Magyar Posta: április 30-án megszűnik a távirat

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.

Hírdetés

A társaság kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.
   
Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma – írták.
   
A közlemény szerint az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.
 
  A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett.
   
Hozzátették, hogy a távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban – például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában – is megszűnt a szolgáltatás.
 
A távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedik, hiszen a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat – olvasható a közleményben.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »