 végén térhetett haza.
Rögös út a színpad felé
A háború után tisztviselőként dolgozott, közben játszott a Katolikus Színpadon, majd felvették a Színművészeti Akadémiára. Innen – osztályidegen származására és „fegyelmezetlenségére” hivatkozva – eltávolították. A rendszerrel való első súlyos ütközés után megpróbált disszidálni, de meggondolta magát, mégis tizenhárom hónap elzárás lett a vége.
Szabadulása után statisztált, majd 1952-ben Debrecenben végre igazi szerepekhez jutott: Rómeót és Hamletet játszott, és a kritika felfigyelt rá. Diplomáját levelező tagozaton szerezte meg.
Kényszerű hallgatás
1957-ben a Madách Színházhoz szerződött, filmekben is feltűnt – a Bolond áprilisban, a Hannibál tanár úrban –, ám 1958-ban újabb törés következett. Az 1956-os forradalom idején Debrecenben tagja volt a forradalmi bizottmánynak, ezért perbe fogták, és két év börtönre ítélték. Kilenc hónapot ült Márianosztrán, majd amnesztiával szabadult. Színpad helyett segédmunka, majd pincérkedés következett, a pályája évekre megszakadt.
Csak 1961-ben, komoly háttéralkuk után térhetett vissza a szakmába, 1964-től pedig ismét a Madách Színház tagja lett – és az is maradt húsz éven át, később nyugdíjasként is. Játszott és rendezett a Nemzetiben, Nyíregyházán, tanított a Gór Nagy Mária Színitanodában is.
Az intellektuális színész
Mensáros László intellektuális színész volt a szó legjobb értelmében: Hamlet, Rómeó, Molière- és Csehov-hősök, a Koldusopera, az Ármány és szerelem, a Ványa bácsi vagy a Kései találkozás alakjai mind az ő finom iróniáján, eleganciáján és fegyelmezett színészi gondolkodásán szólaltak meg. Soha nem volt száraz vagy elvont – inkább pontos, világos és mély.
Talán még a színpadnál is fontosabbak voltak számára az önálló estek. Az 1963-ban bemutatott A XX. század című előadóestje korszakos jelentőségű lett: először betiltották, majd engedélyezték, végül mintegy 1500 előadást ért meg. Később Arany János verseiből összeállított estjeivel turnézott – ezekből lemez és könyv is született.
A kamera előtt
Filmen is maradandót alkotott, bár nem volt a klasszikus értelemben vett filmsztár. De amikor megjelent a vásznon, azonnal érezhető volt intellektuális súlya, és az a jellegzetes, kissé távolságtartó elegancia, ami a színpadon is védjegye lett. Egyik legfontosabb szerepe az Aranysárkány tragikus tanárfigurája. Visszafogott játéka, amelyben a tekintély, a kiszolgáltatottság és a tragikum egyszerre van jelen, iskolapélda annak, hogyan lehet belső eszközökkel drámát teremteni.
A Hideg napokban, a magyar filmtörténet egyik legfontosabb morális drámájában katonatisztként jelenik meg. Itt sem harsány és teátrális: a hallgatások és a félmondatok mögött rajzolódik ki a felelősség súlya. Makk Károly Szerelem című filmjében orvosként jelenik meg néhány percre: itt is a csendes együttérzés és a kimondatlan emberi gesztusok mestere. A Butaságom történetében Ruttkai Éva partnereként rezonőr szerepben látható, finom iróniával és visszafogott humorral.
Búcsú a színpadtól
Élete utolsó másfél évtizedét betegségek kísérték, infarktus, sorozatos műtétek, mégis szinte haláláig játszott. Hitéből merített erőt, időskorában teológiai tanulmányokat folytatott. Utoljára 1993 januárjában lépett színpadra a Madách Színházban, Shakespeare Téli regéjének monológjával búcsúzott. Néhány héttel később, február 7-én hunyt el, 67 évesen.
Mensáros László pályája nemcsak színház- és filmtörténet, hanem huszadik századi magyar sorsrajz is – tehetségről, megtörésekről, újrakezdésről és rendíthetetlen belső tartásról.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
