Megrázta a támadás a dán kormányfőnőt – különösen a nyakánál

Kisebb nyakrándulásos sérülés miatt kórházba vitték Mette Frederiksen dán kormányfőt, miután pénteken Koppenhága belvárosában bántalmazta őt egy férfi – közölte a miniszterelnök hivatala.

Frederiksen "biztonságban van, de megrázta" a pénteki incidens – fűzte hozzá a hivatal szombati közleményben, amelyben azt is bejelentették, hogy a kormányfő aznapra tervezett programjait lemondták.

A 39 éves férfit, aki a szemtanúk szerint megütötte a kormányfőt, a rendőrség rögtön őrizetbe vette. A gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntő tárgyalást szombaton tartják meg egy kerületi bíróságon.

Az incidens Koppenhága központjában, a Kultorvet téren történt. A gyanúsított esetlegesen tudható indítékáról egyelőre nem adtak ki tájékoztatást. Szemtanúk szerint a férfi a téren odasétált a kormányfőhöz, és

olyan erősen meglökte a vállát, hogy ő megtántorodott, de el nem esett, és saját lábán távozott a helyszínről.

A durva támadást Európa-szerte elítélték a politikai vezetők.

Megy a demokráciázás

"Megdöbbenéssel értesültem a barátom, Mette Frederiksen, szövetségesünk, Dánia miniszterelnöke elleni erőszakos cselekményről. Határozottan elítélek minden politikai vezető elleni erőszakot" – írta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az X közösségi médiaplatformon.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében "megvetésre méltó tettnek" nevezte a támadást, és hangsúlyozta, hogy az "szemben áll mindazzal, amiben hiszünk és amiért harcolunk Európában".

Emmanuel Macron francia elnök szintén elítélte és "elfogadhatatlannak" nevezte a történteket, és gyors felépülést kívánt Frederiksennek.

Hírdetés

Petteri Orpo finn kormányfő közleményében ugyancsak határozottan elítélte a demokratikusan megválasztott vezetők elleni erőszak minden formáját.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kijelentette: "egy demokratikusan megválasztott vezető elleni támadás egyúttal a demokráciánk elleni támadás is".

A 27 tagállamot tömörítő Európai Unióban csütörtökön kezdődtek meg és vasárnap estig tartanak az európai parlamenti választások. Dániában csak vasárnap voksolnak az emberek.

Médiajelentések szerint a Frederiksen elleni támadás nem kampányrendezvényen történt.

Az európai uniós választásokat megelőző hetekben több politikust ért támadás. Májusban a német szociáldemokraták egyik kampányoló jelöltjét súlyosan megsebesítették. Szlovákiában pedig a választási kampányt a Robert Fico kormányfő ellen május 15-én elkövetett súlyos merénylet árnyékolta be.

A 46 éves Frederiksen a dán Szociáldemokrata Párt vezetője, és 2019 óta az ország miniszterelnöke.

Dániában ritkán fordulnak elő támadások politikusok ellen.

2003-ban két aktivista piros festékkel leöntötte a parlamentben Anders Fogh Rasmussen akkori kormányfőt, a támadókat azonnal őrizetbe vették.

(MTI)

Korábban írtuk: Rátamadtak a dán miniszterelnök asszonyra Koppenhága központjában


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »