Kiállítással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott a pozsonyi református gyülekezet Szabó Béla lelkész születésének 125. évfordulója alkalmából. A megemlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Görözdi Miklós, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese szolgált igehirdetéssel. Az istentisztelet után került sor a Szabó Béla szolgálatáról készült kiállítás megnyitására.
Szabó Béla 1897. február 8-án született Tekeházán Huszti Szabó Béla és Kleinódy Katalin harmadik gyermeke-ként. Nagyon szeretett olvasni, verseket tanult önszorgalomból, sőt írt is
– mondta az egykori pozsonyi lelkész életrajzának ismertetése során dr. Buza Zsolt, a Pozsonyi Református Egyházközség lelkésze. Az irodalom iránti szeretete egész kalandos élete során végigkísérte.
Érettségi vizsgája után előbb a kolozsvári teológia levelező tagozatára iratkozott be, mert a székelyek közé szeretett volna kerülni lelkésznek, de ehelyett katona lett. Harcolt a keleti fronton, ahol megsebesült. A háború befejezését már az olasz fronton élte meg, ezt követően Debrecenben fejezte be teológiai tanulmányait. Teológus korában is fellángolt benne a költői tehetség, el is szavalta a debreceni Kossuth-szobor talapzatáról az egyik versét. Néhány hónapig Kabán volt segédlelkész, majd visszatért Tekeházára, rég nem látott szülőfalujába, amelyet ekkorra már Csehszlovákiához csatoltak. Szolgálatát a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerületben kezdte segédlelkészi minőségben, Vajánban. Innen németországi tanulmányútra ment, majd visszatért, és Huszton lett lelkész, ahonnan a felmenői származtak. Itt alapított először családot, ebből a házasságból négy lánygyermeke született.
Felesége halála után újra megnősült, és még három fiúgyermeke született. Legidősebb fia halála után, 1939-ben került Pozsonyba.
Pozsonyi lelkészsége kapcsán egy későbbi visszaemlékezésében Szabó Béla így fogalmazott:
Elmondhattam, hogy új berendezéssel, új reménységgel kezdhettem el az új gyülekezetben az új szolgálatomat és elmondhatom, hogy ez a pár esztendő melyet ott töltöttem életem egyik legszebb része volt.”
Pedig pozsonyi szolgálata nehéz időkben zajlott. Tevékenysége során nagy gondot fordított a kikeresztelkedett zsidók támogatására is. Fia, dr. Szabó Béla elbeszéléséből tudjuk, hogy édesapja éjszakánként rengeteg gyűlést tartott a bibliateremben. Hamis útleveleket gyártottak. Az üres lapokat kilopták a minisztériumból, és a lakásukon is zsidó családot rejtegettek. Lelkészi tevékenysége idején alakult meg a Református Gyülekezeti Szeretetház és a református ifjúsági énekkar is. 1948-ban az állam beszüntette a magyar nyelvű istentiszteleteket. Szabó Béla azonban továbbra is magyarul prédikált. Néhány hét elteltével azonban a rendőrparancsnok számonkérte a lelkész engedetlenségét. Ő azonban kijelentette, hogy a nép nyelvén fog továbbra is szolgálni.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában 2008-ban megjelent Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez című dokumentumgyűjtemény tartalmazza Szabó Béla Összefoglaló jelentését is a pozsonyi protestánsok magyar nyelvű istentiszteletének betiltásáról. Ebben egyebek mellett ezt írja:
Amikor látták, hogy nem boldogulnak velem, bár én határozottan, de igen alázatosan viselkedtem, rám förmedtek, hogy mit gondolok én, hogy a rendőrség nem tud elbánni egy pappal?! Vegyem tudomásul, hogy a národná rada sohasem fogja megengedni, hogy a fővárosban magyarul prédikáljanak. Előbb magyar istentisztelet, aztán a himnusz, végül »vissza, vissza, mindent vissza…«. Ebből már nekik elegük van. Különben is ezennel ki is vagyok utasítva. Ha 3 hónap alatt nem költözöm át önként Magyarországra, átadnak a prágai orosz követségnek s az majd visszaszállít Ukrajnába. Ha még egyszer merek magyarul prédikálni, ez lesz a sorsom. Ezzel az utasítással engedtek szabadon.”
Így hát a család összepakolt, és Pozsonyból Magyarországra költözött. Az utolsó presbiteri gyűlésen Kovács Alajos főgondnok így foglalta össze a lelkipásztor szolgálatát: „Szabó Béla közel tízéves termékeny munkáját az igaz keresztyén hit lélekbe plántálása és az egyházközség hitéletének elmélyítése képezte. Példaadó keresztyéni alázatosság, a lelke mélyéig átélt hitigazságok szokatlan erejű és bizonyító hirdetése, egyéniségének optimista és derűs kivetítése olyan légkört teremtett az egyházközség életében, hogy az elmúlt tíz év Szabó Béla vezetése alatt méltán mondható az egyházközség legszebb és eredményekben leggazdagabb szakaszának.”
Az egykori pozsonyi lelkész emlékének szentelt kiállítás élete és tevékenysége egyes szakaszai szerint vonultatja fel a dokumentumokat.
„Városi gyülekezet révén nagyon keveset tudunk az elődeinkről, ezekben a gyülekezetekben ugyanis nemcsak a pap „jöttment”, ahogy mondani szokás, hanem mindenki. Ezért fontos, hogy bemutassuk azokat az értékeket, amelyek az embereket közösséggé kovácsolhatják. Nem beszélve arról a helyt-állásról, amit az egyes lelkipásztorok, az Isten által kiválasztott nagyemberek végeztek a gyülekezetben” – fogalmazott lapunknak a kiállítás kurátora, dr. Buza Zsolt, hozzáfűzve, ez a helytállás és kitartás nagyon fontos, mert a nehézségek idején is buzdítani kell az embereket. „El kell mondani, hogy sokkal nagyobb instanciák vannak, mint amit az ember elhatároz, akár a kitelepítésre vagy a csehországi deportálásokra gondolunk. Hálásak lehetünk az elődöknek, Szabó Béla utódainak, hogy ezt az anyagot megőrizték, így most közszemlére tehetjük mindazt, ami a miénk, ami mi vagyunk és mi voltunk” – fűzte hozzá a református lelkész.
Az utódok pedig hálásak, hogy a gyülekezet ilyen módon is megemlékezett elődjükről. Unokái, Virágh Zoltán és Csukás Zsolt szerint az együtt töltött nyári szünidőkre örömmel emlékeznek vissza. Nagyapjuk optimista, vidám ember volt, aki rengeteg világháborús történetet mesélt nekik, és még kilencvenéves korában is képes volt elrepülni Amerikába, hogy a fiát meglátogassa. Mindenhova a jókedvet, a hitet vitte magával.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
