London is szankciós görcsben

Szankciókat vezetett be a Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz orosz olaj- és gázipari óriásvállalatok ellen pénteken a brit kormány.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint Nagy-Britannia az ukrajnai háború kezdete óta most először alkalmaz szankcióintézkedéseket közvetlenül a két orosz céggel szemben.

London az Egyesült Államokkal összehangoltan dolgozta ki az új szankciókat.

A brit külügyi tárca szerint a Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz naponta összesen egymillió hordó nyersolajat termel, és ennek piaci értéke a jelenlegi árfolyamon évente hozzávetőleg 23 milliárd dollár.

A két cég nyeresége az ukrajnai háború költségeihez is hozzájárul – hangsúlyozza ismertetésében a brit külügyminisztérium.

Hírdetés

A tájékoztatás szerint a pénteken bejelentett szankciók célja e jövedelemforrás elapasztása. A nyersolajexportból származó jövedelem létfontosságú az orosz hadigazdaság számára; 2023-ban például az orosz költségvetés bevételeinek hozzávetőleg a negyede származott ebből a forrásból – áll a londoni külügyi tárca közleményében.

A minisztérium szerint a két orosz óriáscég elleni szankciók várhatóan jelentős mértékben korlátozzák Oroszország képességét arra, hogy bevételekhez jusson az energiahordozók értékesítéséből.

A londoni külügyi tárca szerint Nagy-Britannia folytatja az orosz „árnyékflotta” – vagyis az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett nemzetközi szankciókat kikerülve nyersanyagokat szállító orosz hajók – mozgását akadályozó fellépését is.

London eddig 93 ilyen hajó ellen foganatosított szankcióintézkedéseket, és csak a múlt hónapban egyszerre húsz hajó esetében rendelt el korlátozásokat. Ezek a hajók tavaly 4 millió hordó orosz olajat szállítottak – áll a külügyminisztérium pénteki tájékoztatásában.

A Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz ellen bejelentett szankciólépések között vagyoneszközök zárolása és szállítási tilalom szerepel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »