Fogalmazásokkal megúszhatja a KRÉTA fejlesztőjét feltörő kiskorú

Fogalmazásokkal megúszhatja a KRÉTA fejlesztőjét feltörő kiskorú

Arról is kell írnia, hogy a sértettek milyen védelmi intézkedéseket tehetnek az online térben elkövetett csalásokkal kapcsolatba

Közel másfél év után lezárult a nyomozás a KRÉTA fejlesztőjét ért hackertámadás ügyében. A rendőrség egy gyanúsítottat talált, de mivel ő még mindig kiskorú, az ügyészség felfüggesztette az ellene folyó eljárást, és „magatartási szabályokat” írt elő neki – írja a Telex.

Gál Katalin, a Győri Járási Ügyészség megbízott vezető ügyésze azt mondta, mivel az adathalász még kiskorú, az eljárást két évre felfüggesztették, és elrendelték a fiatalkorú gyanúsított pártfogó felügyeletét, az ügy 2025 novemberében folytatódik.

Hírdetés

Addig az ügyész magatartási szabályokat írt elő, a többi között azt, hogy levélben kérjen bocsánatot a sértettektől, amelyben írja le, hogy a sértettek milyen védelmi intézkedéseket tehetnek az online térben elkövetett csalásokkal kapcsolatban. Emellett meg kell térítenie az elkövetőnek az általa okozott tízezer forintos kárt, valamint fogalmazást kell írnia a közveszéllyel fenyegetésnek az állami szervekre rótt terheiről.

Az ügyész tájékoztatása szerint amennyiben a szabályokat betartja az elkövető, két év múlva nem lesz folytatása az ügynek.

A KRÉTA-ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is vizsgálódott, és ennek eredményeként jelentős adatvédelmi bírság, 110 millió forint megfizetésére kötelezik a fejlesztőcéget. A NAIH szerint a cég nem gondoskodott kellőképpen a rá bízott személyes adatok védelméről, és nem jelentette be azonnal az esetet az iskoláknak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »