Remélhetőleg a jó idő most már tartós lesz, s ez a kisebb gyerekeknek is jó, hiszen kinyílik a természet ezer csodájával, a zárt teret felváltja a napfényes kinti világ sok-sok lehetőségével és veszélyével is, elsősorban az autós közlekedés miatt.
Édesanyám és testvérei gyerekkorukban a két hónap szünidőt mindig a nagyszüleiknél töltötték, Gömörben. Szabadon jöttek-mentek a községben, pedig a portájuk előtt húzódott a falun átvezető legfontosabb aszfaltos út, azonban az ötvenes években naponta alig haladt át gépjármű rajta. Lovas kocsi annál több. A városi, pozsonyi gyerek számára pedig attrakció volt, amikor este a hazatérő tehéncsorda végigvonult az utcán, nagy lepényeket hagyva maga után. Érdekes volt nézni, mesélte anyám, hogy minden tehén szépen megállt saját „portájának” a kapuja előtt, ahol már általában várta valamelyik családtag, s kinyitotta a kaput.
Jó időben rengeteg lehetősége volt az iskoláskorú, kisebb gyerekeknek is, hogy önfeledten játsszanak, vagy csak úgy „beszélgessenek” csoportokba verődve akár. Egy-egy nagy eső után pedig „gátaltak”. A dombról lefolyó esővíznek készítettek akadályokat, s úsztatták rajta a hamar átázó papírhajókat. Anyám „csak” kacsákat, tyúkokat etetett a baromfiudvaron (az is jó móka volt), apám még őrzött kecskét, s mint mondta, sokan legeltettek libát, tavasszal a patakpart friss füvén, később a tarlókon. S közben ment a játék. A fiúk önfeledten fociztak, golyóztak, a lányok virágot szedtek, játszottak. Hogy mit? Erre apám, anyám már nem emlékezett. Mindezt csak azért írom le, mintegy bevezetőképpen, mert mondókákat keresgélve a minap Gágyor József néprajzi gyűjtő, pedagógus számos könyve közül az egyik, a Kislibáim, gyertek haza! című könyvét emeltem le a polcról, amely a Madách-Posonium gondozásában jelent meg még 1999-ben, tehát 25 éve.
Ez a kötet tulajdonképpen a Megy a gyűrű vándorútra című kétkötetes gyermekjáték-gyűjteményem folytatása”,
írja, s megtudhatjuk azt is, hogy a néprajzi gyűjtő kutatási területe elsősorban Galánta környékére fókuszál, de időnként „kitekint” a Csallóközre is. A szóban forgó könyv anyagának gyűjtése pedig az 1967–1976 közti időkeretben történt. Ha az ember fellapozza a könyvet, beleolvas, vagy elmerül benne (mert jellegénél fogva folyamatos olvasásra nem alkalmas), elcsodálkozik egyrészt azon, hogy mi mindenre kiterjedt a gyűjtő figyelme, milyen „témákat” csoportosít, rendszerez, milyen „apróságokra” figyel fel, s nemcsak a régmúlt érdekli, hanem az adott időszakban megjelent, gyermekek által kreált újabb „anyag” is. Sok példa van erre a kötetben, álljon itt csak egy, a Találós kérdések alcím alatt meglelhetők közül:
Itt van USA, itt meg Kanada. Ha itt középen lezuhan a repülő, hova temetik el a túlélőket? (A túlélőket nem temetik el.)”.
Szép példája a „tetten ért” nyelvjárásnak egy másik gyermek találós kérdés:
– Te tudó magyarul? – Tudok. – Írni is tudó magyarul? – Tudok. – Akkor mondd meg, hogyan mondják helyesen magyarul: nyugaton vagy nyugoton kel a nap? (Se nem nyugaton, se nem nyugoton, mert a nap keleten kel.)”.
(…) az egyes nyelvjárási alakok jelentésmagyarázatára, a köznyelvitől eltérő szókincs szövegkörnyezetben való bemutatására a Szójegyzékben kerítek sort”,
írja. Maga is megjegyzi, hogy gyűjteménye mindenekelőtt leíró jellegű, adatfeltáró munka”. Azt is „bevallja” Gágyor József, amire az ember a könyv olvasásakor rögtön rájön maga is:
Bevallom, a gyűjtésben örömömet leltem, a gyűjtőmunka lélekben engem is gazdagított.”
Az Ipolynyéken született, élete során Tallóson, Diószegen, Hidaskürtön oktató pedagógus, néprajzi gyűjtő és helytörténész érdeklődésével és szorgalmas gyűjtőmunkájával olyan értéket mentett, amely mindannyiunk önismeretének forrása lehet egy bizonyos témakörben, hisz a szóban forgó könyvben is a gyermeki (és felnőtt) élet szinte minden területére kitér úgy, hogy témakörök szerint is csoportosítja az anyagot. Elég, ha találomra belelapozunk a tartalomjegyzékbe: Egyszemélyes dalok és mondókák – A naphoz, Az esőhöz stb., (…) Iskolai csúfolók, Köszönések, Tanítórigmusok, Madárnyelv, Fogócskák stb. A két éve elhunyt Gágyor József maradandót alkotott, gyerekeknek, felnőtteknek, pedagógusoknak szóló anyagot. Könyve végén így ír:
Köszönetet mondok újabb adatközlőimnek is, akik »életük egy-egy darabját« adták ebbe a gyűjteménybe. Meggyőződésem szerint egyúttal ahhoz is hozzájárultak, hogy a napjainkra olyannyira jellemző elidegenedést, magányosságot ezekkel a játékokkal – a játékok melegével, közösségformáló, társakat összehozó erejével – legalább részben ellensúlyozzák. Ehhez persze az kell, hogy a játékok kilépjenek a könyv lapjai közül, életre keljenek. (…) Elkóborolt »kislibáink« egyszer talán meghallják hívó szavunkat, s visszatérnek az anyanyelv varázslatosan gyönyörű mennyboltja alá.”
S itt most hadd utaljak vissza írásom elejére. A mai gyermek is ugyanúgy örül a jó időnek, a kinti szabad létnek, a természet közelségének, de vajon a gyerekek kis társadalmai hogyan működnek, mi köré szerveződnek? Egy biztos: a könyvben közreadott értékeket ma már nehezen lehetne „összegereblyézni”.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
