Csütörtök késő este a Magyar Közlönyben is megjelent az aznap esti rendkívüli kormányinfón bejelentett intézkedések jogi szövegezése. Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter
a kormány kitart a benzinárstop mellett
szöveggel kívánta megnyugtatni a kedélyeket, és a hatósági ár fenntartását több fideszes politikus is propagálta, így például Kovács Zoltán kormányszóvivő is.
Csakhogy a rendelet szerint
nem hatósági áras az üzemanyag, ha azt úgynevezett nagy nyomású (percenként legalább 80 liter átfolyású) kútfejen tankolják.
Március 13-án 0 órától pedig
a 3,5 tonnát meghaladó, külföldi rendszámú teherautók, illetve a 7,5 tonnát meghaladó, magyar rendszámú teherautók csak ilyen kútfejnél tankolhatnak.
(Ez a rendelkezés a traktorokra, mezőgazdasági erőgépekre nem vonatkozik.)
A jogszabály előírja, hogy ezen a kútfejen legalább a kormányrendeletben (https://njt.hu/jogszabaly/2022-57-20-22) megszabott hatósági áron kell értékesíteni az üzemanyagot.
Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy
a szállítmányozó cégek az eddigi 480 forint helyett piaci áron kapják az üzemanyagot.
Ami – mint arról lapunk is beszámolt – a 95-ös benzin esetében bruttó 640 forint, míg a gázolajé bruttó 717 forint literenként.
Ezt ellensúlyozandó a kormány arról is döntött, a benzin, illetve a gázolaj jövedéki adóját (amelyet másfél hete csökkentett 5-5 forinttal) literenként újabb 20-20 forinttal csökkenti. A jövedéki adó csökkentése (mivel azt is 27 százalék áfa terheli) így bruttó 25-25 forinttal csökkentheti a két üzemanyagtípus árát. Így
a buszok, teherautók várhatóan 615 forintért vásárolhatják a benzin, illetve 692 forintért a gázolaj literjét.
Ahhoz pedig nem kell Nobel-díjas közgazdásznak lenni, hogy belássuk,
a szállítási költségek ebből eredő emelkedése bele fog épülni a szállított termékek árába. Ami az infláció további emelkedését hozza magával.
A rendelkezés arról is szól, hogy ha a kiskereskedő 480 forintos nagykereskedelmi hatósági áron vásárolta meg az üzemanyagot, de azt a friss rendelet szerint már piaci áron értékesíti, a különbözetet meg kell fizetnie a nagykereskedő részére.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »