Megvonná az idő előtt távozó államfők juttatásait a DK

Megvonná az idő előtt távozó államfők juttatásait a DK

Dobrev Klára bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményez.

Törvénymódosítást fog benyújtani a Demokratikus Koalíció, aminek célja, hogy a jövőben a megbukott vagy lemondott köztársasági elnököknek ne járjanak az életük végéig járó juttatások, amelyek összege évente akár 100 millió forint is lehet – jelentette be a párt EP-képviselője, egyben EP-listájának vezetője.

Novák Katalin lemondott köztársasági elnök élete végéig legalább ötmillió forintos fizetést fog kapni a magyar adófizetőktől, ami ráadásul minden évben automatikusan emelkedik majd a bruttó átlagkereset növekedésével megegyező mértékben – mondta Dobrev Klára, aki hozzátette, ezenkívül még jár szolgálati lakás, titkárság, sofőr, ingyenes, kiemelt egészségügyi eljárás, valamint évente 70 millió forintot jótékonykodhat el.

Hírdetés

„A Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” – fogalmazott a DK Ep-listavezetője.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/dk365/videos/302217576293273/&show_text=false&width=560&t=0

Közölte: a törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, és minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot arra kért, hogy támogassák a kezdeményezést.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »