Matusek Attila: „Jó ilyen nagy közös munkát csinálni” Havran Kati2025. 10. 07., k – 15:45
Matusek Attila hatodik alkalommal dolgozik Mohácsi János rendezővel. Az Egy piaci nap közelgő premierje kapcsán szerepeiről, a rendezővel való közös munkáról, Mohácsi János rendezői módszeréről faggattuk a színművészt.
Mely előadásokban rendezett Mohácsi János?
Először 2014 őszén találkoztunk. A Parasztopera Vőlegény szerepét bízta rám Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, ezt követte 2016 tavaszán A falu rossza, benne Feledi Lajos szerepe. A Mágnás Miska következett 2016 telén, gróf técsei Técsey Mixi. 2017-ben Lala, hetedik gimnazista lehettem Szép Ernő Vőlegény című színművének általa rendezett előadásában. 2018-ban pedig a Revizor című komédiában Vszelovod Emilovics Bejerhold vállalkozó voltam, az egyedüli ellenzéki a korrupt mételyben.
Most az Egy piaci nap előadásában három szerepet játszom: Rosenstein József zsidót, az antiszemita, de alibista Zurga Frigyest és az Őrmestert.
Könnyen egymásra hangolódtatok?
Nem volt egyszerű menet egyik munka sem. A Parasztopera Vőlegénye különösen nehezen született meg, mindenféle szempontból. Az volt az első kőszínházi szerepem, feszült voltam, végig nehezen ment a munka Mohával, ráadásul egy olyan darabban, amelyben nincs próza. Eléggé megdolgozott, tartottam tőle, hogy nem akar majd dolgozni velem utána. Le kellett játszani húszegynéhány előadást, hogy fellazuljak.
Mohácsi János többet kér a színészeitől, mint más rendezők szoktak?
Ezt így nem mondanám. Bízik annyira a színészben, hogy együtt fejtsék meg a szerepet. Kíváncsi arra, hogy mit gondol a színész, nagyon gyakran építkezik a hibából. Hasznosan kezeli, ha valami máshogy történik, mint amilyen az eredeti elképzelése volt. Ami értékes, azt megtartjuk. Nagyon sok hiba tud értékes lenni.
Párbeszéd ez színész és rendező között?
Moha nem tipikusan az a rendező, aki megmondja, hol legyél, mit csinálj. Nem tart mélylélektani elemzést. Tömegjeleneteket rendez, minden színész a színpadon van, meg kell találnia az embernek a helyét ebben a tömegben. Ha ezt nem próbálja, akkor elveszik, és nem lesz ott. Nem az a fajta rendező, aki végig fogja a kezed, és vezetget. Közben meg mégis állandó jelenléttel figyel az összes kis karakterre. Mindig az adott helyzettel foglalkozik, azzal a pillanattal, ami éppen történik a színpadon, azokhoz ad pici mankókat, amik segítenek a színésznek. Az Egy piaci nap esetében megvolt előre a szöveg. Ha nincs meg, menet közben íródik. A Mágnás Miska főpróbahetén kaptuk meg a harmadik felvonás szövegét, és úgy emlékszem, a Revizornak sem volt meg a fele, amikor elkezdtük próbálni.
Azok az improvizációk, ötletek, amelyeket az Egy piaci nap budapesti előadásában kitaláltak az ottani színészek, itt néhol lecserélődnek, és átformáljuk azokat az itteni helyzetekre. Szerintem nagy hatása lesz ennek a közös munkának a csapat- és társulatépítésre. Jó ilyen nagy közös munkát csinálni.
Bent vagyunk az elejétől a végégig, zenélünk, játszunk.
Három szerepedről mit tudnál elmondani?
Három különböző karaktert játszom, de nagy átöltözések nincsenek. Legfeljebb leveszek egy zakót és felveszek egy másikat. Nincsenek nagy színpadi átváltozások. Mindig teljesen más helyzetben vagyok, teljesen más szöveggel. Ezek a figurák természetesen elválasztódnak. Legalábbis ezen leszek. A helyzeteket kell megteremteni.
Mit lát mindebből a néző?
Bízom abban, hogy komplex előadást, amely egy nagy szövet lesz, ami velünk fog lélegezni. A néző látni fogja, hogy ez mekkora csapatmunka. Ott lesz a színpadon tizennégy színész, a zenészek, és a néző nem tud kikapcsolódni, velünk kell jönnie, hogy együtt teremtsük meg az illúziót.
KJSZ
Kapcsolódó cikkünk
December 27-től elérhető a Netflixen a Pressburg. A Molnár Csaba rendezte sorozat nemcsak témájában, hanem formájában is különleges, hiszen több nyelven szólal meg, a magyar az egyik központi nyelv a szlovák mellett. A sorozat főszereplőjével, Matusek Attilával beszélgettünk az Új Szó-stúdióban.
Megnézted a tévében a Pressburgot?
Az első részt a tévében láttam, a többi részt az STV archívumában néztem meg. Mégiscsak az első sorozatom volt, vagy első nagyobb volumenű szerepem. Kíváncsi voltam, hogyan mutat az egész.
Előtte sem láttad? A rendező nem mutatta meg, hogy ne a tévében szembesüljetek magatokkal?
Az első két részt láttam Gombaszögön és a komáromi Tátra Moziban. De akkor nem tudtam nézni. Elbújtam és a barátaim reakcióit figyeltem. De nem kaptuk meg korábban. Molnár Csaba mondta, hogy érdeklődés esetén megmutathatja, de nem akartam. Jobb, ha akkor látom, amikor mindenki más.
Azt mondtad, elbújtál. Izgultál?
Nagyon furcsa visszanézni. Amikor először néztem, el tudtam vonatkoztatni. De aztán jöttek olyan részek, amikor megkérdeztem, hogy miért ezt a vágást használtuk, vagy azt gondoltam, ez lehetett volna jobb. De aztán elengedtem, és meg tudtam nézni. Viszont amikor másodszor vetítették, nem esett jól magam nézni.
Ilyennek képzelted a sorozatot, amikor forgattátok?
Igen is, meg nem is. A képi világát abszolút ilyennek képzeltem. Nagyon bírtam a jelmezek és a kosztümök hangulatát, a színeket, a fényeket. Egy-két helyen éreztem azt, hogy más volt a placcon, amikor forgattuk. A vágás sokszor megváltoztatta a jelenetek dinamikáját, volt, hogy azt hittem, lassabb lesz a jelenet, vagy pont fordítva, hogy dinamikusabb. Bár tudtam, hogy mi a dramedy, de izgultam, hogyan fog működni a műfaj Szlovákiában vagy a mi kis közösségünkben.
És működött?
Szerintem igen. Amint az ember elfogadta azt a játékszabályt, hogy nem teljes mértékben kisrealizmust néz, hanem egy idealizált történetet, onnantól nagyon könnyű volt ezzel együtt élni.
A zene mennyire bolondította meg a filmet? Hiszen amikor forgatsz, a zenét nem hallod, és nem is tudod, milyen zenével lesz egy jelenet aláfestve.
Ezzel kapcsolatban van egy kicsi szívfájdalmam. A zene félsiker. És bár megszólalt a Varkocs vagy a Jóvilágvan, de ezeken túl sok olyan dal volt, amelyik nem jogdíjas. Nem volt a sorozatnak külön zeneszerzője. De volt egy-két jelenet, amelyik nagyon jól működött a zene miatt.
Tele volt a film belső poénokkal. Mindjárt az első rész első jelenetében azt mondja Dékány Niki karaktere Béhr Mártonnak, hogy úgy szavalsz, mint Culka Ottó, miközben Ottó ott ált Béhr Marci mellett. Ezeket a nézők nagy része nem érti. Nem kell nekik elmagyarázni?
Szerintem nem kell elmagyarázni. Aki érti, az jól jár, aki nem érti, megérti a többi poént, mert van belőlük elég. Vannak olyan poénok, amiket csak az ért, aki mindkét nyelvet beszéli. Ha valaki nem érti a tájszólásokat, vagy az olyan kifejezéseket, amelyek mindkét nyelvben másként működnek, az nem probléma.
Hogyan kerültél bele a projektbe?
Molnár Csabi a Jókaiban kasztingot csinált a fiataloknak. Én akkor dolgoztam velük a Hamleten. Megnézett minket, és később mondta, hogy első választás voltam. Amint bejöttem az ajtón, tudta, hogy én leszek a főszereplő, de én nagyon sokáig nem voltam biztos abban, hogy én kapom a szerepet. Voltam kamerapróbán, de nem mertem megkérdezni, hogy én kapom-e.
Amikor kaszting van a színházban, nincs féltékenység vagy harag köztetek, hogy a másik milyen jó kis szerepet kapott?
Nincs. Eleve, több szerepre kasztingoltak. Béhr Marci is kapott szerepet, Hostomský Fanni is. Pont fordítva. Inkább örülni szoktunk a másik sikerének. Legalábbis én nem voltam még féltékeny azért, mert más elvitt egy szerepet.
A sorozatban több nyelvet használtok. A soknyelvű közeghez már hozzászokott az ember, de milyen volt több nyelven megszólalni egy filmben?
Magyarországon jártam főiskolára, rengeteget kopott az egyébként sem tökéletes szlováktudásom. Attilával, a karakterrel együtt kezdtem el újra szlovákul tanulni. A szlovákom autentikusan javult Attiláéval, minél több forgatási napon voltam, annál jobban ragadt rám a szlovák. Természetes folyamat volt. De volt egy nagyon megterhelő nap, a forgatás vége felé. Megjelent Hans, Zita német szerelme. Az instrukciókat angolul kaptuk, ő németül beszélt, én magyarul, néha szlovákul, Anča szlovákul, néha magyarul, Krónerová szlovákul, de néha németül. Csak kapkodtuk a fejünket a nyelvi kavalkádban. Aztán megegyeztünk, hogy egymással angolul kommunikálunk. De a stábban is volt néha kavalkád. Csabi nekünk magyarul adta az instrukciókat, amit a stáb nagy része nem értett, így néha a színész a mozgásával meglepte az operatőrt vagy a hangosokat. Az egyezség az lett, hogy a stábbal szlovákul kommunikálunk. De ez csak pár percig működött. Amint valakinek valami az eszébe jut, az elsődleges nyelvén szólal meg, ha tudja, hogy akihez szól, beszéli a nyelvet.
A nyelven túl volt még kihívás a szerepedben?
Minden szerep egy kihívás, ahogy ez is az volt. Az identitáskeresés volt számomra fontos. Egy mikroközegben létező srác, Attila, a falusi gyerek, akire nem igaz, hogy nem lenne nyitott a világra, csak nem találkozott más dolgokkal. A gyümölcsösben nőtt fel a családjával, és nem találkozott addig annyi nyelvvel és kultúrával, mint a sorozat folyamán. A spektrum tágulását lehetett jól játszani, ahogy rácsodálkozik a nagyvárosra, ahogy aztán egyre természetesebb részévé válik, ahogy a plusztudást saját előnyére forgatja. Van egy jelenet, ahol azt mondja, hogy megőrülnek ezek a pozsonyiak a kukacos almáért, a bio plecsniért, és eladhatod háromszor annyiért, miközben odahaza mindenki csak biót termel, mert nem akarja magát mérgezni.
Hogyan tudtál azonosulni a szereppel?
A 16-17 éves Attila teljesen olyan volt, mint Attila, a karakter. Nagyon hasonlóan gondolkodtam a világról. Bár komáromi voltam, de nagyon távol állt tőlem Pozsony vagy Budapest. Számomra az egyetem alatt nyílt ki a világ, úgyhogy ismertem ezt a folyamatot, tehát tudtam, hogy mi az, amin keresztül megy a karakterem.
Kellett különösképpen készülni a szerepedre, vagy elég volt visszanyúlni régi önmagadhoz?
Nem teljesen, mert vannak különbségek. Mentalitásban ugyanaz, de a karakter és én két külön ember vagyunk. Ő sokkal hirtelenebb, nyersebb, míg én sokkal megfontoltabb, dilemmázósabb voltam.
Milyen volt a forgatás hangulata? Mert a film, amit látunk, egy nagyon kedves történet. De ez nem jelenti azt, hogy a forgatás is jó hangulatú volt.
Nyilván voltak feszültebb pillanatok, amikor csúszásban voltunk, vagy technikai problémák adódtak, valami nem stimmelt a jelenettel, olyankor mi is éreztük a nyomást. De talán pontosan ilyenkor segített az, hogy a betyárokat játszó bandával baráti társaság vagyunk. Így könnyen tudtuk oldani ezeket a feszültségeket. Amikor leállt a kamera sokat poénkodtunk. Sokszor azzal ment el Molnár Csaba ideje, hogy fegyelmezzen bennünket, mert minden jelenetnek ülnie kell a forgatókönyv szerint is. Ha egyszer az asztal szélére tetted a poharat, akkor mindig oda kell tenned. Egyszer talán hatszor átraktam a poharat az egyik kezemből a másikba, azt sem tudtam, mikor. A szkriptes meg futkosott utánam, hogy a közeli felvételeken is akkor tegyem át, de nem tudtam megjegyezni. Szenvedett eleget a vágó.
Volt valami a filmben, ami meglepett?
Az első részben ültünk a szlovák dokinál, és azt mondom, hogy mondja el ezt magyarul. Erről eszembe jutott egy személyes példa. 17-18 évesen orvosnál voltam, és nem is mertem volna megkérdezni, hogy nem lehetne-e magyarul, inkább mindenre bólogattam. Meg sem próbáltam. Biztosan van olyan ember, mint a karakter, hogy megpróbálja, de inkább jellemző a szlovákiai magyarságra a kollektív szégyenérzet, és meg sem próbálja.
Van-e olyan rész a filmben, amelyik különösen a kedvenced?
Van több is. Szinte az összes betyáros jelenet, a táblalevevések, Vörös Lajossal az állomási jelenet. De nagy kedvencem a kihallgatásos jelenet a rendőrségen. Culka Ottó karaktere mondja el, hogy nekünk igenis jogunk van tolmácshoz. Utána sokan kérdezték, hogy tényleg jogod van tolmácsot kérni ilyen helyzetben? És igen, jogunk van, de nem élünk vele. Pedig nem is kiadás, mert a tolmácsot az állam biztosítja. Ha az ember azt érzi, hogy nem százszázalékosan komfortos neki a helyzet, akkor minden probléma nélkül kérhet tolmácsot. Nagyon fura, hogy erről nem is tudnak az emberek.
A fene se gondolta volna, hogy a Pressburgnak vannak edukatív és informatív momentumai is, de ez nagyon pozitív. További emlékezetes forgatási momentumok vannak-e?
A forgatás során Anička Rakovskával, a partneremmel is nagyon sokat nevettünk azon, hogy mi a mi munkánk. Félig idegen emberekkel csókolózunk, ölelkezünk, de közben próbáltunk kialakítani egy bizalmas viszonyt, hogy ez ne legyen kellemetlen, szerencsére nem is volt az. De közben, amikor forgattuk a legintimebb jeleneteket nagyon fura helyzetek voltak. Megmutatnám werkfilmben a nézőknek. Romantikus pillanat, ketten, közben a szobában hat-hét ember mozgolódott, miközben Csabi a többséget kiküldte. Amikor Anča részét vették fel, én nem voltam a takaró alatt, de próbáltam fogni a kezét, hogy látszódjon a kamerán, de ő a kamerával beszélgetett, nem velem, aztán ugyanez fordítva. Érdekes, hogy hogyan hazudunk, hogy mit lát a kamera.
Szerelmet vallani a kamerának…
Végül is igen, szerelmesnek kell lenni a kamerába. Több filmes is mondta ezt nekem.
Kapcsolódó cikkünk
Véget ért a Szlovák Televízióban a Pressburg című első olyan szlovákiai magyar, pontosabban többnyelvű tévésorozatot, amely a kulturális sokszínűséget állítja a középpontba. A sorozat főszereplőjét, Matusek Attilát Molnár Norbert kérdezte.
A Molnár Csaba rendezte sorozat nemcsak témájában, hanem formájában is különleges, hiszen több nyelven szólal meg, a magyar az egyik központi nyelv a szlovák mellett, ezzel is tükrözve az itt élő közösségek összetettségét.
Ilyennek képzelte-e a sorozatot a forgatás idején?Hogyan került a projektbe?Kinek vall szerelmet a színész a kamera előtt?Hogyan fogadta a közönség a sorozatot?Többen felismerik az utcán?Gyakorolhat-e hatást egy sorozat a szlovákiai társadalomra, a szlovák-magyar közeledésre?
Az interjú szerkesztett változatát itt olvashatja el.
A sorozat valós történetekből is merít. A betyárok története valós, és valamennyire a szerelmi szál is, hiszen a forgatókönyvíró Lucia Molnár Satinská és a rendező Molnár Csaba története is benne van valamilyen szempontból. Mennyire volt fontos a hitelesség, vagy elengedtétek teljesen a gyeplőt?
Fontos volt, hogy a hitelességre törekedjünk. Az összes betyáros rész elején ki is írták, hogy megtörtént események alapján. A szerelmi szál kiindulási alapja szintén hiteles, de ez valójában fikció. A betyárok sem pontosan ilyenek voltak. Azt kellett megtalálni, hogy mitől működhet a történet.
Milyenek voltak a visszhangok és a visszajelzések a közönség részéről?
Nagyon, sőt zavarba ejtően pozitívak. Ezért szándékosan kezdtem provokálni a barátaimat, hogy mondjanak negatívat is. Azt mondták, ez egy olyan sorozat, amelyiknek ha vannak is hibái, nagyon szeretjük, mert a miénk. És mivel az első, a hibái ellenére a sajátunk. Kedves kritika. Persze beszéltünk olyasmikről is, hogy mit lehetett volna másként. Sokan felrótták, hogy túl rövidek a részek, miközben a tévé kérte ezt a formátumot. Sokszor olyan dolgok hangzottak el, amiket a körülmények határoztak meg, amikre nem voltunk ráhatással.
Voltak negatív visszajelzések is? Valamilyen nemzetiségi beszólások?
Voltak nagyon csúnya kommentek is. Például a Szlovák Tévé oldalán is volt gyűlöletcunami, amikor Krónerová mondott egy ajánlót hozzá, vagy amikor én magyarul invitáltam a nézőket. Odaírták, hogy nem értem, miközben feliratozva volt szlovákul. De ezek a kommentelők a profilokat elnézve trollok voltak. Ilyenek voltak, de valós negatív vélemény nagyon kevés volt. Komáromban mondta valaki, hogy szerinte a film viccet csinál a mi nemzetiségünkből. Erre csak azt tudom mondani, amit Csabi is mondott, hogy az a nemzet, amelyik tud nevetni magán, sokkal gazdagabb, sokkal biztosabb az identitásában.
Többen felismernek az utcán a szerep óta?
Nem igazán tudom.
Nem jársz az utcán?
Rengeteg munkám volt, amikor a tévé vetítette a részeket, így keveset forogtam a nyilvánosság előtt. Miután lement az utolsó rész, pont sétáltam a komáromi András-napi vásárban és sokan köszöntek, gratuláltak, de közben annyira távolinak tűnik nekem már ez a Pressburg. El kellett gondolkodnom, hogy mihez is gratulálnak. Pozsonyban állított meg két ember, akik mindig evés közben találnak meg, Kassán is csak egy ember. Inkább azt mondanám, hogy több a tekintet, de gyakran ők sem tudják behatárolni, honnan lehetek ismerős. Az elmúlt időszakban elég nagy szakállam is volt, ez sem segített abban, hogy felismerjenek. Tegnapelőtt borotválkoztam meg, mert a Pál utcai fiúkat játszottuk.
Mikor forgattátok valójában a Pressburgot? Ha jól emlékszem, az előkészítése már 2018-ban megkezdődött.
Az utolsó jeleneteket 2023 nyarán forgattuk.
Visszanézve, érzel még olyasmit, hogy ez a film az enyém, miközben évek teltek el a forgatás óta?
Az utolsó forgatási nappal számomra befejeződött a projekt. Nyilván kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, de most már elég távolról tudom nézni. Az elején még izgultam, hogy milyen voltam benne, miért úgy csináltam egy jelenetet, hibáztattam magam, a forgatókönyvet, a vágást…
A rendezőt…
Őt nem. De el kell engedni egy filmet, felvettük, már nem rajtam múlik.
Egy ilyen sorozat segíthet valamennyire a szlovák-magyar együttélésben, egymás megértésében, egymás tolerálásában, a közeledésben? Miközben a filmben egyik nemzet sincs idealizálva.
Szerintem igen. A szakmai visszajelzés nagyon jó volt. Írtak szlovák színészek, akikkel azóta forgattam más projektekben. Most például Kassán dolgozom, az ottani Nemzeti Színház tagjai is mondták, milyen jó ez a projekt. Szép, nem kommersz, izgalmasabb a napi sorozatoknál. Kicsit sajnálom, hogy az STV2-n ment, de közben mégis jó. Minőségibb adó, más a közönsége. Valószínűleg, ha ez a Markízán vagy a JOJ-on debütál, több mint fél millióan látják. De nem biztos, hogy ott a közönség jól fogadta volna.
Tapasztaltál olyasmit, hogy kezd megnyílni a szlovák filmes közeg előtted, esetleg új lehetőségekhez juthatsz azok után, hogy játszottál a Pressburgban?
Egyelőre ebből nem tapasztalok semmit. De leforgattam azóta egy másik sorozatot, ám annak nem volt köze a Pressburghoz, akkor még nem is ment a tévében. Egyelőre nem érzem a szelét a sorozatnak. Nem erre kell hagyatkoznom. Dolgoznom kell. Aztán úgyis jön valami.
December 27-én mutatja be a Netflix a Pressburgot. Sajnos csak Szlovákiából és Csehországból lesz elérhető. A magyarországi bemutatóra még várni kell. Szerinted megállja a sorozat a helyét a Netflixen?
Miért ne. Egy esélyt megérdemel.
Ha egy mondatot mondhatnál egy olyan embernek, aki nem látta a sorozatot, mit mondanál, miért érdemes megnézni a Pressburgot? Miért érdemes négy órát szakítani rá?
Az embersége miatt. Amiatt, hogy az ember megtalálja még a hitét és a reményét az emberekben, hogy az emberi jóság nem veszett el. Ha toleránsak vagyunk egymással és nyitottak a másik véleményére, onnantól fogva nagy baj már nem történhet. Nagyon pozitív gondolkodású film.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
