Megindokolta, miért lépett ki a Momentumból Nyirati Klára

Megindokolta, miért lépett ki a Momentumból Nyirati Klára

A döntést nem bánta meg, törvényszerűnek tartja.

Baja polgármestere a Telexnek nyilatkozott annak kapcsán, hogy kilépett a Momentumból. Nyirati Klára azután hagyta el a pártot, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Donáth Anna, a párt arcának taktikáját kritizálja a Demokratikus Koalícióval szemben. A Momentum a felvétel után fegyelmi eljárást indított, de Nyirati ezt nem várta meg.

A kilépés óta nagyjából egy hét telt el, ezalatt nem bánta meg a döntését, azt törvényszerűnek tartja.

Hírdetés

„Engem egy négypárti összefogás emelt a polgármesteri székbe 2019-ben, az összefogáshoz kell hűnek maradnom. Az, hogy az EP- és az önkormányzati választást egy napra tették, már predesztinálta az ellenzéki pártok konfliktusait, amelyek most felszínre is törtek. Jó döntést hoztam, mert így tudom azon elvek alapján vezetni továbbra is a várost, ahogyan eddig tettem. Nem a Momentumot hagytam ott, hanem azt az irányvonalat, ami az utóbbi hetekben kibontakozott” – fejtette ki.

A bajai momentumosokat „sokkolta” a kilépése híre, de megértik, mondta.

„Ezt a tudathasadásos állapotot nem lehetett hosszabb távon sérülések nélkül fenntartani. Amikor ennyire egymásnak ellentmondó érdekek határozzák meg a hétköznapokat, akkor választani kell. Ettől még megmaradnak a barátságok, továbbra is nagyon jó kapcsolatban vagyok a helyi momentumosokkal. Hiszek a fiatalokban, a fiatalok megújító szándékában, és teljesen egyetértek azzal, hogy meg kell haladni azt a politikát, közbeszédet és gyűlölködést, ami az országot ma jellemzi” – nyilatkozta Nyirati.

Donáth Anna megfogalmazott a publicisztikájában arról írt például, hogy a DK nem hallgatja meg a kritikát, nem vállal felelősséget, nem ismeri el a hibáit, a hazugság kultúrájával pedig nem lehet kormányt váltani. Nyirati erre így reagált: „Helyi szinten ezek nem látszanak, itt emberi tulajdonságok, emberi minőségek vannak. Sokszor nem is tudjuk, hogy ki melyik pártnak a tagja. Minden pártban vannak olyan emberek, akikkel könnyű együtt dolgozni, és vannak, akikkel nehezebb. Az az általánosítás, ami az írásban szerepelt, helyi szinten nem működik.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »