Je suis Charlie féle, elaljasodott politikusok a Noé Bárkájába nem fértek fel. Noénak annak idején fontosabb volt a szamarának a megmentése.
A migránsválság kiszámítható folyamat
Megtartani Magyarországot
Migránsok látszólag feltartóztathatatlan áradata özönlik Európába. Úti céljuk nem Magyarország, nem Közép-Európa, hanem a Nyugat, elsősorban Németország. A történéseken nem kell meglepődni, teljesen kiszámíthatóak, és logikusan illeszkednek a nemzetközi és hazai folyamatokba. Nem elkerülhetetlen természeti csapásról van szó, hanem logikus, kiszámítható következményről: fel lehet és fel is kell lépnünk ellene.
Hossó Andrea
A tömeges bevándorlás és bevándoroltatás nem új keletű jelenség, végigkíséri az emberiség történelmét. Előidézheti természeti csapás, mint az 1970-es itthoni árvíz, amitől elnéptelenedett Nagygéc, vagy ember okozta katasztrófa, mint a vörösiszapömlés, amitől halott faluvá lett Kolontár egy része. Előidézhetik háborúk, mint Szíriában vagy Irakban, vagy a rossz gazdaságpolitika okozta nyomor, ami a múlt század elején rávette másfél millió emberünket, hogy „kitántorogjon” Amerikába, és napjainkban hatszázezer embert, Csonka-Magyarország lakosságának hat százalékát, hogy külföldre menjen megélhetést keresni.
Nyugat-Európa nemzetállamaiba a második világháború óta érkeznek nagy számban Európán kívüli migránsok. Nagy-Britannia volt az első, ahol a volt és felszabaduló gyarmatokról folyamatosan fogadtak be bevándorlókat, majd Franciaország, őket követte a többi nyugat-európai ország. 1960-ban Németország felpörgő munkaerőigénye miatt megállapodást kötött Törökországgal török vendégmunkások importálásáról. A Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal elnöke lelkesen üdvözölte német földön az egymilliomodik török munkavállalót 1969-ben. Az eleinte korlátozott időre elképzelt vendégmunkás státusz különböző okok folytán átalakult bevándorló státusszá. Ma már senki sem beszél a mintegy hárommilliós török lakosság hazatelepüléséről.
A bevándorlásnak gazdasági és politikai okai voltak: a betelepülők jobb megélhetést kerestek, vagy diktatúrák elől menekültek, a fogadó országok pedig örültek az olcsó munkaerőnek. A nagyszámú betelepítéshez politikailag szükséges ideológiát a hetvenes évektől egyre hangosabb liberális véleményformáló körök szolgáltatták: az emberiesség, a gyarmati múlt jóvátétele, a lelkiismeret-furdalás megfelelően aláfestette az olcsó munkaerő- igényt. A politikai korrektség teljes kibontakozása magával hozta a multikulturalizmus kultuszát: a másság, a sokféleség már nem valamilyen ok miatt, hanem önmagáért való értékké, céllá vált. Ezt az abszolút célt azután megkérdőjelezhetetlenné tette a kulturális gondolatdiktatúra: a migráció helyességét kétségbe vonókra, netán ellenzőkre rásütötték az idegengyűlölő, fasiszta bélyeget, amivel csírájában igyekeztek elfojtani minden józan vitát a tömeges bevándorlás hatásairól. Leginkább azt a társadalmi vitát igyekeztek elkerülni, hogy vajon egy országnak, egy népnek van-e joga döntenie saját etnikai egységének megőrzéséről.
Ahogyan egy családtól sem lehet megkövetelni, hogy idegeneket fogadjon be családtagként, egy nemzetállamtól sem követelhető meg idegen népek tömeges befogadása. Ezt a természetes véleményt ki kell iktatni a közbeszédből, ezért kell a migrációt mindig pusztán gazdasági szempontból tárgyalni, olyan jelenségként, ami az egyetlen megoldás az európai országok demográfiai problémájára, és a vonakodó bennszülötteket azzal rémisztgetni, migránsok nélkül még nyugdíjuk sem lesz. Ezt a meglehetősen egyoldalú propagandaérvet odáig fejlesztették, hogy a minap Tim Harford angol közgazdász és újságíró a Financial Times című napilapban leírta a következő mondatot: „A közelmúltbeli tömeges, akadálytalan bevándorlás az EU országaiból kétségkívül pozitívan hatott a [brit] költségvetésre, nem úgy, mint a brit bennszülöttek, akik már egy ideje hatalmas terhet jelentenek az államháztartásnak.” (Tim Harford: The real benefits of migration. Financial Times, 2015.10.23.)
A két népcsoportot az író csupán a költségvetési egyenleg szempontjából értékeli, és így teljesen felcserélhetőnek tartja. Még tömörebben fejezi ki ezt a nézetet Michael Clemens, a washingtoni Center for Global Development (globális fejlődési központ) munkatársa: „Nem ismerek olyan hiteles kutatást, amely szerint közép és hosszú távon a menekültek ne jelentenének rendkívül nyereséges befektetést”.
Ugyanez a szemlélet tükröződik az Európai Bizottság 2015. november 5-én megjelent Európai gazdasági előrejelzés című kiadványában, amely részletesen foglalkozik a tömegbevándorlás gazdasági hatásaival. E szerint a következő három évben hárommillió migráns várható Európában, és az átmeneti költségvetési megterhelés után ennek a bezúduló tömegnek pozitív hatása lehet a GDP növekedésére. A szimulációk azt mutatják, hogy 2020-ig akár 0,2-0,3 százalékkal emelhetik a betelepülők az európai GDP szintjét, természetesen ha a szimulációban lefektetett feltételek teljesülnek.
Tudatos bevándoroltatás
Sokan úgy élik meg a migránsáradatot, mint valami bibliai csapást vagy természeti jelenséget: előre nem látható és elkerülhetetlen. Mi sem áll távolabb a valóságtól. A népvándorlás évtizedekkel ezelőtt megkezdődött, fokozódására számítani lehetett. A különböző háborúk Afrikában és Ázsiában, a helyi konfliktusok szítása és a neoliberális gazdasági modell okozta tömeges munkanélküliség elkerülhetetlenné tette az emberáradatot.
A népvándorlás megindulására már legalább egy évtizeddel ezelőtt számítottak az illetékes szervezetek. „Elemzői szinten Európát nem érte készületlenül a hatalmas menekültáradat, ami bibliai méreteket öltött idén nyáron. Különféle szakértők – migrációs, biztonsági, fejlődési és környezeti területekről – gyakran figyelmeztettek az Európa felé szabadon áramló tömegmigrációra” – fogalmazta meg például Jan Techau(Carnegie Europe, 2015.10.01.)
Az egyre erősödő illegális bevándorlás miatt hívták életre 2004-ben a Frontex-et, aminek feladata lett volna a schengeni határok védelme a nemzetállamok együttműködésével. Hatásos fellépéséhez azonban sem a felhatalmazást, sem a szükséges anyagi forrásokat nem kapta meg, annak ellenére, hogy helyi migránsválságok folyamatosan előfordultak. Ilyen eset volt, amikor 2006-ban amikor több, mint 20 ezer illegális bevándorló érkezett a Kanári-szigetekre, vagy amikor 2011-ben Olaszország fordult az EU-hoz, mert a Tunéziából érkező illegális bevándorlók elözönlötték Lampedusa kis szigeét. 2014-ben indult a Frontex Triton programja, aminek keretében a Földközi-tengeren hajóval átkelni próbáló migránsokat mentették át európai partokra. Az emberbaráti lépés azt is jelentette, az EU de facto elismerte és szentesítette az illegális bevándorlást, miközben mindenki tudta, hogy a Közel-Keleten milliós menekülttáborok jöttek létre, és csak idő kérdése, hogy a tömegek mikor indulnak útnak az áhított európai partok felé. 2014 augusztusában a The Wall Street Journal cikket jelentetett meg az Irakból az Iszlám Állam üldözése miatt menekülő jazidi kisebbségről. Vallási vezetőjük így nyilatkozott: „amire szükségünk van, az nemzetközi védelem, vagy szervezett tömeges kivándorlás.”
Ezen előzmények ismeretében meglepőnek tűnhet az EU vezető hatalmainak magatartása: ellentmondásos intézkedések és kijelentések, vádaskodás, zűrzavar.
Mi a bevándoroltatás célja?
A népvándoroltatásnak azonnali, közvetlen és hosszú távú, közvetett céljai vannak. Közvetlen célja a munkabérek alacsony szinten tartása. Amikor egy gazdasági térbe nagytömegben olcsó, kiszolgáltatott munkaerő áramlik be, az lenyomja az általános bérszintet, tehát könnyebben fenntartható az állandó növekedés inflációs hatás nélkül. Ez nagyobb megtérülést jelent a tőketulajdonosoknak. Nem meglepő, hogy idén októberben Hans-Werner Sinn, a befolyásos német Ifo kutatóintézet elnöke kijelentette, fel kell használni a migránsválságot a szükséges gazdasági reformok bevezetésére: 70 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt és el kell törölni a minimálbért. A minimálbér eltörlése vagy tartósan alacsony szinten tartása a képzett munkaerő javadalmazási szintjét is visszafogja, hiszen olcsóvá teszi a tömegfogyasztási cikkek és szolgáltatások árát.
Paradox helyzet, hogy miközben a dél-európai országokban továbbra is tömeges munkanélküliség tapasztalható – a fiatal munkavállalók körében eléri a 30-50 százalékot is – , az észak-európai országok Európán kívüli bevándorlást szorgalmaznak. Ez sem ellentmondásos, ha meggondoljuk, hogy politikai lehetetlenség egy olasz vagy spanyol fiatalnak olyan bért fizetni, mint egy magyarnak vagy éppen egy irakinak. Ezért egyik alappillérre a jelenleg uralkodó neoliberális gazdasági modellnek a tőke és a személyek szabad áramlása, hiszen ez biztosíthatja a munkaerő áramlását oda, ahol a tőkének szüksége van rá.
A bevándoroltatás hosszú távú, közvetett és legfontosabb, geopolitikai célja ezen jóval túlmutat: az etnikailag, történelmileg és nyelvileg többé-kevésbé homogén nemzetállamok szövetének fellazítása, végső soron a nemzetállam felszámolása. A remélt végeredmény a nemzetállamokat felváltó multietnikus, multikulturális egyveleg, amelyben az őshonos lakosság zárványként marad meg, majd végleg feloldódik. Az egymástól idegen, külön közösségek mind etnikai kisebbséget képeznek a nagyobb, immár csupán adminisztratív egységként működő országokban. Összetartozás és összetartás nélkül a csoportok és az egyének könnyebben irányíthatóak, akár egymásnak is uszíthatók.
Miért és kinek jó ez a folyamat? Annak a nemzetekhez nem kötődő globális nagytőkének, amelyik az uralkodó neoliberális, a tőke érdekeit előtérbe helyező gazdasági modellnek a haszonélvezője. A tőke szabad áramlása még szabadabb, ha sem fizikai, sem érzelmi, sem pszichológiai határok nem állják útját. A nemzetállam, a család, a vallási közösség mind potenciális akadálya a tőke érdekérvényesítő hatalmának, a globalizációnak. Ugyanaz a folyamat ez, amelynek másik oldala az a nemzetközi, szabadkereskedelminek elnevezett tárgyalássorozat, amely a törvényalkotás oldalásról igyekszik korlátozni az állam gazdaságirányító és ezáltal társadalomszervező hatalmát és képességét.
Mi történik most?
Miközben a tömegbevándorlás évtizedek óta folyik, az idei „bibliai méreteket öltő” népvándoroltatás teljes zűrzavarba taszította az EU vezetését és a tagországok kormányait. Látszólag és valójában sem képesek együttes stratégiát kialakítani.
Ennek oka, hogy az EU már nem egyszerűen a tagállamok közös érdekeken alapuló szövetsége, hanem birodalmi célokat megvalósító gazdasági-politikai uralkodó osztályok és a köréjük gyűlt érdekcsoportok végrehajtó intézményévé vált. Ezen belül a tagállamok a maguk sajátos helyzete szerint igyekeznek a saját érdekeiket érvényesíteni. A saját érdekben pedig szerepet játszik a nemzeti elkötelezettség maradék érzése egyes kormánykörökben, de még sokkal inkább az a kényszer, hogy a politikusoknak legalább gesztusokban és szavakban engedményt kell tenniük a választói véleménynek.
A tömeges bevándorlás, a multikulturális állam pedig az európai lakosság túlnyomó hányadának sohasem volt kívánatos, most pedig félelemmel tölti el. A politikusok nehéz helyzetben vannak: ezt a tömeghangulatot valahogyan kezelniük kell, egyrészt mindenképpen el kell kerülniük a nyílt lázadást, másrészt a választásokat még mindig meg kell tartani, és a választókat nem lehet teljesen elidegeníteni.
A káosz tehát természetes, ugyanakkor kialakulásából nem lehet kizárni a szándékosságot. Milton Friedman mondta, hogy csak egy valós vagy vélt válság képes igazi változást előidézni. Egy ilyen nagyságrendű népvándorlás válsághelyzetet jelent. Az emberek bizonytalanok, megrémülnek, védtelennek, elveszettnek érzik magukat. Az ilyen helyzet a legjobb alkalom, hogy olyan lépéseket is meg lehessen tenni, amelyekre „békeidőben” gondolni sem lehetne: közös határvédelmi egység, közös európai idegenrendészet, közös hadsereg, kötelező menekültkvóta, kihelyezett EU-s ellenőrző pontok, a szuverenitás egyik kulcsfontosságú részének átruházása az arctalan, elszámoltathatatlan EU bürokráciára.
Amikor bekövetkezik egy olyan tragédia, mint a november 13-i párizsi merénylet, hirtelen élesre fordul a bevándorlók jelentette valós vagy vélt biztonsági probléma is. Ami szeptember 11-e volt az Egyesült Államoknak, az lesz november 13-a Európának, ismételgetik az elemzők. Szeptember 11-e az emberi szabadságjogok jelentős megkurtítását hozta magával Amerikában és részben Európában is. „A civil szabadságjogok, amelyek 2012-ben a Snowden által felfedett ügyek nyomán újra megerősödtek, most ismét háttébe szorulnak… Franciaország és Belgium már amúgy is meg akarta erősíteni a világháló ellenőrzését, ami már régen vitás kérdés az EU-ban, ez most nagyobb hangot fog kapni” – írta Michael Hirsh (Politico, 2015.11.15.). Az izraeli Haarec nevű lap november 15-én idéz az izraeli hadügyminiszter interjújából: „Európának a biztonságot az emberi jogok fölé kell helyeznie”.
A rendkívüli intézkedések veszélye, hogy éppúgy alkalmazhatók az őslakosok, mint bárki más ellen. Az állami erőszakszervezet feladata a rend fenntartása, ám azt az aktuális hatalom dönti el, milyen rendet kell fenntartani. 2006-ban az akkori magyarországi kormány az országot a külföldnek kiszolgáltató gyarmati rendet kívánta fenntartani, ehhez vetette be a rendőrséget, a mai napig büntetlenül. A gazdasági érdek mindig nagyon erős és óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon milyen rendkívüli felhatalmazásokat kaphatnak a rendfenntartó erők a migránsválság és a párizsi merénylet hatására?
A hazai helyzet
Magyarországot látszólag készületlenül érte a bevándoroltatási roham. Ideig-óráig nyilatkozatokkal védekezett a kormány, azután meglépte az elkerülhetetlent: falat építtetett a déli határra. Ez a külső és belső támadásokat kiváltó lépés szükséges és helyes volt, de sajnos mégsem dőlhetünk nyugodtan hátra, mert a válság nem ért véget.
A nemzetközi visszhang
Figyelmet érdemel a magyar lépések nemzetközi reakciója. A külföldi sajtó élesen elítélte Magyarországot, és nem akadt magára valamit is adó külföldi politikus, aki ne érezte volna kötelességének, hogy néhány rossz szót ejtsen az országról és a magyar kormányról. Észre kell vennünk, hogy a hisztérikus támadás éppen úgy történt, mint 2012-ben, amikor a magyarországi liberális csoportokkal teljes összhangban ugyanezek a sajtó- és politikai körök nyíltan rezsimváltást követeltek egy elvileg szuverén államban. Szomorú, hogy kiemelt szerep jutott ebben a nemzetközi hecckampányban Magyarországról elszármazott családok leszármazottjainak, akiknek elítélő írásai sorra bukkantak fel a Financial Timestól a Los Angeles Timesig.
Amikor a V4-ek összefogtak és együttesen léptek fel migránsügyben, a támadás egész Közép-Európára kiterjedt. Szomszédainkat ugyan nem érték olyan súlyos, megbélyegző vádak, mint minket, de most már az egész régiót elmarasztalták „hálátlansága” és „érzéketlensége” miatt: elzárkózunk a népvándorlók befogadásától, noha nem is olyan régen, a „fal összeomlása” után Európa nagylelkű volt hozzánk. A jóságot szívtelenséggel háláljuk meg, nem mutatunk „szolidaritást”, nem tartjuk magunkat az „európai értékekhez”. E sorok szerzője Nagy-Britanniában publikált cikkében visszautasította ezeket az állításokat és közép-európai szempontból mutatta be a migránsválságot (a cikk itt olvasható: http: //www.capx.co/the-west-must-stop-bullying-hungary-and-central-europe/).
A vádak képmutatóak és hamisak is: Közép-Európával senki sem jótékonykodott: az EU-ba való felvételünk geostratégiai célokat szolgált, gyepűt Oroszország és az EU között, valamint értékes gazdasági munkaerő- és felvevőpiacot. Szolidaritás pedig az EU nyugati országai között sem figyelhető meg, hiszen egymással sem tudnak megállapodni közös migránspolitikáról. Novemberre – alighanem a lakosság, vagyis a választók egy részének ellenérzései miatt – az emberbaráti, migránshívogató kijelentések is megváltoztak: Svédország megtelt, Merkel kancellár asszonnyal szembefordultak saját párttársai is, az osztrákok maguk is kerítést fontolgatnak (kaput oldalsó szárnyakkal).
Miért támadnak minket?
A meghökkenésen túllépve fel kell tennünk a kérdést: mi váltotta ki a hadjáratot Közép-Európa, de különösen Magyarország ellen?
A multikulturális Nyugat kötelességszerűen felháborodott a kerítésen. Ám a tény az, hogy Nyugat-Európának sem könnyű feldolgoznia azt a migránsáradatot, amelyet magára szabadított. Kiváló megoldás lenne, ha Közép-Európa nagy migránstáborrá válna, ahonnan a célországok nyugodtan kimazsolázhatnák a nekik megfelelő munkavállalókat, a többi pedig maradna itt. Erre irányulnak a visszatoloncolási kísérletek, és erre utal Hollandia bejelentése is a párizsi merénylet után, hogy „mini-Schengent” szeretnének létrehozni a Benelux államok, Németország és Ausztria részvételével, és a migránsokat ezen a zónán kívüli migránstáborokban helyeznék el.
Ismét paradox helyzet: míg tőlünk elment a lakosság hat százaléka, mert nem tudott itthon tisztességesen megélni, elvárnák, hogy befogadjunk olyan tömegeket, amelyekre másutt nem tartanak igényt. Ez a nagyságrendű ki- és bevándorlás lakosságcserének minősíthető, méghozzá minőségi lakosságcserének: elmennek a munkaképes magyarok, bejönnek a nem feltétlenül képzett vagy dolgozni vágyó idegenek.
Természetesen zavaró és meglepő volt az engedelmességhez szokott EU-nak, hogy ellenállásba ütközött, s még inkább az, hogy a közép-európai országok most – talán először 1990 óta – összefogtak, és együtt léptek fel álláspontjuk képviseletében.
A válság folytatódik
Felmerül a kérdés, miért nem készült fel idejében a kormány a várható migránsáradatra. Amikor a hullám elért minket, hónapokig kaotikus körülmények között regisztráltuk és tartottuk a népvándorlókat, nem akartak nálunk maradni. Most sem tudjuk pontosan, hányan vannak az országban. A regisztráció súlyos következményeket vont maga után, hisz az ismert dublini konvenció előírása szerint a célország által be nem fogadott illegális bevándorlót vissza lehet küldeni abba az EU-s országba, amelyben először regisztrálták. Ezzel elfogadtuk a szabályokat, amelyek teljességgel alkalmatlanok a beállt helyzet kezelésére: a dublini konvenciót nem tömeges népvándorlásra írták. Pedig Magyarországnak még normális körülmények között, az uniós szabályok betartásával sem kellett volna regisztrálnia ezeket az illegális migránsokat, hiszen, ahogyan a külügyminiszer is mondta, földrajzilag nem lehetünk az első uniós ország, amelyet a migránsok elérnek.
Az elhúzódó bizonytalanság alkalmat teremtett a belső balliberális politikai csoportoknak, hogy nemzetközi ügyet kerekítsenek a migránskérdésből, ez megnehezítette a szomszédokkal való kapcsolatunkat, és nyugtalanította az egyre idegesebb hazai közvéleményt.
A fal megépítése, a határozottabbá váló kormányzati kommunikáció, a V4-ek örvendetes összefogása sokat javított a helyzeten, de a veszély nem múlt el. A miniszterelnöknek teljesen igaza volt, amikor a „közös európai megoldást” szorgalmazóknak azt mondta, ezt nem tudjuk kivárni, hiszen ez a közös megoldás képtelen megszületni.
A válságot kihasználva szeptemberben az unió továbblépett az európai integráció erőszakos elmélyítésében: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia tiltakozása ellenére kötelező kvótát rendelt el 120 ezer migráns elosztására a tagállamok között. Szlovákia azonnal bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul a kötelező kvótarendszer ellen. November 17-én az országgyűlés megszavazta, hogy Magyarország tegye ugyanezt.
Ez megnyugtató fejleménynek tűnhet, de nem az. A fellebbezéssel elismerjük a bíróság döntési jogát ebben a kérdésben. Ez rendkívül veszélyes, hiszen a nemzetközi helyzet és a tapasztalatok fényében meglepő lenne, ha a bíróság nem Magyarország ellen ítélne. A Die Welt német napilap szerint Orbán Viktor szeptember közepén azt nyilatkozta, hogy Magyarország ellenzi a kvótát, de ha abból törvény lesz, „akkor ez már törvény, és nekünk el kell fogadnunk”. Ez teljesen egybevágna az eddigi gyakorlattal, hiszen a mindenkori magyar kormányok EU-val szembeni érdekérvényesítő képessége és talán akarata is igen gyengének bizonyult.
Orbán Viktor kijelentette, „amíg ez a kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz”. Jó lenne ebben hinni, ha nem jutna eszünkbe egy másik idézet 2010-ből, amikor ugyanez a miniszterelnök ezt mondta: „Szeretném önöket megnyugtatni, hogy a magyar föld jövője nem függ a Brüsszelben esedékes döntésektől. Ez csak és kizárólag tőlünk függ. És elmondhatom önöknek, biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek Brüsszelben – itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.” Akkor már mintegy egymillió hektár termőföld volt külföldi kézen a zsebszerződések révén, amelyeket nem számoltak fel, majd 2013. június 21-én hatalmas szakértői és civil tiltakozás ellenére ez a kormány, a miniszterelnök vezényletével, átverte a parlamenten azt a földforgalmi törvényt, amelynek értelmében minden olyanEU-s állampolgár vehet termőföldet Magyarországon, aki megfelel a kritériumoknak.
Mit kell tennünk?
A kvótát vissza kell utasítanunk, akárhogyan ítéljen az Európai Bíróság. Sem visszatoloncolást, sem kvótákat, sem tranzittáborokat nem szabad elfogadnunk, mert ezek precedensértékű lépések, amelyek megnyitják az utat az újabb etnikai fellazítás előtt.
A migránsválság közvetett politikai hozadéka az európai uralkodó rétegek számára, hogy eltereli és lefoglalja az emberek figyelmét. Így van ez Magyarországon is, hisz miközben ünnepeljük kormányunkat, amely megvédett minket a migránsoktól, aközben észrevétlenül folynak azok a súlyos dolgok, amelyek rendkívül ártalmasak az ország jövőjére: a föld kiárusítása (külföldieknek is), a folytatódó kilakoltatások és a devizahiteleseket sújtó újabb törvény végrehajtása, a transzatlanti szabadkereskedelmi (TTIP-) tárgyalások támogatása, a hibás gazdaságszerkezet fenntartása. Ezekkel is tevékenyen foglalkoznunk kell.
Egyetlen módon tudunk úrrá lenni a helyzeten: nekünk, magyar civileknek a Kárpát-hazában meg kell értenünk a folyamatokat, le kell küzdenünk az évszázadok alatt belénk nevelt kishitűséget, félelmet és megalkuvási kényszert, és együtt, összefogva szükséges megszerveződnünk saját érdekünkben. Ez lehetséges és szükséges: az egyetlen módja, hogy megtartsuk magunknak Magyarországot.
Írta: Hossó Andrea
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Aktuális, Belföld, Geopolitika, Publicisztika, Valóság Tagged: párhuzamos társadalom, ránkvándorlók, súlyos nemzetbiztonsági rizikó, ős-ránkvándorlók
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
