Megfojtott részeg szerető, felesége elől menekülő férj – kulturálisan eltérő romantika Tiszadadán

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki júniusban megfojtotta férje szeretőjét Tiszadadán.

A főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a férj szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel, ez féltékenységet váltott ki a feleségből, aki ezt többször is szóvá tette.

Az asszony 2022. június 18-án délután megjelent a sértett lakásán, ahol a férjét és a szeretőjét az ágyban találta. Kiabálni kezdett velük, riválisát többször megütötte, a haját cibálta és a földre rántotta őt. A férfi megpróbálta a két nőt szétválasztani, azonban a felesége egy hamutállal fejbe vágta, mire a férj kimenekült a lakásból.

Hírdetés

A feleség ezután olyan erővel fojtogatta a földön fekvő másik nőt, hogy az a helyszínen meghalt.

A főügyészség megjegyezte, az áldozat az ittassága miatt képtelen volt az érdemi védekezésre.

A letartóztatásban lévő vádlottra a vádhatóság 19 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható a közleményben.

Az ügyben a Nyíregyházi Törvényszék dönt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »