Hivatalban lévő köztársasági elnök még sosem bízott ennyire magában. A Le Point számára Emmanuel Macron részletesen elmagyarázza elképzeléseit Franciaországról.
Egyenesen ül az Élysée-palota első emeleti sarokszobájában, komoly, majdhogynem szigorú. Úgy tűnik, hogy a május 14-i hivatalba lépését követő első jelentős interjúját Emmanuel Macron már-már sebészhez illő precizitással és fegyelemmel közelíti meg. Tudja, hogy minden egyes szavát, még a legártalmatlanabb megnyilatkozását is, taglalják, fejtegetik majd. Elődjeivel ellentétben nem szán időt viccelődésre, nem merül bele Marseille-i vakációja részleteibe, nem érdeklődik a sajtó aktuális helyzetéről. Az íróasztalán két vonalas telefon, irathalmaz és egy Angela Merkelről szóló könyv tornyosul.
Mint ahogy a két választási forduló között zajlott televíziós vita alatt is készült jegyzetekkel, most is a kezében tartotta kézírásos feljegyzésit, ám ezekbe csak ritkán volt szüksége rájuk pillantani a mintegy két és fél órás beszélgetés alatt. Háta mögött a kandallón az Ariane hordozórakéta és régi vasúti kocsik makettjei, a teremben az egyetlen képzőművészeti alkotás egy hatalmas Marianne-portré, Obey grafittiművész alkotása.
Emanuel Macron belevág a közepébe.
Ez (a „belevágni a közepébe”) ugyanúgy a cselekvési programja része és taktikája ötéves ciklusának első hónapjaiban, mint az elnöki hatalomról vallott koncepciója, amely megfogalmazása szerint a politikai élet « alapköve », valamint az országról kialakított víziója is, amiről most lerántja a leplet. A gaullizmustól távolodva, Valéry Giscard d’Estaing a hetvenes években, mint középhatalomról kovácsolt ideát Franciaországról. Ezzel szemben, Emmanuel Macron inkább egy kisebb nagyhatalom (« grande puissance tout court ») megalkotását tűzte ki célul. A Le Point számára adott nagyinterjújának kiáltvány-értéke van. Olyan dokumentum, amelyre mind az őt tömjénezők, mind becsmérlői hosszú ideig hivatkoznak majd.
– Három hónapja lépett hivatalba. Mit tanult meg azóta?
– Azt, hogy ez csak a harc kezdete. Meglehetősen ritka / unikális / ország vagyunk; mészkőből, palából és agyagból formált ország, katolikusok, protestánsok, zsidók és muzulmánok; ilyen kontrasztos ország nincs még egy Európában. Már ezerszer össze kellett volna omlanunk, szét kellett volna porladnunk. Az a helyzet, amit Braudel olyan jól ír le a Franciaország identitásában: “keverék”. (A szónak van kotyvalék értelmezése is. A ford. megj.) Ezt az országot összevissza rángatják az ellentétek, mélyben gyökerező erők. Visszaadni neki a nyugalmat, ez lesz a következő az öt év legnagyobb kihívása. Májusban Franciaországnak két blokk között kellett választania. Az egyik a visszaszorulást, a megszorítást képviselte, a másik a reményt kínálta. Három évtizedes tehetetlenkedés után lapoztunk egyet, és az újjáépítés útjára léptünk, amely meghozza majd a /társadalmi/ megbékélést. Tehát a száz nap, amelyre rákérdezett, nem volt egy releváns időszak. Ez egy olyan hivatkozási pont, amelynek csak történelmi értéke van és inkább a felelősségvállalás végén „elért” kudarcra mutat vissza, mintsem, egy kezdetre. Amikor hatalomra léptünk, nem száz napos munkára készültünk. Ellenkező esetben mi lettünk volna az egyedüli ország, ahol két éves elnökválasztási kampányt folytatnak három hónapos kormányzásért. Ugyanazok követelnek most azonnali eredményeket tőlem, akik először betolakodónak és megalkuvónak tartottak s kizárták, hogy nyerhetek, majd azt mondogatták, hogy úgysem lesz meg a többségem a Nemzetgyűlésben. Menetközben természetesen konstatáltam, hogy a régi világ erői még mindig itt vannak, harcra készen hogy tönkre tegyek Franciaországot. De a megígért mély változások iránti elkötelezettségünk töretlen a politikai élet erkölcsösebbé tételében, a klímaváltozás elleni küzdelemben, az iskolai felzárkóztatásban, a munkaerőpiac liberalizálásában és a terrorizmus elleni harcban. Ez az elmúlt száz nap a legsűrűbb időszak volt, amely csak létezhet közvetlenül egy elnökválasztás után.
Nem mondhatom hát, hogy nagyon meglepődtem volna e három hónap után. Az a lényeg, hogy ne veszítsük el kezdeti ígéreteink a fonalát, hogy valamennyien a helyzet magaslatán legyünk e történelmi időkben, amikor alapjában kell átalakítanunk a gazdaságot, a társadalmat és a politikai közéletet. S ez az, ami máris megkezdődött. Mozgalmunkkal szemben máris megsokszorozódott ellenzék éledt újjá, régi pártok, régi politikusok s az ő szövetségeseik. De ennek nincs jelentősége, mert hatalmas a feladat, nevezetesen visszaadni méltó helyét és jövőjét a fiataloknak.
Terrorizmus: Hogy felhagyjunk végre az áldozati politikával
– Ön máris a terrorizmussal szembeni frontvonalban van. A Kongresszus előtt megnevezte ellenségünket: az iszlamista terrorizmust, amit Francois Hollande nem tett meg. E veszély érzékelése változtatott a politikáján?
– Nem, álláspontom nem változott. Egyfelől, azt mondani, hogy a terrorizmusnak, melyet ma ismerünk, nincs köze az iszlamista politikához – hibás. Másfelől viszont azt mondani, hogy ez egy iszlamista terrorizmus, ahogy azt bizonyos politikai vezetők hangoztatják – tévedés. Ugyanis ez ahhoz vezet, hogy belekeverjük azt a több mint 4 millió muzulmán vallású franciát: nem akarom engedni, hogy azt mondhassák, bármi közük is van a terrorizmushoz. De ez a terrorizmus iszlamista, mivel nyilvánvaló kapcsolata van a radikális iszlámizmushoz. Ellentétben azzal, amit politikusok gyakorta tesznek, teljességgel elutasítom, hogy ítéletet mondjak egy konkrét vallás és annak hívei fölött, legyen az elítélés vagy feloldozás. Számomra elegendő, ha megállapítom, hogy a terroristák országunk, köztársaságunk alapjait akarják elpusztítani, hogy erkölcsi összeomlást provokáljanak és polgárháborút robbantsanak ki. Többek között a történelmi, gazdasági, szociális és a ma jelenlévő frusztrációkból is táplálkoznak. Az iszlamista terrorizmusnak szeizmikus hatásai vannak, másolandó reakciókat vált ki az olyan egyénekből, akik súlyos pszichiátriai betegségben szenvednek és itt találnak ürügyet aljas támadások elkövetéséhez, ugyanakkor semmi közük a valláshoz. Ezért a terrorizmusra adott válaszunk csakis sokrétű lehet, hogy abba minden dimenziója belefoglaltassék. Egyszerre kell biztonsági, gazdasági, kulturális és oktató jellegűnek lennie. Tulajdonképpen ez a lényeg. Paul Valéry joggal mondta, hogy „Minden szociális államnak szüksége van képzelőerőre.” A mi társadalmunknak közös történetekre, álmokra, hősiességre van szüksége azért, hogy némelyek ne a fanatizmusban vagy a halálösztönben találják meg a tökéletest.
– Hősiesség? Ez alatt mire gondol?
– Túl rég óta belesüppedtünk egy „sótlan” demokratikus életvitelbe. Éppen most fizetjük meg e kollektív butaság árát, mely hitt a Történelem végében akkor, amikor az éppen ellenkezőleg szembe jön velünk. Hogy ezzel szembenézzünk, vissza kell nyúlnunk a politikai hősiességhez, amely a republikánus világ sajátja, újra megtalálni a történelmi történet értelmét.
Országunk nem kínál lehetőséget a hőssé váláshoz. Miért mennek a külvárosi fiatalok Szíriába? Azért, mert a propaganda videókon, melyeket az interneten néznek, a szemük előtt válnak a terroristák hősökké. Azért, mert az az érzésük, hogy ezen a propagandán keresztül felfedeznek egy olyan ügyet, amely megfelel elkötelezettségük iránti vágyuknak. Ezt nagyon jól leírták olyan specialisták, mint Gilles Kepel. A politika kihívása ma tehát a képzeletbeli hódítás újragondolása is.
– Milyen módon akarja ezt az új szellemiséget bevezetni?
– Ismét egy büszke állammá kell válnunk. El kell magyarázni, hogy Franciaországban vannak hősök, zsenik és hétköznapi emberek. És emellett mindenki megtalálhatja az őt megillető helyet társadalmunkban. Meg kell határozni az új horizontokat, az új meghódítandó területeket, az elkötelezettség új formáit, hogy a vereség gondolatát kiűzzük végre, ami ma még nagyon jelen van, és hogy véget kell vetni az áldozati politikának.
Hódítók országa vagyunk. Jottányit sem engedhetünk a búskomor gondolatoknak. Ellenkezőleg, hiszek a politikai hősiesség és az igaz ambíciók újjáépítésében, és abban, hogy elérhető az is, amit lehetetlennek tartanak. Ha az, ami lehetetlennek van elkönyvelve, nem lenne lehetséges, ma nem állnék Önök előtt.
Hatalomgyakorlás : « Az udvartartás mindig is létezett »
– Megválasztása előtt, ócsárlói egyfajta hipszterként festették le önt, aki mindenki számára nyitott térként fogja föl Franciaországot. Pedig nagyon is gaullista, illetve mitterrand-i elnöki stílust fedezünk fel működésében. Vagy tévedünk
– Mivel akik támadnak, ritkán veszik a fáradtságot arra, hogy elolvassák azt, amit leírtam, vagy meghallgassák azt, amit mondok. Számtalanszor elmagyaráztam, hogyan értelmezem a hatalomgyakorlást.
– „Jupiteri” hatalomként…
-Természetesen soha nem mondtam, hogy Jupiterként tekintenék magamra! Ragaszkodom a politikai konfrontációhoz és a vitához, ahogy azt folyamatosan bizonyítom is. Viszont, az 1958-as alkotmány szerint, a köztársaság elnöke nem egyszerűen a politikai élet egy szereplője, hanem annak sarokköve. A [politikai] intézmények [működésének] biztosítéka. Nem szerepelhet állandóan a [médiumok] kommentárjaiban. Éppen ez az, amit a média szereplőinek egy része nem fogadott el. Vállalom ezt a szakítást. Az építészet világában, ha a sarokkő rossz helyre kerül, minden összeomlik. A köztársasági elnök szerepe nem az, hogy kommentálja, hanem hogy ösztönözze a politikát, megtestesítse a hosszútávú irányt, mivel ő a programja keretében vállalt és az általános választásokból fakadó kötelezettségek képviselője.
– „Ne hagyja magát irányítani, legyen vezető; soha ne legyen kedvence, sem pedig első minisztere”, tanácsolta XIV. Lajos unokájának, V. Fülöp spanyol királynak. Magáévá teszi ezeket a tanácsokat?
– XIV. Lajos egy abszolút monarchiában létező központi hatalmat épített föl, amit Saint-Simon tökéletesen leírt: az udvartartás. Ez más formában a mai napig létezik, mivel Franciaország egy régi ország, ahol a monarchista látomás mindig jelen van. A hasonlat eddig tart, noha hazánknak szüksége van irányításra. XIV. Lajos ezen mondata annak szükségességét is hangsúlyozza, hogy ne engedjünk a klikkeknek. Ez a valódi szabadság. Úgy gondolom, ebben szerencsém van: nem tartozom a lekötelezettek világához. Éppen ez ellen lépek föl. Azt gondolom, meg tudunk szabadulni az urambátyám világtól. Nincs tartozásom.
– A hősiesség előtt, az erkölccsel kezdte. A politikai életbe vetett bizalom [helyreállítását célzó] törvény kapcsán a német filozófus, Peter Sloterdijk a következőket írta: „Van egy nagyon puritán megközelítés abban, ami Franciaországban történik. […] Macron ugyanazt a hibát követi el, mint a fiatal II. Frigyes porosz király…”
– Peter Sloterdijk téved: Franciaország nem puritán ország. És arra se számítson, hogy én fogom erre az útra vinni. Fokozatosan drámai mértékű gyanakvás alakult ki a politika világával szemben. Országunk nem működhet akkor, ha a franciáknak nincs többé bizalmuk a vezetőikben és az intézményekben. Ez a szöveg erre az igényre formált válasz, még ha a bizalom nem is tér vissza egy nap alatt. Ami az erkölcsöt illeti, azt nem a törvények határozzák meg, hanem az a társadalomban, illetve minden egyes személyben benne van. Ez az [törvényben szereplő] erkölcs nem kötelezheti pusztán a politikai világot – és ebben hiányosságaink vannak-, hanem a munkáltatói, szakszervezeti, újságírói táborra is…
A munkaügyi reform: „Egy kopernikuszi forradalom” (paradigmaváltás)
– Lépjünk tovább a gyakorlati területekre. Ön az hangoztatja, hogy a munkapiaci reformok képezik minden csata alapját. Nem érez kísértést, hogy esetleg kevesebb változtatás könnyebben átmenne?
– Először is szeretném köbe vésni a távlatokat. Mindenki, az adminisztrációtól az újságírókig, felvették a „technikai csökkentés” rossz szokását. Abban a pillanatban, hogy egy törvényjavaslat asztalra kerül, csak azt látják, és vég nélkül elemezni elkezdik a paragrafusok hatását. Jól tudom, hogy ezeknek komoly következményei lesznek polgártársaink életére, éppen ezért nagy figyelemmel kisérem a részleteket. Ugyanakkor óvni szeretném mindannyiunkat az ebből eredő rövidlátástól. Másként fogalmazva, a cél nem a Munka törvénykönyv reformja, vagy a költségvetési deficit csökkentése, az államigazgatás megváltoztatása, vagy az adórendszer átalakítása. Ezek eszközök, hogy más dolgokat elérjünk: az energiák felszabadulását, ami által, véget vetve az elmúlt évek álszent gyakorlatának: egy gyengékkel szemben kemény ország gyakorlatának, amely közben egyenlőséget és testvériséget papol, egy szabályoktól szorongatott ország gyakorlatának, amely szabadnak gondolja magát, egy egyenlőtlen országénak, amely azonban nem a helyén érdemesül, egy országénak, amely egyszerre igazságtalan és nem hatékony, igazságtalan, mert nem hatékony, nem hatékony, mert igazságtalan. Ezek a reformok tétjei, amelyeket senki ne veszítsen szem elől.
A kívánságom tehát nem egyszerű, de hatékony. A munkapiac reformja mély átalakulást hozó reform és tekintettel arra, hogy elkötelezettségem szilárd, annak meglehetősen ambiciózusnak és hatékonynak kell lennie, hogy folytatódjon a tömeges munkanélküliség csökkenése, hogy ne kelljen erre a témára visszatérni a következő ötéves ciklusban.
A választási kampány során mindent elmondtam a célról és a módszerről. Ezt követik Edouard Philippe és a munkaügyi miniszter, Muriel Pénicaud. Először is fontos tudni, hogy miért csináljuk. Szembe kell néznünk a dolgokkal: mi vagyunk az Európai Unó legnagyobb olyan tagja, amely nem küzdötte le a tömeges munkanélküliséget három évtized alatt. Erre az egyik magyarázat, hogy mi a meteorológusok országa vagyunk: nézzük a konjunktúra alakulását és amint egy kicsit jobb a helyzet, már nem kell több erőfeszítést kérni, már nem kell tovább átalakítani a dolgokat! Amint viszont rosszabb a helyzet, sürgősen reformokat kell bevezetni, amelyek sohasem jutnak sikeresen bevezetésre a helyzet akkori súlyossága miatt. Tehát, eddig soha nem kezeltük a problémát a gyökerénél.
– Ez most egy válasz az Ön elődje – a „haszontalan áldozatvállalások” elleni – figyelmeztetésére?
– Tisztelem Francois Hollande-ot. Azt gondolom, hogy voltak jó gazdasági és társadalmi intézkedések az előző ötéves ciklus során és remélem, hogy ehhez én is hozzájárultam.
Ugyanakkor furcsa lenne, ha az ő politikai mérlegének franciák előtti sikertelensége motiváljon a következő évekre egy kisértést az újságírok előtti indoklás, igazolás érdekében.
De térjünk vissza a téma gyökeréhez. Az elmúlt 30 év tömeges munkanélküliségéből való kilábalás sikertelenségének legnagyobb áldozatai a fiatalok, valamint az alacsonyabb képzettségűek. Az utóbbi 30 évben a fiatalok munkanélküliségi rátája soha nem csökkent 15 % alá. Ma közel 25 %. Az utóbbi 6 év során közel egy százaléknyi potenciális növekedést vesztettünk, miközben a strukturális munkanélküliség növekedett, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliség szintje nem csökkenne automatikusan a növekedés gyorsulása esetén. A francia rendszer a „benn lévőket” védi, akiknek biztos munkaszerződésük van; mindez azonban a többiek (fiatalok, alacsony képzettségűek) teljes kiszorítása árán valósul meg. A helyzet súlyos, különösen mivel globális kihívást jelent.
– Melyik ez a globális kihívás?
– A munka világa elkerülhetetlen átalakulását éljük, mivel beléptünk az innováció, a kompetenciák gazdaságába, és a digitális gazdaságba. Az egész életen át tartó, ugyanabban a szektorban végzett munka normája túlhaladott. A befutott életutak kevésbé egyenesek, több változáson, néha buktatókon mennek át. A munkanélküliség manapság nem az élet egy balesete, hanem létező rizikó, amely még szükségesebbé teszi a szakmai átképzést. Ez a kopernikuszi forradalom. A jövőben négy nagy gazdasági feladatot lehet beazonosítani. Az első az élethosszan tartó tanulás. A második a szolgálatások és ipari termékek előállítása. A harmadik az alkotás és az újítás, amely egyébként a legjobban megtérülő tevékenység, mert a legkevésbé újraelőállítható. Végül, a termelő területek között el kell ismerni a segítség és a kölcsönös segítségnyújtás tevékenységét, amely elengedhetetlen egy olyan társadalomban, ahol a kötelékek tágulnak.
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk ebben a világban, szükségünk van egy sokkal alkalmazkodóbb, mobilabb gazdaságra, amely hagyja, hogy mind a négy funkció fejlődjön és minden egyén – a vágyai és a saját helyzete alapján egyik szektorból a másikba menjen, fejlődjön. Ez a – most általunk – megindított reform fő szellemisége.
– És ez az Önök munkareformja, az Ön által említett kopernikuszi forradalom intézkedése?
– Igen! Három feltételnek kell megfelelnünk, hogy válaszolhassunk erre a kihívásra. Első, pontosan a munkapiaci reform. Ezt azonnal meg kell valósítani, mert időt igényel, hogy az beépüljön a mindennapokba és meghozza az eredményt. Egy társadalom nem változtatható törvénnyel vagy egy dekrétummal. Az átállítás 18 – 24 hónapot vesz igénybe. Az első teendő az 50 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató vállalatok életének egyszerűsítése. A mikro és kisvállalkozások számára ezért lehetőséget kell biztosítani arra, hogy közvetlenül tárgyalhassanak a vállalati megállapodásokról akkor is, ha a szakszervezetek nincsenek jelen, a munkavállalók képviselőivel, vagy akár közvetlenül a munkavállalókkal, a legkisebbeknél.
– Miért nem több mint 50 munkavállaló a határ?
– Már így is több mint a vállalatok 95 %-áról beszélünk. Ne felejtsük el, hogy ma sincs vállalati megállapodás a kicsiknél, hiszen kevesebb, mint 4%-nál van csak szakszervezeti képviselő. Az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatoknál radikálisan egyszerűsíteni kell a munkavállalók képviseleti rendszerét. Nem lesz egynél több. Ez enyhíti majd a küszöbérték hatását a növekedési döntések meghozatalára, vagyis a vállalatok nem utasítanak majd el bővítést jövőbeni munkajogi kényszer miatt. Másodsorban, több tárgyalási teret kapnak, másszóval a munkavállalók visszakapják a munkakörülményeikbe való beleszólás jogát, valamint vállalati, és iparági képviselőik számára a helyzethez való alkalmazkodás lehetőségét.
Példának okáért, a határozott idejű munkaszerződés alkalmazási szabályai az iparág szintjén döntődnek el, hiszen az építőiparnak mások a szükségletei, mint a digitális iparnak…
Minthogy egy Schumpeter-i világba lépünk, fontos a „kreatív rombolás” folyamatának felszabadítása. Így gondoltam, amikor miniszter voltam, ezen az úton megyünk végig. Létrehozunk egy kártérítési skálát és egy felső határt a munkaügyi kártérítéseknél. A jogi ellentételezések Franciaországban alacsonyabbak, mint Európában általában, azokat megemeljük. Másrészről, a kártérítési és kamatösszegek, a mai gyakorlatban egyazon esetre is ötszörös különbséget jelenthetnek. Ez abszurd és igazságtalan. Felállítunk egy korlátot.
– Úgy tűnik, az ágazati érdekképviseleti csoportosulások szintjét tartja fontosnak; a vállalatokban azonban nem bízik?
– Nem erről van szó. Nem állítom szembe az ágazati érdekképviseleti tömörüléseket a vállalatokkal; minden szintnek megvan a maga jelentősége és szeretnék több teret engedni a vállalati tárgyalásoknak. Azt gondolom, hogy a munkavállalók és a képviselőik tudnak legjobban tárgyalni a munkaidő megszervezéséről, a fizetésről és a munkakörülményekről; ha igazságos a tárgyalás, figyelembe lehet venni mind a vállalat, mind az alkalmazottak érdekeit. Nem értem azokat, akik a munkavállalók állítólagos védelmében nem engedik őket megszólalni és nem hagyják, hogy elmondják, mit szeretnének és mit hajlandók elfogadni. Az ágazati érdekképviseleti csoportosulásoknak – amelyek az azonos szakmabeli vállalatok képviselőit és munkavállalóit tömörítik – azonban szintén fontos szerepük van. Először is, ezek mindig közelebb vannak a „terephez”, mint a törvények. Szeretném kiterjeszteni a jogkörüket arra, hogy a saját tevékenységükhöz igazíthassák a törvényeket; ez a fejlődés figyelembe veszi a gazdasági realitásokat. Továbbá, ezek a szakmai csoportosulások azért is rendkívül fontosak, mert sok vállalat – amelyik nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel, vagy túl kicsi – nem tud vagy nem akar bonyolult egyezményekről tárgyalni. Ne felejtsük el azt sem, hogy ezek a csoportosulások megakadályozzák a vállalatok közötti dömping létrejöttét. Ez az érv a szakszervezetektől származik, melyet megalapozottnak tartok.
– Ez a verseny…
– Meg tudjuk szervezni a versenyt, de szabályozva, a társadalmi normákra való hatását nem állandósítva. A reform ambiciózus abban a tekintetben, hogy célja a kis- és középvállalatokat, valamint a mikrovállalatokat segíteni a munkahelyteremtésben, több szabadság és biztonság nyújtása révén; például az ágazati érdekképviseleti csoportosulások által meghatározott megállapodások a továbbiakban nem terjeszthetők ki a kisvállalkozásokra anélkül, hogy az azokra gyakorolt hatást szükség esetén megvizsgálnák és korrigálnák. Szeretnék azonban kitérni a képességeken és innováción alapuló gazdaság teljes mértékű kihasználásának második feltételre: ez a gazdaságunk finanszírozásának megváltoztatása. Emiatt elengedhetetlen a gazdasági szereplőknek való megfelelő ösztönzők biztosítása. Ez a másik „forradalom” 2018-tól kerül bevezetésre. Legfontosabb pontja az egységes, egykulcsos 30%-os járulék bevezetése, amely a tőkejövedelmek minden adóját és járulékát felváltja. Ugyanis tőkére szükség van a vállalatokban, az innovációban. Ma azonban az adózási és a pénzügyi szabályozás túlságosan a kormányzati és a vállalati adósság finanszírozására koncentrál, és kevesebb hangsúlyt fektet a vállalatok finanszírozására és tőkeerejük biztosítására. Olyan adópolitikát szeretnék, amely a vállalati befektetéseket ösztönzi, vagyis a valódi gazdaságot, amely újabb tevékenységeket és munkahelyeket hoz létre, melynek adósságokkal való finanszírozása nem megfelelő, mert túl kockázatos. Szintén szükséges a sikerek jutalmazása. Mivel az innovációs gazdaságának szüksége van a tehetségekre! Ezért fogjuk eltörölni a valódi gazdaságba történő befektetéseket terhelő vagyonadót, különösen a vállalatok vonatkozásában. Újrateremtjük egy francia vonzerő feltételeit a tehetségek és vállalatok számára, akik a gazdaságot fejlesztik. Mandátumunk alatt egészen 25%-ra fogjuk csökkenteni a vállalati nyereségadót. Mindez egyszerre nagyon ambiciózus és következetes. Ezzel párhuzamosan olyan adópolitikára van szükségünk, amely jobban díjazza a munkát. Ebből következik a járulékok csökkentése, és ezt ellensúlyozandó – de kisebb mértékben – az általános szociális adó (CSG) növelése. Egyébiránt a betegség és a munkanélküliség már nem személyes kockázatok, amelyre a munkabérből fizetett adó révén biztosítva vagyunk, ami az 1945-ös szerződés alapját képezte. Ezek társadalmi kockázatok, amelyek nemzeti szolidaritást tesznek szükségessé. Ezért azokat adókkal, illetve a CSG-vel kell finanszírozni, nem pedig a munkaerőt terhelő levonásokból.
– Ön a járulékokból finanszírozott „bismarcki” társadalmi „biztosítási” modellből át akar térni a „beveridgi” adón alapuló szolidaritási modellre…
– Pontosan. Ez ugyanis lehetővé teszi a munkaerő versenyképességével kapcsolatos problémánk megoldását is. A béreket terhelő adókat 3,25 százalékponttal csökkentjük, amelyet az általános szociális adóra (CSG-re) csoportosítunk át. Ez minden munkavállaló és független vállalkozó számára vásárlóerő növelő hatással lesz. Ez az intézkedés hozzájárul egyúttal a közalkalmazottak vásárlóerejének növekedéséhez is. Nettó befizető a nyugdíjasok legmódosabb 60%-a lesz – akik kedvezményezettjei lesznek a lakhatási adó eltörlésének, mely a franciák 80%-át érinti. Nincs meglepetés, a kampány alatt már szó volt mindezekről. Ma a szegénység inkább a fiatalokat sújtja, mint a nyugdíjasokat. Mint mondtam, ezért a jobbmódú nyugdíjasoktól kérek némi erőfeszítést. Az ő erőfeszítésük segít a munka jutalmazásában. A járulékcsökkentés nem anekdota, a minimálbér szintjén évente több mint 250 eurót fog jelenteni. Ehhez fokozatosan hozzájárul a bérkiegészítés; a teljes munkaidőre való visszatérés ösztönzése ezért valósággá válik: havonta mintegy 100 euró adódik hozzá a minimálbérhez, ami egyenértékű egy tizenharmadik havi bérrel. Azt akarom, hogy az ország visszatérhessen a munkába.
– Ez a reform véget fog-e vetni a munkanélküliségi segélyezési paritizmusnak?
– A munkanélküli segélyezési rendszert működtető szervezet (Unédic) már nem csak biztosítási rendszer lesz, amely indokolttá tette, hogy kizárólag a szociális partnerek kezelhessék. Az Unédic már az állam garanciáját élvezi. Több mint 30 milliárd euró államilag garantált hitelt halmozott fel és 4 milliárd eurót kitevő súlyos deficittel küzd. Az állam ezért beleszólhat a működésébe, hiszen ő finanszírozza! Lépjünk ki az évtizedek óta tartó francia álszentségből! Az Unédic finanszírozásának ezen reformja révén az állam teljes jogon vehet részt a tárgyalásokon, és döntéseket hozhat a partnereivel közösen.
– Vitatják az Ön döntését, mely révén a felmondó munkavállaók is jogosulttá válnak a munkanélküli ellátásokra…
– Ez a jog ötévente lenne érvényesíthető. És a mezőgazdasági termelők és az önálló vállalkozók számára is elérhetővé válna. Másrészről pedig sokkal erősebben fogjuk támogatni az álláskeresőket és jobban fogjuk ellenőrizni a keresésük valódiságát. Az első hónap végén a munkanélkülieknek készségértékelésen kellene részt venniük. Ha van a készségeiknek megfelelő elérhető állás, akkor azt felkínálják számukra. A második elutasításnál elveszítik a jogaikat. Másrészről, ha a munkanélküliek képességei már nem megfelelőek, akkor képzésen vagy átképzésen vehetnek részt. Ez forradalmat is igényel a képzésben. Itt nyilvánul meg az Unedic és a képzési rendszer reformja közötti kapcsolat. Így tehát jövő tavaszra átalakítjuk ezeket az egyensúlyi pontokat.
– Ez nem az első reformtervezet a témában. Miben lesz ez más?
– Nézzük először a tényeket. Nagyon jól képezzük azokat a személyeket rövid képzésekkel, valamint képzettséget nem adó, vagy alacsony szintű képzettséget adó tanfolyamokkal, akik a helyükön vannak, és akik már eleve a legjobban képzettek. És megfeledkezünk… a munkanélküliekről! A francia betegség a beruházásoknál jelentkezik, a rossz befektetések révén, különösen a humán-befektetéseknél. Ősszel megkezdődik a szakképzés és annak finanszírozásának, irányításának az átalakítása. Növeljük az eszközöket, célzottabbá tesszük az erőfeszítéseket és átláthatóságot biztosítunk. Ez a reform harmadik pillére, amelyet véghez szeretnék vinni: rugalmasabb munkaerőpiac, a munka magasabb díjazása, hatékonyabb és ambiciózusabb egyéni biztonság, különösen a fiatalok és az alacsonyan képzettek számára.
– A munkáltatói és munkavállalói szakszervezetek részesülnek a szakképzésből származó pénzből és sok a visszaélés.
– Szeretném, ha hazánkban a szakképzésre fordított kiadások eredményesek lennének; Minden képzésben részt vevő munkavállalónak vagy munkakeresőknek tisztában kell lenniük a képzés eredményével és a képzést nyújtó szervezet minőségével. Mindenkinek meg kell tudnia, hogy ki miért felelős, mert a mostani átláthatatlanság nem garantálja a hatékonyságot. Egyszóval, a rendszerünknek egyszerűbbnek, jobbnak kell lennie, és lehetővé kell tennie mindenki számára, hogy visszataláljon az életbe. Ezenkívül a mérnöki iskoláknak és egyetemeknek nyitva kell állniuk a képzési kurzusok számára. Az egyetem pedig folytassa a fiatalok továbbképzését, majd egész életen át képezzen. Ez nem elhanyagolható aktivitási forrást jelent majd számára.
Közben a készségfejlesztési tervet szeptember végéig véglegesítik. Ez a terv 15 milliárdot irányoz elő 5 év alatt. A cél az, hogy ebben az időszakban 1 millió munkalehetőségtől távol álló fiatal és 1 millió alacsonyan képzett munkanélküli részesülhessen készségfejlesztő képzésekben. A képzés ezirányú átalakítása egy hatékonyabb és átláthatóbb szervezést biztosít, valamint egy célzott befektetést azok számára, akiknek a leginkább szükségük van rá.
– Közben a képzési támogatások kérdésével foglalkozik.
– Mert túl gyakran tapasztalható a foglalkoztatáspolitika perverziója. Némelyek tehát hasznosak, mások nem.
– Miért ?
– Mert ez nem más, mint a helyi önkormányzatoknak, illetve az önkéntes szektornak nyújtott, rejtett támogatás. Ezek az ágazatok nagyon hasznosak, de ebben az esetben a helyi önkormányzatoknak nyújtott dotációk, vagy társulási támogatások részét képezik, úgyhogy ne mondják azt nekünk, hogy ez egy foglalkoztatáspolitika! Az érintettek fenntartható foglalkoztatáshoz való visszatérésének mértéke a valóságban nagyon alacsony. Ez alapvetően egy körforgásos politika, amely nem ügyfélkiszolgáló, és amely gyakran követi a választási ciklusokat. Egy nehéz körülmények között élő fiatal számára ez nem egy olyan támogatási forma, amely megváltoztatja az életét. Ami megfordíthatja ezt a helyzetet, az a megkülönböztetések elleni küzdelem valódi politikája, egy valódi képzési politika, a munkaerőpiac megnyitására irányuló valódi politika, a diszkrimináció elleni erőteljes intézkedések és a munkaerőköltségek csökkentésének valódi politikája. Ez az, amit csinálunk.
– Ez az Ön válasza azoknak, akik hibáztatják Önt, hogy nem aggódik azok miatt, akik a globalizációban nem játszanak szerepet ?
– Várjon: mi a helyzet Franciaországban harminc éve? Ki a nagy áldozat? A fiatal, a képzetlen, a bevándorló, vagy a bevándorló utóda! Ez a valóság. Azok, akik ezt a szemrehányást teszik, azok ezzel a nyomorúsággal kereskednek, vagy felállítva ellene az ország maradék részét, vagy annak politikai kiaknázásával. A legfontosabb az, hogy azok, akik ki vannak zárva a számukra szükséges képzési rendszerből, bejussanak a munka világába. Ezért indítunk forradalmat az oktatásban ennek a tanévnek a kezdetétől, majd a következő tanévek során. Intézkedünk például, hogy álljanak le annak hangoztatásával, hogy mindenkivel elhitessék, hogy az egyetem az mindenki számára megoldás. Az embereket nem lehet kisorsolni. Javaslom, hogy nézzék meg a már ismert APB internetes felületet [Poszt-érettségi képzések]. Már a gimnázium kezdetétől meg kell kezdeni a tanulók orientálását, a felsőoktatáshoz való hozzáférést pedig átláthatóbbá, világosabbá és praktikusabbá kell tennünk. Ma, valaki, aki egy szerény családból származik, vagy alacsonyan képzett, még akkor is, ha érettségi diplomával rendelkezik, valószínűleg nem lesz sikeres. Ez a tragédia, amit tapasztalunk!
– Ez a kritika – a leggyengébbek figyelmen kívül hagyása – sokszor hangzott el Jean-Luc Mélenchon barátai részéről, amely még mindig sok visszhangot kelt.
– Minden ellenzéki véleményt tisztelek. De vegye figyelembe, hogy Jean-Luc Mélenchon nem hoz megoldást a rendszer igazi áldozatai számára. Amikor Ön a munkaerő és az ingatlanpiacot reformálja meg, akkor a fiatalok számára alakítja ki a politikáját. Mindezt a szabadság és a mobilitás újrateremtésével. Azáltal, hogy az emberek érdemeik szerint lehetőséget kapjanak arra, hogy feljebb lépjenek a társadalmi ranglétrán : íme, ez a köztársasági szellem! Elvesztettük a vezérfonalat, a fennálló állapot társadalmává váltunk, ami a köztársaság gondolatával ellentétes. A cél nem az, hogy alkalmazkodjunk a globalizációhoz, hanem, hogy sikerünk legyen, legyünk vezetők, hogy mindenki megkapja a méltó helyét. Ez leginkább a leggyengébbek védelmét jelenti, nem a társadalomban elfoglalt helyük alapján, hanem adaptált segítség, megfelelő képzések, képesítések, hatékony tájékoztatás és támogatások útján. A leggyengébbek számára úgy gondoljuk, mindent megtettünk, absztrakt jogokkal és pénzzel. A hozzáférést és a támogatást azonban garantálni kell számukra.
Költségvetés : a deficit « politikai ára »
– Térjünk át a költségvetésre. Július elején éreztünk egy kis megingást. Felmerült-e Önben, hogy ne tartsa be a 3%-os év végi költségvetési hiányra vonatkozó szabályt ?
– Egy pillanatig sem. Egyesek biztosan szeretnék, ha így lenne. Amúgy számomra ez a szabály se nem totem, se nem tabu. Ezt a szabályt egy más korban hozták, és gazdaságilag nem a legrelevánsabb. De felvetheti-e ezt a kérdést Franciaország, az eurozóna második legerősebb gazdasága, mely 2011 óta túlzottdeficit eljárás alatt áll? Nem. Nem akartam, hogy Franciaország politikai árat fizessen egy ilyen döntés miatt. Nem akartam, mert erőseknek kell lennünk ahhoz, hogy mélységében változtathassuk meg Európát, amely a következő negyedév célja lesz. Ezért a 3% alatt kell maradnunk 2017-ben és 2018-ban, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit eljárás alól és intelligens vitát nyithassunk azokról kérdésekről, melyek valóban fontosak Franciaország és Európa jövője szempontjából.
– Mi történt pontosan júliusban ?
– Egy héten át vita folyt a 2018-as adócsökkentések menetrendjéről. Ezek az előre eltervezett ritmusban zajlanak majd. A kormánynak csak a folyamatban lévő költségvetési lépéseket kell megtennie. Nem akartam év közben adótörvényt hozni. Miért? Azért, mert a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, mindig az adóemelés felé mozdulunk el, ami nem jó ötlet, mert az adók már amúgy is túl magasak. Vagy az adók révén ajándékokat osztogatunk, anélkül, hogy csökkentenénk a kiadásokat, ami szintén rossz ötlet, mert a kiadásaink, ahogy az adósságaink is, szintén túl magasak. Ami történt, az az, hogy a kormánynak nem volt más választása, mint hogy sürgősen megtakarítási lehetőségeket találjon mindannak fényében amit a nyár elején a számvevőszék elénk tárt, és – ezt hangsúlyozom – amiről senki nem tudott, különösen nem a tények mértékéről. Ebben a témában sok kommentárt hallottam. Hagyjuk abba az össze-vissza beszélést : senki nem tudja előre megjósolni egy költségvetési törvény végrehajtását ! Az első félévben a hitelek túlfogyasztása mellett ott volt az őszintétlenség is. Az előző elnökség « ajándékokat » osztogatott és megtett egy sor olyan lépést, mely drága is volt, és nem is volt meg a pénzügyi alapja. A kormány tehát lépett, hogy ezt korrigálja. Sokan összekeverik ezeket a 2017-es elkötelezettségeink betartásához szükséges lépéseket az elnöki program megvalósításával, melybe majd ősszel kezdünk bele. Máshol – így az önök hasábjain is – már megjegyeztem, hogy egyesek, akik tegnap még több 100 milliárdos megtakarítást követeltek, ma úgy gondolják, tűrhetetlen, hogy a védelmi kiadásokból akár egy centime-ot is elvegyünk…
Egészen pontosan mi történt ? A 2016 végén megszavazott költségvetés kb. 8%-át befagyasztottuk. Ez a szokásos elővigyázatosság, amely nehéz helyzetben az kiigazítást szolgálja. Erről a 8%-ról döntött a kormány és törölte a befagyott hiteleket. Ezzel nem állítottunk le folyamatban lévő projekteket, mivel ez az pénz már be volt fagyasztva !
– Például, ami a védelmi kiadásokat illeti …
– A védelmi költségvetés, 34 milliárd euró, a második legnagyobb az állami költségvetésben. 3 milliárd euró befagyasztott hitel volt, melyből most töröltünk 850 millió eurót. Emiatt egyetlen akció sem lett leállítva. Emiatt egytelen katonánk sem szenvedett hiányt. Megrendeléseket halasztottunk el. Muszáj volt ezt lépnünk, hogy betarthassuk kötelezettségeinket és ez semmilyen módon nem befolyásolta akcióképességünket. Mindent számításba véve a hadsereg számára juttatott összeg a megszavazott költségvetéssel azonos lesz. Ráadásul ez az összeg 2018-ban történelmi mértékben fog emelkedni. Meg voltam lepődve azon, hogy a hadiipari megrendelések által finanszírozott sajtótermékek heteken át kampányt folytattak a hadiipar védelmében. Az összefonódás a hadiipar egyes szereplői és a sajtó között kérdéseket vet fel.
Védelempolitika: “A szabad világ második legnagyobb hadereje”
– Még mindig maradt egy kis szorongás a haderőben…
– Nem, valójában vihar volt egy pohár vízben, mert az emberek elvesztették az értelmét, hogy mit is jelent valójában az V. Köztársaság és annak működése. Egyébként, ha nem reagáltam volna, mint ahogyan tettem, ugyanezen emberek azt gondolták volna, hogy egy gyenge hadsereg vezetője vagyok. Egy olyan rendszerben működünk – amelyet egyébként egy olyan ember hozott létre, akinek az első szakképzettsége a katonai volt – amelyben a haderő vezetése tartozik elszámolással a civil és politikai intézmények felé és nem fordítva. Ez a jelentősége és értelme az intézményrendszerünknek, ezért lett a fegyveres erők főparancsnoka az államfő. A hadsereg nem teheti azt, amit akar, nincs önrendelkezési joga.
Tudja, a műveleti képesség azoknak az embereknek, férfiaknak és nőknek az ügye, akik ezt a magas követelményekkel és gyakran áldozatokkal is járó hivatást választották. Itt ismét óvatosabb lennék. Nem vagyok benne biztos, hogy a franciák vajon tudják-e: azok a katonák, akik a harcokban meghalnak, egyszerű szerződéses munkavállalók. El kell kötelezni magunkat a védelmi követelményrendszer mélyreható átgondolása mellett. Ez annál inkább is szükséges, hiszen a katonáknak sajátos társadalmi szerepük van a műveleti szerepvállalásukon felül is. Példamutató szerepük. És egy keretrendszerük is lesz, miután kialakítottuk az új nemzeti szolgálati rendszert.
– Tehát nincs megbánás? Teljesen felvállalja, hogy “én vagyok a főnök”?
– Nincs megbánás, teljesen vállalom.
– Mik az ambíciói, céljai a francia hadsereggel?
– Először is felkértem Arnaud Danjean Európa Parlamenti képviselőt, hogy készítsen egy stratégiai és műveleti állapotjelentést Florence Parly a Fegyveres erők minisztere számára, amely októberre készül el, és amely segít pontosabban meghatározni a feladatvégrehajtás kereteit a megváltozott körülményeknek megfelelően és segít aktualizálni a 2018. első félévére vonatkozó katonai végrehajtási törvényt (Loi de programmation militaire).
Azt kívánom elérni, hogy a hadseregünk egyedülálló katonai erő maradjon valódi elrettentő képességgel. Továbbra is Európa első hadserege, és a szabad világ második hadereje marad. Azt is szeretném, hogy modernizáljunk, és megfelelően tudjunk válaszolni a minket érő kihívásokra anélkül, hogy hallgatnánk azokra a vészmadarakra, akik a nemzetközi kapcsolatok felfegyverkezését kívánják, akik szerint „egyre többet és többet kell költeni katonai kiadásokra, hogy hitelesek maradjunk a diplomáciai terepen”, különben a versenynek sosincs vége. Ezért hiteles hadseregre és elrettentő erőre van szükségünk.
2007 és 2014 között egy deflációs periódus jellemezte a katonai kiadásokat. Az elődöm a merényletek idején véget vetett ennek a deflációnak, anélkül, hogy emellé fejlesztési stratégiát határozott volna meg. Ennek most elérkezett az ideje.
– Pontosan mit tervez?
– Újrafegyverezzük a haderőnket, modernizáljuk az elrettentés eszközeit. Az elkövetkező ötéves időszakban éves szinten 1,6 milliárddal növeljük a kiadásokat, azzal a céllal, hogy 2025-re a fegyveres erők költségvetése elérje a GDP 2%-át. Soha nem látott, de szükséges befektetés a hadseregünk számára.
Általánosabban megfogalmazva, a kormány által bemutatott költségvetési modell az ellenkezője lesz az elmúlt évekhez képest. Megnöveljük az igazságszolgáltatás, a hadsereg és a belbiztonság költségvetési keretösszegét.
A felelős minisztérium átalakításából táplálkozó valódi befektetést fogunk megvalósítani a nemzeti oktatásban, valamint a felsőoktatásban. Az ökológiai átmenetet fokozott erőfeszítéssel támogatjuk. A másik oldalon, erőfeszítéseket fogunk tenni a foglalkoztatás és a lakáspolitika terén, amelyek meglehetősen hatékonytalanná vált. Igazságosan, és a legkiszolgáltatottabbak helyzetének védelmével, emellett kötelezem el magam.
Megtakarítások : egy új « paktum »
– 2018-ra 20 milliárd eurós megtakarítási programot irányzunk elő, ebből 10 milliárd esik az állami kiadásokra, 7 a társadalombiztosításra, 3 az önkormányzatokra. Franciaországban jelenleg az egész összeg felét teszik ki a szociális kiadások…
– Erre a számra mindig oda kell figyelni, mert benne vannak a nyugdíjak is. Ám szó sem lehet a nyugdíjak csökkentéséről. Amikor azokról a szociális területekről beszélünk, ahol cselekedni tudunk, elsősorban az egészségügyet és társadalmi minimumot említjük. Az Ön által említett arány mutatja, hogy az állam nem becsüli alá a feladatot, és vállalja a felelősséget. A miniszterelnök és a kormány az önkormányzatoktól arányos feladatvállalást kér. E témában is megdöbbentőnek tartom egyes politikai vezetői felelőtlenségét, akik kétszer vagy háromszor nagyobb megtakarítást követelnek, mint én, ám azonnal tiltakoznak, ha az önkormányzatok hozzájárulását kérjük akár a munkamódszereik megváltoztatása révén. Az önkormányzatokkal megtartott egyeztetőn azt a megállapodást javasoltam nekik : « Rugalmasságot, láthatóságot adok Önöknek, decentralizálom az államot, de azt kérem cserébe, hogy takarékoskodjanak . » Felelősségvállalást kérek tőlük, de nem azt mondom, hogy az év elején drasztikusan csökkentem az állami dotációt. Ez ugyanis egy megállapodás, egy paktum. És ahogy Levinas is mondja, « a bizalom a másik fél problémája ». Ha az önkormányzatok nem akarják tiszteletben tartani ezt a bizalmi megállapodást, akkor olyan egyoldalú lépéseknek teszik ki magukat, melyeket ők provokáltak ki. Az a 3 milliárd, amit tőlük kérünk, nem megvalósíthatatlan!
– Hol tudna még Ön megtakarítani?
– Felül fogjuk vizsgálni a nagy közpolitikákat, amelyek a legnagyobb összegeket jelentik, ahol az eredmények nem állnak összhangban a ráfordított kiadásokkal, különösen európai partnereinkkel összehasonlítva. Elsősorban a foglalkoztatáspolitikára, a lakhatásra és az egészségügyre gondolok. Az egészségügy esetében ki fogunk dolgozni egy döntően megelőzésen alapuló stratégiára, összekapcsolva az állami és a magánegészségügyet. Ezen a 2-3 éven belül megvalósuló reformoknak átláthatóbbnak és igazságosabbnak kell lenniük. Nem farigcsálásra, hanem mélyreható reformokra van szükség. A lakhatás terén az elkövetkező két év során el kell érnünk azt, hogy csökkennek a lakbérek. A francia GDP 2%-át küldjük lakhatási célokra. Vajon jobb-e a lakhatási helyzet, mint korábban? Nem, jelenleg 4 millióan rossz körülmények között élnek közülünk. Mindeközben az árak különösen magasak. Miért van ez a helyzet? Ennek az az oka, hasonlóan a munkaerőpiac helyzetéhez, hogy az eddigi politikát a kínálat szubvenciononálása jelentette, különösen a Lakhelytámogatási Program esetében.
– Tehát akkor Önök túllépnének a Lakhelytámogatási Program esetében 5 eurónál nagyobb csökkentésen?
– Igen, de csak ennek az átfogó átalakításnak keretében, amely révén csökken lakbérek illetve egy átfogóbb szakpolitika keretében. Az ősszel bemutatásra kerülő munkaerőpiaci törvénytervezet keretében mi egy sokk-ajánlatot készítünk elő. Liberalizálni kell a városgazdálkodást, az eljárásokat, csökkenteni a költségeket, az előírásokat, erősebben liberalizálni a közösségi és a részben állami tulajdonú házadót, hogy ennek révén lehetséges legyen olcsóbban eladni, egyszerűsíteni ezeket a szabályokat különösen az érzékenyebb zónákban Nagy Párizsban, Lyonban, a svájci határ mellett, illetve Aix-Marseille térségében. Ezeken a területeken egy különleges rendszert fogunk életbe léptetni a költségek csökkentése érdekében.
Mára az alacsony termelékenység miatt túl sok ingatlanpiaci szereplő él a bérleti díjakból. Ki ennek végül az áldozata? A fiatalok, az alacsony végzettségűek, akik soha nem jutnak saját erőből lakáshoz. Látja, mi a kérdés lényege : hogy csökkentjük-e a lakhatási támogatást 1, 3, vagy 5 euróval? Már ettől a félévtől támogatást fogunk adni a diákoknak a beiratkozási költség, a lakhatás és az egyetemi étkezés terén, a tanulóbiztosítást mélységében reformáljuk meg, csakúgy mint a kollégiumi elhelyezést, csökkentve az árakat. A végén a költségvetés szempontjából ez is egy metodikai átalakítás, amit a miniszterelnök és a kormány véghezvisz. A következő két év során más logikába és módszertanba helyezkedünk.
– Ami a kormány módszertanát illeti, François Bayrou úgy ítélte meg, hogy „a vezető köztisztviselők jutottak hatalomra az országban”…
– A miniszterelnök hozza meg a döntést a miniszterek által javasolt költségvetésről. Politikai döntés kérdése, hogy takarékoskodunk vagy sem. Abba kell hagyni ezt a dilemmázást a politikusok és a tisztiviselők között. Ez a Köztársaság tökéletesen működött egy olyan korban is, amikor tisztviselőkből lettek miniszterek. Nem zárt szakmákról, céhekről beszélünk! Azt szeretném, ha lennének tisztviselők, akik civil területről jönnek, és olyan politikai szereplők is, akiknek meg más a hátterük. Jean-Michel Blanquer nagyszerű oktatási miniszter, és eredetileg tisztviselő. Én magam is tisztviselő vagyok.
A mi politikai rendszerünk teljesen zárt. A miniszterek fele soha nem viselt politikai felelősséget. Nem megy olyan jól a dolog? Majd meglátják! Végül, a miniszteri kabinetek méretének csökkentésével, a közhivatalok legfontosabb vezetői kinevezésének professzionálisabbá tételével vissza akartam adni a köztisztviselői vezetői kar méltóságát és a politikai lépések hatékonyságát. Ugyanakkor fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a terv jelentősen meg fogja változtatni az adminisztráció és a polgár közötti kapcsolatot. Azt kértem, hogy az eredetileg július végén bemutatott tervet dolgozzuk át a civil társadalom és a parlamenti képviselők bevonásával, hogy az még ambiciózusabb legyen. A végén a politikai felelősök döntenek a vezető köztisztviselők által kidolgozott szövegekről.
Európa: “A szuverenitás lényege”
– Ön európai turnéról érkezett vissza. Milyen kezdeményezéseket szándékozik tenni Európa fellendítésére?
– Hiszek Európában, ezért vagyok tudatos, tehát kritikus európai. Ma Európa rosszul működik, néha még ennél is rosszabbul, hiszen tíz éve elvesztettük a fonalát. 2005-ben egy olyan Európa végét ismertük meg, amelyet az emberektől elszigetelten építhettünk. A Brexit ennek a jelenségnek csak egy másik kifejezése. Vége a kizárólag a konklávékon belül, a győztesek számára készült Európának. Európát csak a demokratikus csatlakozás, a demokratikus konfrontáció viheti előre és csak úgy, ha helyet adunk az állampolgároknak. Ezt tudomásul kell venni, és újra offenzívába kell lendülni. Én nem vártam, megtettem ezt már megválasztásom alkalmával, a védelem és az ambíció Európája kettős menetrendjével, melynek leraktam az alapjait. Ez volt egyébként a tárgya a Közép- és Kelet-Európában tett körutamnak, annak érdekében, hogy még az év vége előtt egy új megállapodás jöhessen létre, amely csökkenti a kiküldött munkavállalók rendszere kisiklásának a lehetőségét. E tekintetben valódi előrehaladást értünk el, amely előrevetíti számomra a megállapodás lehetőségét az év vége előtt.
Ahhoz, hogy előre lépjünk, kapcsolatba kell lépnünk, mobilizálnunk kell az Európa szerte létező jószándékot. Egy projekttel: Európának vissza kell nyernie a szuverenitás lényegét.
– Éppen Ön beszél a “szuverenitásról”?
– Igen, mert úgy gondolom, hogy Európa az alkalmas szint, hogy visszanyerjük teljes szuverenitásunkat olyan területeken, amelyek már nem kizárólag a nemzeti térhez tartoznak, mert egy, az amerikai és a kínai hatalmak dimenzióihoz hasonló Európát akarok. Miért fogadják el az emberek a felettük uralkodó a hatalmat? Nem azért, hogy megmérgezzük mindennapjaikat életük legapróbb részletéig. Európa az áthatott bürokráciára specializálódott, ezt senki sem akarja többé.
Ezzel szemben mindenki elfogadja, hogy a Leviatán jelen van, hogy megvédje őt. Európa csak akkor fog újjáépülni, ha közös normákat találunk a társadalmi, pénzügyi és környezetvédelmi kérdésekben. A stratégiai beruházások védelmére irányuló küzdelem is alapvető fontosságú, júniusban előhoztam, szeretném, ha európai szinten is azt tennénk, amit francia szinten tettünk, azaz bizonyos stratégiai területeken megtagadhassuk, hogy az európai vállalatok külföldi ellenőrzés alá kerüljenek. Léteznek az európai szuverenitás eszközei, és meg kell tudnunk védeni ezeket, ez legitim.
Olyan Európára is szükségünk van, amely kereskedelmi vonatkozásban is véd oly módon, hogy amikor egy ország dömpinggel támad bennünket, vámtarifa kiszabásával meg tudjuk védeni magunkat. De ma Európa sokkal lassabban, sokkal gyengébben teszi ezt, mint az Egyesült Államok.
Végezetül egy olyan Európa, amelyik megóv, az a védelem Európája. Az utolsó Európai Tanács tényleges előrelépést tett lehetővé, amelyet Franciaország és Németország nagyon erőltetett. Meghatároztuk az állandó strukturált együttműködés kereteit, azaz a megerősített kötelezettségvállalásokat a beruházások, berendezések vagy a külföldi missziók tekintetében. Már július 13-án, egy nem publikus anyagban, itt Párizsban a közös francia-német kormányülés alkalmával meghatároztuk, hogy Franciaország és Németország milyen tartalommal vesz részt ebben a megerősített együttműködésben.
Kötelezettséget vállaltunk a beszerzések, a kapacitás és a felszerelés összehangolására – például arra, hogy legalább a két országnak legyen közös harci repülőgépe. Ez egy igazi forradalom.
Előrelépés történt határaink védelmében is. Ez kulcsfontosságú a jelenlegi migrációs válság közepette.
Ezzel egyidejűleg vannak ambícióink digitális téren, illetve az Európai Unió új határait illetően. Az utolsó negyedévben nagyon konkrét kezdeményezéseket szeretnék tenni és elmagyarázni, mely irányban javaslom az Uniót és az eurózónát haladni a következő években. Erről a témáról a német választások után fogok beszélni. Nevezetesen azt szeretném, ha az euróövezet költségvetési kapacitással, végrehajtó testülettel és demokratikus ellenőrzést biztosító Parlamenttel rendelkezne.
A Nobel-díjas Robert Mundell munkái óta megállapítható, hogy egy monetáris zóna valódi közös költségvetés nélkül nem működhet. Mit jelent az ön felfogásában?
Nem arról van szó, hogy a kritériumokat a megbeszélések, egyeztetések megkezdése előtt rögzítenénk, de véleményem szerint ez egy olyan költségvetés, amely az euróövezet GDP-jének több pontját megjeleníti, és mindenek előtt jelzi az együttes pénzfelvétel képességét a piacokról és ennek egy elégséges csapásmérő erőre történő fordítását. Mert ma az eurózónának, összehasonlítva Kínával, Oroszországgal, vagy az Egyesült Államokkal túlzottan restriktív költségvetési politikája van és ennek árát a mi munkanélkülijeink fizetik meg. Egy ilyen költségvetés létrehozása feltételez mindenekelőtt egy minimum szolidaritást, hogy aztán rendelkezésre álljon az együttes pénzfelvétel lehetősége, hogy befektessen és felszívja azokat a gazdasági sokkokat, amelyek Európát sújthatják. Ez a költségvetés fokozatosan létrehozható lenne a jelenleg nemzeti adózás egy részének átadásával.
– Nagyon kemény szavakat használt Lengyelországgal szemben, nem kockáztatta megosztani és gyengíteni azt az Európát, amelyet újra fel akar lendíteni?
– Tegyük a dolgokat sorrendbe és perspektívába. A lengyel miniszterelnök, annak ellenére, hogy konstruktív megbeszéléseket folytatunk az kiküldött munkavállalókról, és Romániában vagyok, hogy megvitassuk ezt a témát, kijelenti, hogy egy milliméternyit sem fog változtatni álláspontján. Ezt a hozzáállást egyértelműen elutasítom, és szélesebb értelemben, a lengyel kormány nagyon aggasztó politikáját, amely megkérdőjelezi az európai szolidaritást, sőt a jogállamiságot is. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt gondolja, és ezt mondja, mert a Bizottság és partnereink értelmezése is. A lengyel elnök maga vétózott meg két olyan igazságügyi reformot, amelyet a saját pártja szavazott meg. Van tehát miért aggódni! A megközelítésem világos: beszélek minden egyes partnerünkkel, és egyetlen francia elnök sem beszélt ennyit a lengyel hatóságokkal ilyen rövid idő alatt; három megbeszélést folytattam Duda elnökkel és találkoztam a miniszterelnökkel. De őszintén mondom, nyilvánosan és négyszemközt: nem építhetjük fel Európát aláásva annak alapelveit. Európa gyengül, a világon és a polgárok szemében, ha nem védi büszkén értékeit. Hogyan érhetjük el a csatlakozást egy projekthez, ha eltűrjük annak lábbal tiprását? És ez semmi köze a blokk-blokk, Kelet-Nyugat elleni játékhoz. Éppen ellenkezőleg, a körutam bizonyítja Franciaország érdekeltségét a közép- és kelet-európai partnerek iránt, és mindazt a megbecsülést, amelyet a kollégáim felé tanúsítok. A lengyel kormány nem Kelet-Európa szóvivője. Ráadásul az európai értékek iránti elkötelezettséget a lengyel népnek köszönhetjük, akik alapvetően pro-európaiak. Folytatni fogom ezt a megközelítést: beszélni mindenkivel, és őszintén kimondani a dolgokat.
Külpolitika : Szakítás a « neo-konzervatívizmussal »
– Úgy tűnik, hogy a nemzetközi szintéren megkérdőjelezi Valéry Giscard d’Estaing jövőképét, miszerint Franciaországnak egy « nagy középhatalommá » kell válnia.
– Franciaországnak ismét egy nagyhatalommá kell válnia. Ez egy szükségszerűség. Figyeljék meg a világ helyzetét. A szétesés felé halad. Az 1945-ös világban kialakult multilaterális rendszert még az a nagyhatalom – az Egyesült Államok – is megkérdőjelezi, amely a rendszer garanciáját jelentené. A Nyugat váláságának idejét éljük. Holott a multilaterizmust a Nyugat táplálta. Az elmúlt évtizedben, a Nyugat hitelét vesztette egy idejétmúlt morális intervencionizmus miatt a Közel-Keleten csak úgy, mint Észak-Afrikában. Hagyta az olyan autoriter rezsimek felemelkedését, mint: Szaúd-Arábia, Törökország, Oroszország, Irán… Kína láthatóan egy olyan hatalom, amely törekszik a multilateralizmus megmentésénre. A világrend jelentősen összekavarodott. Biztonságunk, érdekeink és értékeink évtizedek óta nem kérdőjeleződtek meg. Franciaország már nincs abban a helyzetben, mint amelyben a ’70-es években volt: középhatalom vagyok, megvédve és kísérve a hasonló értékeket képviselő nagyhatalmak által.
– Egyedül maradtunk volna?
– Nem, de a felelősségünk rendhagyó. Európaiként különleges feladat hárul ránk, hogy megvédjük a szabad világ közös értékeit, mint a demokráciát, a békét és az éghajlatot. Franciaországnak segítenie kell Európát, hogy a szabad világ vezetője lehessen. Vállalom a nagyságról szóló kijelentéseimet, mert ez a helyénvaló azokban a pillanatokban, amelyek élünk. Csak akkor vállalhatjuk fel ezt a szerepet, ha magunk is a legjobbat nyújtjuk. Gazdasági és szociális átalakítások nélkül elfelejthetjük a nagyságot. Mindezt európai keretek között kell megvalósítani. Pragmatikus hozzáállással, mert ahhoz, hogy létezzünk, mindenkivel szóba kell állnunk. Véget kell végre vetni ennek rosszul megemésztett neo-konzervativizmusnak, amely arra késztet, hogy beavatkozzunk mások belpolitikájába, hogy ennek következményeként elszigetelve találjuk magunkat. Ez a hozzáállás kegyetlen kudarcokhoz vezettek Líbiában és Szíriában.
– Melyek manapság a Franciaországra leselkedő legnagyobb kockázatok? Észak-Korea? Líbia? Algéria?
– A terror egyensúlya egy klasszikus geopolitikai terminológia. Észak-Koreával visszatértünk egy klasszikus elrettentési retorikához. Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt ezzel az országgal. Ez a helyzet leteszteli a valós kínai értékrendszert. Amennyiben kizárólag a regionális érdekekeit tartja szem előtt, nem nőt fel a feladathoz.
Franciaország számára a legfontosabb a szomszédságpolitika: Afrikában, a Magreb-térségben és a Közel-Keleten. A szíriai és iraki helyzet egyre inkább politikai megoldásokat kíván, még akkor is, ha végig kell harcolnunk ezeket a küldetéseinket. Meg kell nyernünk a békét. Ez legalább akkora kihívás, mint a dzsihadizmus felett aratott katonai győzelem. Amennyiben nem sikerül politikai megoldásokat találnunk az érintett térségben, akkor megteremtjük a feltételeket a terrorizmus folyamatos újjáéledéséhez. Fel kell oldanunk a síita és a szunnita világ közötti ellentétet, a muszlim világ ezen polgárháborúját, amely a mi társadalmainkba is exportálódig és táplálja a terrorizmust. De a jövőnk túlmutat a szomszédságunkon, Afrikán és Ázsián keresztül egészen Latin-Amerikáig.
– Kamel Daoud könyvében a Nyugat képmutatásáról ír, amely harcot hirdet a terrorizmus ellen, ugyanakkor sajátos kapcsoltot tart fenn Szaud-Arábiával, amint fogalmaz: „egy sikeres D’aesh-sel”. Meg fogja változtatni kapcsolatainkat a Királysággal?
– Nagy tisztelője vagyok Kamel Daoud-nak, aki egy bátor és nagyszerű író, aki egy sajátos vízióval rendelkezik, de nem osztom teljes mértékben nézeteit, miszerint Szaúd-Arábia „egy sikeres „D’aesh” lenne. Ez az ország azért jóval összetettebb annál. Másrészről való igaz, hogy nem folytathatunk olyan politikát, amely nincs összhangban a terrorizmus elleni küzdelmünk fő célkitűzésivel. Az öböl-országok mindegyikével egy extrém közvetlen viszonyt alakítottam ki. Az Egyesült Arab Emirátusokkal, Szaúd-Arábiával és Katarral folytatott egyeztetéseim során, mindig kitérak a terrorizmus finanszírozásának kérdéskörére. Katar és Szaúd-Arábia valóban támogattak egyes csoportokat, amelyek – bár nem azonosak – valóban hozzájárultak a terrorizmushoz. Külpolitikánk elsődleges célja a biztonságunk szavatolása kell, hogy legyen. Nem lehet olyan gazdaságdiplomáciát vagy külkapcsolatot folytatni, amely negligálja a biztonságunkat. Ez többek között a líbiai elkötelezettségem meghatározó alapvetése is. Mindenek előtt, vissza kell állítanunk a politikai stabilitást, szem előtt tartva, hogy Líbia megtalálja az egyensúlyt az egyes törzsek között, illetve azt, hogy ennek az országnak nincsenek demokratikus hagyományai.
– Az amerikaiakhoz intézett beszédében – amelyet Donald Trump párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatos döntése után mondott – egy kanadai újságíró úgy nyilatkozott, hogy „átvéve Justin Trudeau miniszterelnök helyét, Ön kívánja eljátszani a legvagányabb srác szerepét a nemzetközi porondon”. Igaz ez?
– A nemzetközi színpadon nincsenek igazán „cool” dolgok.
– Mire gondol?
– Többek között én vagyok az, akinek kéthetente Erdogánnal kell beszélnie.
– Csak úgy, mint Trump-pal, vagy Putyinnal?
– Én mindenkivel beszélek. Közvetlenül és őszintén, még akkor is, amikor az a szokás járta, hogy ne beszéljünk a kellemetlen témákról. Első körben személyesen, majd a nyilvánosság elött. Először is megpróbálom beazonosítani az abszolút nézetkülönbségeket, majd a közös pontokat, s végül azokat a módokat, amelyek segítenek a közös álláspont kialakításában. Ukrajna kapcsán van egy abszolút nézeteltérésünk Vlagyimir Putyinnal. Tettem a dolgom. Franciaország nem nyújt neki semmit. Mind ezek ellenére megkezdtünk egy párbeszédet a civil társadalmak, valamint a trianoni-dialógus segítségével, amely mentén haladunk tovább. Bizonyos pontokon egyetértés van közöttünk, például az éghajlat-politika vonatkozásában. Készen áll csatlakozni hozzánk. Szíria kapcsán is történt közeledés. Ebben a témában nem tartom feltételnek Bashar al-Assad elnök elmozdítását, de van két határozott vörös vonal: az egyik a kémiai fegyveretek használatára, a másik a humanitárius egyezségre vonatkozik.
Amennyiben Vlagyimir Putyin készen áll segíteni, hogy előrelépés történjen ezeken a pontokon, akkor közeledhetnek az álláspontok. A kémia fegyverek tekintetében történt már előrelépés. Úgy érzem, hogy a Versailles-i egyeztetésünk óta változott az orosz álláspont. Alapvető startégiám: igazságon és pragmatizmuson alapuló párbeszéd. Meggyőződésem, hogy a biztonság a diplomáciánk alapvető prioritása. Olykor ez pragmatizmust kíván. A realizmus összeegyeztethető az értékeink védelmével.
– Az államok közötti kapcsolatrendszereket egyre jelentősebben befolyásolják a technikai képességek: mesterséges intelligencia, kvantum, stb. A Szilícium-völgy már nagyon messze jár. Hol tart ma Franciaország és Európa?
– A Szilícium-völgyben számos tehetséges kutatóval és vállalattal is jelen vagyunk. Bizonyos szálakat meg kell tartani, míg egyeseket vissza kell húzni. Most folyik az a csata, amely eldönti majd, hogy ki fogja átalakítani az energetikát, az orvostudományt, számos egyéb területtel együtt.
Jelentős mértékű állami- és magánberuházásokra lesz szükség ezen a téren. Végül szükségünk lesz olyan európai stratégiákra, amelyek befektetéseket vonzanak a kutatás, valamint a „start-up”-ok fejlesztése terén, továbbá meghatározzák azon területeket, amelyeket fejleszteni szeretnénk. Ezen aspektusok mentén szeretnénk javaslatokat tenni Európának.
Az elnök élete : « Ha elfelejtesz olvasni, eltévedsz »
– Végezetül néhány személyes kérdés, ha beleegyezik. Megérezte már a hatalom mámorát ?
– Nincs rá időm, hogy hagyjam magamon eluralkodni. Nem felejtem el azokat a körülményeket, amelyek között megválasztottak. Még érzem az elvárások, a harag, a populizmus forróságát a tarkómon (mutatja a nyakszirtjét a szerk.) A két választási forduló között, a La Rotonde után (itt ünnepelték első fordulós sikerét a ford.megj.), újra azt kezdte hangoztatni a sajtó, hogy kapcsolatteremtésre képtelen arrogáns figura vagyok, s hogy Marine Le Pen milyen nagyszerű kampányt csinált végig. Megérkezésem a Wihrlpoolhoz azóta is minden nap előttem van. (Itt tüntettek ellene a gyár bezárása és Lengyelországba költöztetése miatt. A ford. megj.) Tudatában vagyok, hogy honfitársaim megújulást várnak. De nem vagyok balek, azt is tudom, hogy sok ember csak a Nemzeti Frontnak akart gátat emelni a személyemen keresztül. Számukra egy utolsó menedéknek látszottam. Hónapok óta együtt élek a nép türelmetlenségével. Újra és újra meg kell szabni az irányt, meg kell magyarázni, merre tartunk és milyen Franciaországot akarunk építeni. Távlatokkal, neveléssel, a módszerek meghatározásával. Alapvető változásokat kell végrehajtanom, nem hátrálhatok meg. És a franciák újra el fogják hinni a politikai beszédeket, ha megmutatkoznak az eredmények.
– Van még ideje olvasni ?
– Nyáron elolvastam Kamel Daoud Zabor, avagy a Zsoltárok című regényét. (Az iszlám is átvette a Koránba Dávid Zsoltárok könyvét ford.megj.) Nagyon szerettem. A halálhoz, az íráshoz való viszonyát. Továbbra is olvasok filozófiai műveket. Minden nap olvasok, főként este és éjjel. Ha elfelejtünk olvasni, elvesztünk. Elveszítjük az irányt, kapcsolatunkat az örökbecsű dolgokkal.
– El lehet fogadni egy olyan francia köztársasági elnököt, aki nem szereti a könyveket ?
– Az a fajta heroizmus, amelyről beszéltem, hazánkban nagy mértékben az irodalmon alapszik. Elfogadom az effajta transzcendencia szerepét abban, hogy a demokratizálódás folyamata a mai napig nem zárult le Franciaországban. XIV. Lajos, akire ön hivatkozik, az adókra, a hadseregre és közigazgatásra építette királyságát. De a képzelete sokkal meghatározóbb volt számára, mint pénzügyi tisztviselőinek tanácsa. Franciaország, ez a különös egyveleg, amiről az előbb beszéltem, egy közös nyelven és közös képzeleten alapszik. És én ezen értékek letéteményesének érzem magam.
– Három éve adta első interjúját a Le Point számára, mielőtt miniszter lett. Elég hamar eltelt ez a három év, nem ?
– Hamar eltelt, de a világ is egyre jobban felgyorsul körülöttünk. Miért kívánnák, hogy a politika világának más ritmusa, más norma-és szokásrendszere legyen, mint a világ egyéb részeinek? Éppen mert minden felgyorsult, itt az ideje fölvenni a tempót. Franciaország mindig csak akkor volt nagy, amikor elhatározta, hogy megelőzi a többieket. Nagy kihívás, hogy túllépjünk a belső háborúskodáson. Össze fogunk omlani, ha befelé fordulunk s csak a mi kicsinyes szempontjainkra leszünk figyelemmel. Akkor leszünk naggyá, ha kifelé tekintünk. Létezik egy La Fayette és egy Pétain féle Franciaország, és a sorsunk most a vállalkozószellemünktől függ (szószerint : hódító szellemünktől, esprit de conquête Ford. megj.). Választani kell.
– « Amit leggyakrabban felrónak neked, hogy művelned, fejlesztened kell, az te magad vagy » – írta Cocteau. Mit fog ön fejleszteni a következő öt esztendőben ?
– Legfőképpen Franciaországot kell fejleszteni. Hazánk, Franciaország harcias szellemű, néha egész csodálatosan heroikus ország, amely kedveli a vitatkozást és a kritikát is. Olyan ország, amely sokkal kevésbé változik magától, mint heveny görcsök hatására. Olyan ország, amely csak akkor fogadja el a változásokat, amikor szemtől szemben megmagyarázzuk lakóinak, mit akarunk csinálni. Olyan ország, amely kedveli a hencegést, ugyanakkor tekintettel kell lenni az érzékenységére. Ha azt mondjuk, « Tehetséges vagy, minden jó lesz, csak négy-öt évig tartanak az erőfeszítések», akkor az nem fog menni. Ha el akarjuk hitetni az ország népével, hogy semmit sem kell változtatni, s hogy minden magától megoldódik, akkor hazudunk nekik, s ezt ők is tudják. Tehát követelményt kell támasztanunk, és minden nap többet és többet meghódítani abból az új emberi világból, amelyet célul tűztünk ki magunk elé. Ebben az alapjában megváltozott világrendben Franciaországnak minden képessége megvan arra, hogy sikert érjen el, egyetlen módon : erősebbnek kell lennünk és csökkentenünk kell a társadalmi egyenlőtlenségeket.
forrás: hirado.hu / Le Point
The post Macron: A Nyugat válságának idejét éljük appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
