A nem francia országos lapok közül is a legtöbb címoldalon hirdette az eredményt.
Berlin mellett szemeit az eddig Párizsra vető hazai balliberális sajtóvilág az őket lesújtó hírre megkukulni látszott: a Népszava hétfői száma egyetlen szóval nem tett róla említést, míg a Népszabadság kis hírt közölt a gall politikai földrengésről.
Ami a „sokkoló” eredményt illeti, Marine Le Pen erről vasárnap az eredmények ismeretében így nyilatkozott: „Ez a szavazás igazolja azt, amit a korábbi felmérések mutattak, de a hivatalos megfigyelők nem akartak bevallani: a nemzeti mozgalom most már minden kétség nélkül Franciaország első pártja, noha, ne feledjük, alig van képviselve a parlamentben.” Pontosabban két képviselőjük van az ötszázhetvenhétből. Amihez csak azt érdemes hozzátenni, hogy a francia választási rendszer nem populista, nem fasiszta, nem autokrata, hanem olyan, amely a most vasárnapi második forduló után a várhatóan ismét elsőnek befutó szélsőséges, antiszemita és a sajtóban olvasható egyéb jelzővel ellátott Nemzeti Front regionális hadállásait fogja segíteni.
.jpg)
S mint azt Jean-Yves Camus, Franciaország bárpult alatt is a fasizmus rémét látó Ungváry Rudolfja most már elismeri, Marine Le Pen valóban lehet Franciaország elnöke.
A balliberális sajtó hétfői „nem tudjuk, tehát nincs” álláspontját már tegnapra elfújta a valódi rettegés szele.
Az előző napi hallgatásáért bűnbánóan vezeklő Népszava címoldalán ordította: „Franciaországban győzött a szélsőjobb”. A Népszabadság kis hír helyett már fél oldal terjedelemben hirdette: „Marine, úton az Élysée felé”. (Az Élysée a francia elnöki palota.) A cikket a választás utáni diadalmámorban úszó Le Pen lány fotója illusztrálja ezzel a felirattal: „Marine Le Pen. Hárompólusúvá tette a francia politikai életet.” A Klubrádió külföldi lapszemléje – szintén tegnap – ezzel a végítéletre előleget vevő címmel jelent meg: „A szélsőjobb irányítja Európát”.
Az uralkodó elit határainkon túli lapjai is óriási veszélyt látnak. Kényszeredetten ismételve az ördögűzőnek szánt, de mára már fogatlanná vált „populizmus” és „populista” szavakat, riadtan leltározzák a „szélsőség” rohamos útját a hatalom megragadása felé Dániában, Svédországban, Hollandiában, Ausztriában és Svájcban, míg dühvel konstatálják annak hatalomra kerültét Magyarországon és Lengyelországban (tegnapi Guardian és Süddeutsche Zeitung).
Nem értik, hogy Európa népe egyre inkább felismeri a migránsok okozta vészhelyzetet: vagy megválasztják a leszélsőségezett, lepopulistázott pártokat országaik élére, vagy vége lesz Európának. És ott, ahol a víznek árja az úr, mind többen értik meg azt is, hogy Európa sorsa és léte sokkal fontosabb az Európai Uniónál, és annak havi húszezer eurónál jóval nagyobb adófizetői pénzt bezsebelő, a nép akaratával ellentétes döntéseket hozó vezetőinél.
Mind többen értik ezt meg olyan monarchiákban is, mint az Egyesült Királyság, ahol ma már többen szándékoznak 2017-ben az unióból való kilépésre szavazni, mint a bent maradásra. Megértették ezt a Dán Királyságban is, ahol a napokban a nép referendumon utasította el a még szorosabb integrációt az unióval. Vagy Svájcban, ahol a hét végén Didier Burkhalter svájci külügyminiszter jelentette ki, országa készen áll arra, hogy semmisnek nyilvánítsa az EU-val kötött kereskedelmi és utazási szerződéseket egy új törvény révén, amely plafont szabna a bevándorlásnak, ha Brüsszel nem tudja megállítani a Svájcba áramló migránshullámot.
Európában mind nagyobb körű és mind elsöprőbb erejű az eddig megdönthetetlennek hitt establishment elleni lázadás. Egy olyan elitről és busásan fizetett hangszóróiról van szó, amelyek évtizedeken át neveztek szélsőségesnek bárkit, aki nem tetszett nekik: a lengyel Kaczynski testvérpárt, a magyar miniszterelnököt, a kerítésnek és az általa teremtett nyugalomnak örvendő és ezt az érzést Európának is átadni akaró Ásotthalom polgármesterét, valamint az Iszlám Állam, valamint más, nem egyszer a Nyugat, valamint stratégiai szövetségesei által életre hívott terrorszervezeteinek tagjait. Miközben nem nevezik szélsőségeseknek még olyan államok kormányait sem, amelyek milliók haláláért, földjükről, hazájukból menekülni kényszerülőkért, más népek megszállásáért, megtizedeléséért, vagy a vallási szabályok megsértőinek nyilvános lefejezéséért felelősek. Vagy Donald Trumpot, aki republikánus színekben akár a szuperhatalom elnöke lehet, pedig hétfőn „szélsőségesen” kijelentette: az Egyesült Államoknak egyetlen muzulmánt nem szabad beengednie az országba.
És már kávézaccból sem kell jósoltatnia annak, aki tudni akarja, mi lesz az „értékek” (értsd: a hatalmi, piaci és anyagi előnyök legsunyibb érvényesítéséért mindenre kész) Európai Unió-jának sorsa nem hosszú, de már középtávon. Látványos összeomlás lesz: Nagy-Britannia ki fog lépni az unióból. Marine Le Pen ugyan nem mondta, de ő is kilép majd. Az a liberális pedig, aki korábban mímelt, de ma már valóban létező halálfélelmében is azt hiszi, Marine Le Pennél már nincs „szélsőségesebb”, jobb, ha szemét nem Calais-ra veti (ahol Marine a főként sötét bőrűek lakta „dzsungelt” garantáltan el fogja takarítani a vasárnapi választások eredményeként). Hanem jóval délebbre, Provence-ra és az ottani térségre, ahol a Le Pen lánynál jóval keményebb (konzervatívabb) nézeteket valló, globalizmusellenesebb Le Pen unoka, a bájos, huszonhat éves Marion Maréchal-Le Pen még unokanővérénél is nagyobb arányban győzött és fog győzni a második fordulóban.
De Sarkozyt sem érdemes szem elől téveszteni, aki sorra lopdossa el a két Le Pen lány témáit anélkül, hogy a szélsőséges jelzőt az ő nyakába varrnák. Lehet, hogy ez lett és lesz a veszte: az establishmenttől jövő „szélsőséges” és populista jelző ma a hatékony válságkezelés védjegye.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
