Ma ismét királyt koronáznak Pozsonyban

Ma ismét királyt koronáznak Pozsonyban

Péntektől vasárnapig a szlovák főváros koronázási hagyományaira emlékeznek.

Ennek a része a szombat délutáni látávnyosnak ígérkező felvonulás is, amely a pozsonyi várból indul 13 órakor és végcélja az óvárosi főtér.

A mostani rendezvény apropója, hogy 450 éve – 1572. szeptember 26-án – koronázták meg (még apja életében!) II. Habsburg Rudolfot magyar királlyá.

Hírdetés

A felvonulás keretében átadják a Szlovák Nemzeti Bank aranyérmét, amelyet a 450. évforduló alkalmából vertek. Az érmek ládáját megkapja a koraeste rendezendő lovagi torna győztese is, amelyben négy lovag – egy-egy a V4 országok képviseletében – vesz részt.

A részletek iránt érdeklődőket több nyelvű tájékoztatók segítik.  Az idén a szlovák, a magyar, a német, az angol mellett már ukrán nyelv is szerepel.

A különböző kulturális rendezvényeken 250 szlovákiai és külföldi (elsősorban cseh és magyarországi) művész lép fel.

Úgy tűnik, megkövetik Mária Teréziát is – akinek szobrát a cseh légiósok 1919-ben lerombolták – és több pannón és egyéb módon felelevenítik jótéteményeit, amelyeknek köszönhetően Pozsony addig nem látott gazdasági és szellemi fellendülésnek indult. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »