Megyek már Mészáros Richárd2026. 02. 16., h – 19:36
A csillagokat nézi, először fel sem tűnt neki, hogy ott vannak, csak miután jobban koncentrált a látvány befogadására, mert olyan komor, sötét az égbolt.
A szék, amelyen helyet foglalt, az anyjáé volt, oda ült le, amikor rágyújtott a cigire. Ő is szeretne láncdohányos lenni, érti azokat, akik a cigi füstjét össze tudják kapcsolni a kiengedem a fáradt gőzt érzéssel, a most meg tudok pihenni egy szál cigi apropóján. Mégsem lehet láncdohányos, mert anyja rákban halt meg, nem tüdő, még csoda, ezt még a halotti toron is emlegették, hogy érthetetlen, miért ez a típus, a melle, miközben annyiféleképpen mérgezte, bántotta a testét.
Nem gyújthat rá, és mondhatja a sajátjainak, hogy hagyják, mert neki most jár a pihenés, épp rágyújtott, mert retteg a betegségektől, amit a dohányfüstből felszabaduló mérgező vegyi anyagok okoznak. Így marad a csillagok kémlelése. És hogy nem szólt senkinek, hol keressék. Öt perc. Ennyit kér és kap, magától. Ennyi a lélegzés, az egyedül töltött, csendben pihenés korlátja. Közben odabent zajlik az élet. A falakon át is hallja a hívószót. Legszívesebben messzebbre ülne, hátha ott valódi csend lenne. Olyan messzire, ahol senki sem szeretne tőle semmit. Nem értette gyerekkorában az anyja hogy volt ingerült minden mondatára, miért ripakodott rá, amikor csak kimondta, hogy anya. Fájt neki, dühítette, keserűséget okozott benne a türelmetlenségként mutatott passzivitás. Hogy anyját nem érdekelte, mit akar mondani, mutatni, csak nem volt elég bátor ezt megfejteni önmagában, ezért eljátszotta az érdeklődést. Aha, válaszolta, bármit is közölt vele. Ő pedig már egészen picin érezte, igazából terhes az anyjának az ő jelenléte.
Most már érti, túl a negyvenen mi zajlott az anyjában. Mit nem akart megérteni, mit takart be türelmetlenséggel. Mit is okozott a folyamatos jelenlét, a mindig csinálni, oldani kell valamit érzés. Az anyja kiégett, belefáradt. Egyedül csinálta. Az apja sosem volt annyiszor szólítva, mint az anyja, az nem rohant oda, hogy a feleségének levegyen egy mentális terhet a nyakáról, az nem értette, hogy az asszony nem szar anya, meg nem a türelme fogyott el, hanem szétosztotta magát már évekkel ezelőtt, és ennek ellenére foggal-körömmel küzd a túlélésért.
Ott ült kint a székében, potyognak a könnyei, elmondhatatlanul fáj neki, hogy anyjára ennyit rakott az élet és nem érti, miért nem sikított a fájdalmától, a kiszolgáltatottságától, miért nem verte az asztalt, hogy kapjon több segítséget, mert ha megtette volna, talán őt is jobban tudta volna szeretni. Akkor talán nem járt volna ki tízpercenként egy cigire, hogy ott hagyja őt leckeírás közben, amikor ő kisgyerekként nem bírta megjegyezni a szlovák fordítást, mert micsoda hülye szöveg is volt az, de máig is tudja, hogy mi a maškarný ples.
Kezd hideg lenni, a felesége kiszól, érdeklődik, meddig marad még kint és miért, mert a gyerekek keresik, vasárnap este van, még a gyereknek segítenie kellene a matekkal, mert tegnap elmaradt a lecke, ő meg nem az apja és nem az anyja, így feláll, ránéz a feleségére, neki a tekintetében nem az üresség ül, hanem a vasárnapi fáradtság és csak annyit mond, már megyek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
