A színművész 75 éves volt.
A hírt a fia, egy vers közreadásával jelentette be a Facebookon.
A borsonline.hu rövid pályaismertetője szerint Galkó Balázs 1968-ban a Ki mit tud?-ban versmondóként tűnt fel. 1970–től színész, rendező. 1970–1972 között a Nemzeti Színház, 1972–1976 között a 25. Színház tagja volt.
1976–1979 között a Szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt. 1979–1983 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1983–1986 között a kecskeméti Katona József Színház, 1998–tól 2013-ig az Újszínház tagja volt.
1986–1998 között szabadúszó volt.
2015–2016-ban pedig a Soproni Petőfi Színház tagja volt, 2021-2024 között a József Attila Színházban játszott.
Március végén még arról beszélt a blikk.hu-nak, hogy folyamatosan szorong, mert 200 ezer forintból kell megéljen. „Már azon is gondolkodtam, hogy létrehozok egy Facebook-oldalt, ahol támogathatnak, akik szeretnek vagy kedvelik a munkámat. De nyilván ez megalázó, így át kell még gondolnom a dolgot, viszont nem nagyon látok más esélyt a túlélésre” – mondta a színész, akinek az nyújt vigaszt, hogy a gyermekei rendszeresen látogatják.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »