Több mint két hónap elteltével ismét egy Mattyasovszky-publicisztikát hoztam el a Lapszemle rovatának keretében. Az ominózus írás 1935 februárjában (egészen pontosan 1935. február 24-én) jelent meg a Mezőföld című hetilapban, amely gróf Festetics Sándornak, Magyarország egyik első nyíltan nemzetiszocialista politikusának, parlamenti képviselőjének hetilapja volt. Az újságot később betiltották, ennek dacára Festetics ismét kiadta azt, ezért sajtórendészeti kihágás miatt helyezték vád alá 1935 májusában.
Mattyasovszky Mezőföldben megjelent írása, illetve maga a publikálás ideje több szempontból is érdekes. Egyrészt – ahogy majd látni fogjuk – a korai datálás ellenére egy rendkívül kiforrott, színvonalas publikációról beszélünk, megkockáztatom, hogy a tehetséges újságíró egyik legjobb cikkével ismerkedik meg hamarosan az olvasó. Ennek értékét pedig csak tovább emeli a tény, hogy 1935-ben a magyar nemzetiszocializmus még bőven gyerekcipőben járt (olyannyira, hogy az érett időszakban Festetics már egyáltalán nem számított élvonalbeli politikusnak, s a lapja sem tartozik a legismertebb folyóiratok közé), Mattyasovszky mégis koherens, kiforrott világképet tükröző írással örvendeztette meg a Mezőföld olvasóit (és minket is).
Másrészt pedig, noha a Horthy-rendszer egészében nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki a nemzeti és szociális világnézetét vállalja (az ebben az időszakban az érintettek kárára történt megtorlások, büntetések, razziák, stb. meglehetősen alulkutatottak és alulreprezentáltak a szakmában, nyilván mert kényelmesebb figyelmen kívül hagyni), ez a 30-as évek közepén még fokozottabban így volt, hiszen ekkor még jelentős parlamenti képviselete sem volt a nemzetiszocialistáknak. Különösen megállja a helyét ez a tény mondjuk egy Mattyasovszky esetében, aki publicistaként lényegében mindenét feltette egy lapra, amíg a dúsgazdag Festeticset egzisztenciális vagy karrierveszélyek nem fenyegették.
Nyugodtan mondhatom, hogy a mondanivaló pedig szokás szerint aktuális, főleg, hogyha belegondolunk, mivé is foszlott az európai nemzetek öntudata pár évtized alatt. Elszánt népek millió most sincsenek a még most is regnáló liberális, nagykapitalista hatalmak mögött, viszont agymosott tömegek akarva-akaratlanul igen. Ez az agymosás viszont – a modern technikai vívmányoknak köszönhetően – jóval koncentráltabb és erősebb mint a múlt század első felében, ezzel érthető módon az akkori nemzeti gondolkodók nem számolhattak. S hogy mi lett mára a cikkben is említett Harmadik Birodalom offenzív politikájából, diplomáciájából, amely irányított és nem hajlongott? Egy, a nyugati internacionalizmus és vadkapitalizmus előtt térdeplő, magából kifordult Németország, de a képletet nyugodtan rá lehet vetíteni szinte egész Európára.
Természetesen korabeli elnevezésekkel, de Mattyasovszky érint még egy másik témát is, amely szintén ugyanúgy aktuális (félelmetes, hogy mennyi minden nem változott azóta, maximum rosszabbodott). „Félsegítések rosszabbak a tétlenségnél” – írja a publikációja végén, nem véka alá rejtve, hogy a mainstream politikai pártok (amelyek "a liberalizmus és nagykapitalizmus sötét útvesztőin érkeznek") – ha retorikájuk látszólag el is tér az „elvárttól” és szavak szintjén mást ígérnek – ugyanazt az urat szolgálják, így egészséges népi, nemzeti öntudat nem alakulhat ki az uralmuk alatt. Mintha csak a Fideszről írta volna.
Persze hasonló világnézetű gondolkodóknál, íróknál, publicistáknál, politikai szereplőknél egyáltalán nem volt ritka a „jövőbe látás képessége”, ez is csak azt bizonyítja, hogy perc-emberkedés helyett az időtálló gondolatok megörökítését tartották fontosnak. Ezért is érezzük őket jóval közelebb magunkhoz, semmint a pillanatnyi hangulatot kiszolgáló érdekembereket, akik az érvényesülési vágy oltárán úgy változtatgatják véleményüket, világnézetüket, mint más az alsónadrágját.
Ezután a szokásosnál talán kicsit vaskosabb bevezető után pedig következzen maga a cikk, jó olvasást kívánok minden érdeklődőnek!
Népi öntudat, nemzeti öntudat
Amióta az Újjászületett Olaszország és Németország úgynevezett népi politikát folytatnak és a fasizmus és nemzetiszocializmus a népközösség, illetőleg a korporatív eszmét felvették és valóra váltják, gyakran használják Európa politikusai azt a jelszót, hogy: népi öntudat!
Ez a két reformmozgalom a maga propagandájának hathatósabbá tételéért a népi öntudathoz fordult. Természetes ez, hiszen világnézetről, új társadalmi hitről van szó, nem egyszerű politikai pártcsoportosulásról. Sem a fasizmus nem a párt, sem a nemzeti szocializmus. Mindkettő világnézet, új gazdasági szemlélet és nem tűr meg pártokat. A párt elnevezés Hitler szerint csak azért maradt meg, mert meg akarja különböztetni azokat, akik aktív részt vesznek a munkában, képesek áldozatot is vállalni és azokat, akik csak támogatják a mozgalmat, de nem dolgoznak érte aktívan. A nemzetiszocializmus tehát, akkor, amikor népi közösségről beszél, népi öntudatot alakít ki. Ez a népi öntudat tudatára ébredése annak, hogy a nemzetiszocializmus a népért van, a népé és nem a nép a nemzetiszocializmusé. A népi öntudat belátása annak, hogy a nemzetiszocialista gondolat széles népmilliók sorsát van hivatva boldogabbá tenni, ezt tudnia kell a nép minden egyes tagjának és ez a tudat kell kifejezésre jusson akkor, amikor a nép hitet tesz a mozgalom mellett, csatlakozik, szavaz és ha kell, áldozatokat vállal is érette.
A társadalomtudomány az emberi öntudatot a következő szakaszokra tagozza: egyéni öntudat, családi öntudat, városi öntudat, nemzeti, vagy faji öntudat. A tudomány azután kimutatja azt is, hogy melyik faj hogyan reagál az öntudatra ébresztésre és melyik nemzet milyen módon jutott el az öntudat fejlődésének valamelyik állomásához.
Ha azonban valaki azt hinné, hogy Olaszországban és Németországban ki volt fejlődve a népi öntudat a fasizmus és nemzetiszocializmus előtt, az csalódik.
A népi öntudat pedig egyenlő a nemzeti öntudattal. Vagyis magas nívójú nemzeti öntudatot csak általános népi öntudat eredményezhet. Amidőn a nép tudja, hogy a nemzet sorsa jó kezekben van, amikor tudja, hogy a nemzet sorsa az ő saját sorsa, amikor tudja, hogy a nemzet minden fia részese a nemzet minden dicsőségének, sikerének, gazdagságának, hogy nemzeti jövedelem nem külföldi bankárok zsebébe vándorol, hanem egészséges vagyon és jövedelemeloszlás révén ő is részese a nemzeti munkának és termelésnek, ha tudatára ébred annak, hogy egységes, szilárd belső kormányzás, egységes, erős nép, kifelé is hatalmas erkölcsi és materiális erőt képvisel, akkor a nép öntudata nemzeti öntudatot jelent. Akkor ez a nemzeti öntudat komoly tényezővé válik a nemzeti politikában. Ez a titka Németország nemzetközi tekintélyének. Ez a magyarázata annak, hogy a német diplomácia ma feltételeket szab, követel, kívánságokkal hozakodik elő és tehetetlen vele szemben a nagyhatalmak, a volt antant hatalmak diplomáciája, mert fuldoklik a liberális nagykapitalizmus járma alatt, mert nem érzi maga mögött a népek millióit, nem érzi az erkölcsi és anyagi igazság erejét. Röviden fogalmazva annyit jelent ez: a német népi, vagyis nemzeti öntudat, a maga hetvenmilliós erejével szembe tud szállni egész Európa nagyhatalmaival. De ha hétmillió volna és egységes, akkor is szembe tudna szállni.
Már most az a kérdés: lehet-e nemzeti és népi öntudatot kialakítani nálunk addig, amíg a „nemzeti egység” pártja van hatalmon? Nem és nem lehet bármely más polgári párt győzelme esetén sem! Mindenki és minden párt, amelyik a liberalizmus, a nagykapitalizmus sötét útvesztőin érkezik, ha mégannyira szidja is a liberalizmust és kapitalizmust, céltalan szélmalomharcot folytat. Nevezheti magát kisgazdapártnak, reformnemzedéknek, hiába! Ide nemzetiszocializmus kell! Félsegítések rosszabbak a tétlenségnél.
Népi öntudatot csak az új világszemlélet, a nemzetiszocializmus tud ébreszteni és fejleszteni. Csak ez a mozgalom az, amely a népért küzd, amely éppen ezért igazán magyar, igazán keresztény mozgalom. Mert a nép nem háromszáz, politikusból, hatszáz kortesből és negyven kartellből áll, hanem millió és millió magyarból.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
