Mégsem büntethetik kémiai kasztrációval a visszaeső nemierőszak-tevőket Pakisztánban

Mégsem büntethetik kémiai kasztrációval a visszaeső nemierőszak-tevőket Pakisztánban

Pakisztánban eltávolították a héten elfogadott nemi erőszak elleni törvényből azt a rendelkezést, amely lehetővé tette volna a visszaesők kémiai kasztrációját – közölte pénteken egy kormánytisztviselő.

Malíka Bokhári jogért és igazságszolgáltatásért felelős parlamenti titkár egy iszlámábádi sajtótájékoztatón elmondta: a módosítást azután hozták, hogy a legfőbb pakisztáni vallási testület, az Iszlám Ideológiai Tanács úgy találta, az iszlámmal nem összeegyeztethető a kémiai kasztrációt.

Imrán Kán pakisztáni miniszterelnök kormánya a parlament szerdai ülésén fogadta el az említett jogszabályt.

A törvény értelmében a csoportos nemi erőszakban és pedofil cselekményekben részt vevő, visszaeső elkövetőket kémiai kasztrációval sújthatták volna.

Hírdetés

Jogvédők és ügyvédek kegyetlennek minősítették ezt a büntetési tételt.

A kormányfő korábban azt állította:

a büntetést azok után akarta bevezetni, hogy szerte a dél-ázsiai országban felháborodást váltott ki az ilyen típusú bűncselekmények növekvő száma,

valamint az egyik eset, amelyben egy nőt az autójából rángatott ki és gyermekei szeme láttára erőszakolt meg két férfi.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »