Az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki a lengyel miniszterelnök csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén.
Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának keretében nyilatkozott a sajtónak.
A jövő év második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy
csak amolyan óbégatásról van szó”
az EP részéről, hiszen – mint fogalmazott – ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.
Az Európai Unió működésének
ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út”
– jelentette ki Morawiecki.
Megerősítette a tagállami vétójog megőrzése melletti álláspontját is, és úgy vélte: rossz irányba vezetne, ha „erőszakkal viszonyulnának egyes uniós tagállamokhoz”.
A lengyel kormányfő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az EP állásfoglalása
még nem dönt el semmit”.
Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni, hogy az EP ezzel a határozattal jogot, törvényt, jogállamiságot sértett.
Az Európai Unióban a tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai összefüggések miatt is a tagállamok közötti nézetkülönbségek elsimítására kell törekedni, nem pedig arra, hogy
levágják a fejét vagy végtagját azoknak, akik ellenzik egyes brüsszeli intézmények és személyek erőszakos egységesítő politikáját”
– hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »