Világszerte felháborodást váltottak ki a Ferenc pápa koporsójánál szelfiző turisták

Világszerte felháborodást váltottak ki a Ferenc pápa koporsójánál szelfiző turisták

Több tízezer ember zarándokolt el a Szent Péter-bazilikába, hogy elbúcsúzzon Ferenc pápától. Többen azonban nem tartják tiszteletben a fotózási tilalmat, és gond nélkül szelfiznek a néhai pápával. Ez azonban sok hívőt felháborít, a Vatikán tisztviselőit is, akik úgy döntöttek, hogy közbelépnek. Erről a TV Joj számol be a Noviny.sk honlapján.

„Minden látogatót szívesen látunk, de nem a fotózás kedvéért. Órákig állnak ott, imádkoznak és tiszteletüket teszik a pápa előtt. De a fényképezés túlmegy a jó ízlés határán“ – mondta egy tisztviselő a The Timesnak.

A koporsót rögtönzött biztonsági őrök őrzik

Mindez csütörtökön megváltozott, amikor a 66 éves hívő, Valerio Russo szerint a biztonsági őrök már elkezdték figyelmeztetni az embereket. A koporsó mellett már rögtönzött biztonsági őrök állnak, valamint a Svájci Gárda tagjai. A látogatók egy részét ez mégsem érdekli.

„Láttam, hogy néhányan mégis fényképeztek, annak ellenére, hogy a személyzet figyelmeztette őket, hogy nem fényképezhetnek odabent. Úgy tettek, mintha nem hallanának. Az ilyesni talán minden nyelven nagyon is érthető“ – mondta dühösen az 56 éves Cinzia Buccirosso.

Latest social media trend is to get a selfie with the dead Pope #maincharacter #entitled #accountability pic.twitter.com/rf2LM4T8V0 — Im The Main Character (@MainCharacterDD) April 24, 2025

Hírdetés

Olyan a hangulat, mint egy koncerten

Az emberek hozzáállásáról undorodva nyilatkozott egy londoni házaspár is, akik a brit The Mirrornak elmondták: „Szerintünk a telefon használata egy ilyen helyen ízléstelen. Az emberek fele azért jött, hogy alázatosan elbúcsúzzon a pápától, mások fotózkodnak, sőt néhányan szelfiznek is”.

A Kurier című osztrák napilap szerkesztője a Vatikánban uralkodó hangulatot egy koncerthez hasonlította. „Lehajtott fej és imádságok helyett mindenütt okostelefonokat látni” – írta.

Egy férfit még a BBC riportere is megkérdezett arról, miért készített szelfit a pápával. „Ő volt az első pápa, aki kiállt az olyan melegekért, mint én. Mindenki más fotózta őt, ezért én is csináltam egy képet róla. És örömmel osztom meg ezeket a képeket” – magyarázta.

Noviny.sk/SITA

Nyitókép: AFP/Getty Images


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »