Megkezde nem hivatalos összetartását a szlovák válogatott, vasárnap a Komáromi FC ellen lépnek pályára

Megkezde nem hivatalos összetartását a szlovák válogatott, vasárnap a Komáromi FC ellen lépnek pályára

Csütörtökön (május 23.) megkezdte nem hivatalos négynapos edzőtáborát a szlovák labdarúgó-válogatott. Francesco Calzona vezetőedző még klubcsapatával, a Nápollyal van, így az edzőtábort Marek Hamšík és az edzői stáb másik négy tagja vezeti.

A nem hivatalos edzőtábor célja, hogy a bajnokságot már befejező játékosok ne essenek ki a ritmusból, jó erőnlétben maradjanak a hivatalos, ausztriai edzőtáborig.

Marek Hamšík a somorjai X-Bionic-központban fogadta korábbi játékostársait és elárulta, hogy a négynapos összetartás alatt a másodosztályt megnyerő Komáromi FC-vel fognak megmérkőzni.

mondta a 36-éves korábbi válogatott játékos.

Somorján jelenleg 19 játékossal tartják az edzéseket, főleg a hazai Niké liga játékosaival, de a végleges keretbe bárkinek lehetősége van beküzdenie magát.

Hírdetés

„Igen, ezért is lettek behívva. Úgy tervezzük, hogy egy felkészülési mintamérkőzést is lejátszunk, tehát elegendő számú játékosra van szükségünk, és nekik lehetőségük lesz megmutatni magukat”

magyarázta Hamšík, aki elárulta, hogy az ausztriai edzőtáborozás kerete már bővebb lesz, de nem végleges.

Az öttagú edzői stáb tagja egyébként a Komáromi FC kapusedzője, korábbi válogatott kapus, Novota János is.

Megkeresésünkre a Komáromi FC megerősítette, hogy zártkapus edzőmérkőzésük lesz a szlovák válogatott ellen, a Szlovák Labdarúgó-Szövetség kérésére azonban sem az előkészületekről, sem magában a mérkőzésről nem árulhatnak el részleteket.

Körkép.sk, sport.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »