A hosszan elhúzódó világjárvány miatt idén már másodízben maradnak el március idusának tömegeket vonzó kulturális rendezvényei, amelyeken az összmagyarság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicső napjaira emlékezik.
Békésebb időkben e szép, magyar szíveket melengető évforduló ünneplése Komárom városában mindig a Kultúrpalota előtti Jókai-szobornál kezdődik, majd pedig a város főterén, Klapka György honvédtábornok szobránál folytatódik, ahol rendszerint többszázas tömeg gyűlik össze.
2019-ben, hagyományteremtő szándékkal sor került Egressy Béni új, egészalakos szobrának megkoszorúzására is, de a hagyomány erősítése a körülmények miatt még várat magára.
E szép, nemzeti önbecsülést kivívó ünnepen a Szózat és a Himnusz hangjai mellett mindig szívmelengető, hazafias műsoroknak lehetünk részesei.
Most, kárpótlásul, gyönyörködjünk néhány kevésbé ismert költeményben, és szenteljünk közben néhány pillanatot a hősök emlékének.
Horváth Piroska: Pilvax legenda
Hogy az utókornak legyen mit mesélni,
ott egy kávé mellett meg kellett beszélni,
majd kivonulni az utca emberéhez,
őszinte magyarhoz, az elnyomott néphez,
így szólt hát Petőfi – tovább, talpra, magyar –
rendületlenül hitt, tudta, hogy mit akar –
nemzet indentitást – független országot,
összetartó erőt, igaz magyarságot,
tizenkettő pontban fogalmaztak reményt
a március-ifjak, nemzeti költeményt –
talpra állt a magyar, hívta a hazája,
ne legyen hiába őseink csatája,
három-szín kokárdát szívük fölé tűzték,
hazánk akaratát sorok közé fűzték,
piros, fehér, zöldben – trikolór-fonatban,
magyarok istene ott él már sokakban,
messze vitte a szél a szabadság szavát,
lágyan megfodrozta szép hazánk zászlaját,
szív-tűztől izzott az ébredés virága,
eszme dobbanástól – magyar-szín kokárda…
…szemerkélő eső nép kedvét nem szegte –
harsogta énekét, nemzet dalát zengte,
fontos volt a haza, fontosabb – bárminél,
március idusán – ott, a Nemzetinél…
Juhász Gyula: 48. március 15.
Ó régi szép est… tündöklő siker, Mikor jön egyszer hozzád fogható, Dicsőséged az egekig ível, A deszkáidon tetté vált a szó.
Igen, az Ige testté lett, derék És lelkes nézők tapsoltak neked, Színházi est, melyen – ó büszkeség! – A gondolatszabadság született.
Aktoraid: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics és a korai Tavaszi mámor sok nagy ifja még,
Színésznőd Laborfalvy Róza volt, Ki Jókainak szívére hajolt… Ó régi szép est: jössz-e vissza még?
Jókai Mór
Reményik Sándor: Erdélyi március
Egy tizenötös szám. És március: Az első tavasz-hónap közepe. Kimondottam így egyszerűn, Ne féljetek, ne féljen senkise.
Ne féljetek: nem tüzesednek át Halk hangolás után a vers-sorok, Nem temetni és nem lázítani, Csupán figyelmeztetni akarok.
Oly csendben nő a versem, mint a fű, Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán: Nem szavalok, – szavaltunk eleget, – Nagyon sokat – március idusán.
Volt egy tanítóm akkor, – igazi, Nagy nevelő, – gyökérig leható. Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap, Ha munkát s imát összefoglaló.
Magányos hangját zsivaj nyelte el. – – Lavina dörgött. Most, – a kő alatt Számunkra csak csendes növekedés: Valóban: munka s imádság maradt.
De szárny kell munkához s imához is! Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad. Tört szárny, beomlott kútfő: – mégis élet, Mégis üdvösség az a régi nap.
Testvér, látod: én nem járok tilosban, De te is hidd: nem tilalmas dolog Megsimogatni otthon a fiókban Egy poros, régi, kicsi szalagot.
Aztán – – menni a hétköznapok útján, Császárnak megadni, mi az övé, S maga részét minden hatalomnak, – – De Istennek is, ami Istené.
Az összeállítást készítette: Buday Mária A képek a szerző korábbi felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
