Ma van az ukrán függetlenség napja. Az élet úgy hozta, hogy keleti szomszédunk állami ünnepe egyben a háború első fél évének utolsó napja is.
Kijevben, bár közszemlére tették a hat hónapja tartó fegyveres konfliktus során elfoglalt vagy megsemmisített orosz haditechnikai eszközöket, orosz támadástól tartva lefújták a tömegrendezvényeket, díszszemle pedig értelemszerűen nem lesz, hiszen a katonák a frontokon vannak.
Ukrajna e szimbolikus napon – a szokásosnál nagyobb, vagy attól eltérő – orosz támadástól tart. Több kijevi nagykövetség is az ország elhagyására szólította fel állampolgárait, a várható orosz rakétatámadások miatt.
Ez alatt a fél év alatt azt is megszokhattuk, nagyon nehéz legalább részben hiteles információkat szerezni a háborúról, mivel a kommunikációs hadviselés is működik mindkét oldalon. Ha tehát az egy fél bejelent valamit, ha lehetséges, érdemes megnézni azt is, a másik hadviselő mit mond ugyanarról.
Ebben a főként a Twitteren és a Telegramon zajló kommunikációs dzsungelben segíthetnek eligazodni azoknak a nyugati zsoldosoknak a vallomásai is, akik valamiféle nemes ideákkal, vagy a nem könnyen szerzett, de nagyon magas kereset igézetével eltelve érkeztek keleti szomszédunkhoz.
Portálunkon több ilyen háttérbeszélgetést, interjút szemléztünk már. Ezekben a zsoldosok általában a hadvezetés mulasztásaira, kommunikációs nehézségekre, nyelvi gátra, hiányos felszerelésre panaszkodtak. Még egy dolog közös ezekben a nyilatkozatokban: az Ukrajnában harcoló külföldi „önkéntesek” általában már otthon mesélnek. Azaz, ha a fenti jelenségekkel tele lesz a katonabakancsuk, akkor Lengyelországon át hazatérnek, ha tudnak, oszt’ jónapot. Az ukrán katonáknak viszont nincs hova menni.
Ezúttal a kanadai Postmedia Network lapcsaládba tartozó National Post közölt terjedelmes riportot, melyben három hazatérőt is megszólaltatott. Egy húszas, és két ötvenes éveiben járó „önkéntes” szólal meg, akiket a háború különböző frontjain, különböző beosztásokban harcoltak, vagy végeztek egyéb tevékenységet. Az Atlanti-óceán túlsó partjáról is visszavágynak Ukrajnába.
A kanadai lap egy videóra hivatkozik, amely az orosz és ukrán közösségi médiában jelent meg. Ez egy vegyes, ukránokból és külföldiekből álló csapat kaotikus visszavonulásából enged látni egy rövid részletet. A videóban szerepel az egyik nyilatkozó, Paul is, aki elmondta, az ukrán katona végül nem élte túl a lőtt sérülést. Az ottawai gyalogsági veterán négy hónapot töltött Ukrajnában, tapasztalatairól azt mondta:
nagyon rossz volt. Emberek haltak meg, és a küldetés kudarcot vallott. Ezek után én, és más külföldi harcosok azt mondtuk: Fáradtak vagyunk, befejeztük.”
A férfi korábban a francia Idegenlégióban szerzett harci tapasztalatokat, tehát magas katonai standardhoz volt szokva.
Mivel magasan képzett harcosról van szó, az ukrán katonai hírszerzésnek alárendelt egységben tevékenykedett, Mikolajiv és Herszon határvidékén, a harcokon kívül aknákat telepített, és a megfigyelésben is részt vett.
Ez nem Afganisztán és nem Irak. Egy gödörben ülsz és bombáznak. Bármelyik pillanatban meghalhatsz. Úgy is meghalhatsz, hogy akár egyetlen lövést sem adtál le.”
A veterán visszaemlékszik, volt olyan, amikor napokig feküdtek a lövészárokban, vizespalackokba vizeltek, mert kockázatos lett volna kimenni, és 567 tüzérségi lövedék csapódott be körülöttük.
Szerinte az ukrán parancsnokok meggondolatlanok, felesleges kockázatot vállalnak fel, és „nem rendelkeznek megfelelő támogatással vagy felszereléssel a műveletekhez, melyek kudarcra vannak ítélve.”
„Nem akarom elvenni azok kedvét, akik a nyomdokaimba akarnak lépni, olyan víziókkal érkezve, hogy az orosz sorkatonák felett könnyen győzelmet aratnak a harcmezőn. Azok a besorozottak, akik már négy hónapja vannak a fronton, tapasztalt harcosok, akik előnyben vannak” – figyelmezteti az Ukrajnába vágyó honfitársait, akikből akad szép számmal. Mintegy 500 kanadai harcol az oroszok ellen, mondta a Nemzetközi Légió szóvivője, aki szerint külön egységük is van, de Paul szerint az egység soha nem alakult meg. A lap szerette volna ezt tisztázni a légió szóvivőjével, de nem tudták elérni.
Ezt követően a Kárpáti Sich Zászlóaljhoz került, Kelet-Ukrajnában tevékenykedett. Azért nem írjuk, hogy harcolt, mert Speedy arról számolt be, főleg lövészárkokat és fedezékeket ásott, taposóaknákat telepített. Mint elmondta, sokat toporogtak a lövészárokban, miközben az orosz tüzérség szűnni nem akaró lövedékeinek esője hullott rájuk.
Nem sokat tehetsz. Elbújsz, és reméled, hogy nem halsz meg”
– mondja a férfi, aki úgy tért haza Kanadába, hogy nem vett részt tűzharcban. Egyszer osztották volna be járőrözni, de az ukránok végül közölték, mégsincs rá szükség. Utólag ezt nem annyira bánja, mert a négyből egy jött vissza élve. „Soha nem láttam olyan motivált embereket, mint az ukrán katonák. A halálig fognak harcolni. Ezek a srácok igazi harcosok. Szeretem őket” – mondta.
Ausztrál, amerikai és brit társaival tűzszerész mentesítő feladatokat látott el, eleinte Kijev környékén. „Az a probléma, hogy valakinek oda kell menni, és eltakarítani a fel nem robbant robbanóeszközöket” – mondja, mivel ezek megrongált állapotban is élesek maradnak, és így is tudnak sérülést okozni. Ugyan volt védőfelszerelésük, de mivel ebben nehéz mozogni a terepen, csak sisakban és testpáncélban dolgoztak. „Elég magas a végtagvesztés vagy a halálozás kockázata. Néhányszor megálltam, körülnéztem és elgondolkotam. Mit keresek én itt? Négy gyerekem van, három unokám és remek munkám. 50 éves vagyok.” Chris elmondta, nagy bátorításra talált az ukránokban, akiknek az elszántsága olyan hatást gyakorolt rá, hogy néha elakadt a szava, ezért reméli, hogy ősszel még visszatérhet Ukrajnába.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
