Magyar állami támogatással épült három óvodát avattak hétfőn Maros megyében

Magyar állami támogatással épült három óvodát avattak hétfőn Maros megyében

Három, magyar állami támogatással épült református óvodát és bölcsődét avattak hétfőn az erdélyi Maros megyében.

A Marosvásárhellyel szomszédos Koronkán a régi református egyházi iskola épületét alakították át bölcsődévé. A felújított 400 négyzetméteres egyházi ingatlanban három bölcsődei csoport indul.

Az épület átalakítása 171 millió forintba került – közölte az MTI-vel az egyházkerület sajtóreferense.

Erdőszentgyörgyön az önkormányzat által adományozott telken kétszintes épületet építettek, amely két óvodai és két bölcsődei csoportot fogad be. A negyven óvodás és harminc bölcsődés gyermek számára kialakított 550 négyzetméteres ingatlan 196 millió forintba került.

Nyárádszeredán egy régi egyházi tulajdonú épületet bontottak le, hogy a helyén két csoportot befogadó bölcsődét építsenek. A 348 négyzetméteres új épület 140 millió forintba került. A koronkai és a nyárádszeredai bölcsődék beindításának engedélyeztetése folyamatban van, az erdőszentgyörgyi bölcsőde és óvoda már a korábbi tanévben elkezdte működését.

Hírdetés

Az erdőszentgyörgyi avatón Kató Béla erdélyi református püspök elmondta: azért szeret a már belakott épületek átadására rendezett hálaadó rendezvényeken részt venni, mert ezek jelzik, hogy az egyház közösséget épített, nemcsak falakat.

Fotó: Haáz Vince/Székelyhon

A püspök jelenségnek tartotta, hogy az elfoglalt szülők a “rajzfilmpásztorra” bízzák a gyermekeiket, és megesik, hogy 10-15 év múlva azt tapasztalják, hogy elveszítették őket. Hozzátette azonban, hogy a szülőnek kell meghatároznia, hogy hogyan és miként szeretné felnevelni a gyermekeit. Hozzátette: a református egyház a szülőknek kíván segítséget nyújtani a korszerű épülettel.

Megemlítette: az erdélyi református egyházkerület a magyar államtól kért és kapott segítséget a bölcsőde és az óvoda felépítésére. Arra is kitért, hogy a decemberben hivatalba lépett román kormány maga is elindított bölcsődefejlesztési programot. “De látjuk, hogy mennyi minden közbejöhet” – utalt a bukaresti kormányválságra.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere úgy vélte: az elégedett és boldog élet kulcsa az öröm és a tanulás összekapcsolása, és az új bölcsőde és óvoda erre nyújt lehetőséget.

Brendus Réka a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője azt hangoztatta: Erdőszentgyörgyön már adottak azok a feltételek, amelyek a gyermekek legjobb körülmények közötti fejlődéséhez kellenek.

MTI

Fotó: Haáz Vince/Székelyhon

The post Magyar állami támogatással épült három óvodát avattak hétfőn Maros megyében appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »