Nagyborosnyó önkormányzata idén három pályázatot nyújtott be Kovászna Megye Tanácsához. A cófalvi kultúrotthon tetőszerkezetének javítása befejeződött, a pályázati elszámolás megtörtént. A lécfalvi iskola tetőszerkezetének javítása szintén befejeződött, jelenleg a pályázati elszámolás zajlik.
Az említett munkálatok mellett a nagyborosnyói orvosi rendelő felújítása folyamatban van, a lécfalvi iskolában haladt a több éve fennálló vízhiány megoldása, és a rossz állapotú kerítés javítása is napirenden van. A közvilágítás és a mezei utak karbantartása az önkormányzat saját költségvetéséből történik. Kisborosnyón a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal közösen egy hosszú évek óta fennálló probléma rendezéseként 110 méteres kutat fúrtak.
A közösségi életben folyamatos az együttműködés a testvértelepülésekkel: október derekán Nagyrada küldöttsége látogatott el Cófalvára, Nagyborosnyó pedig Tolnanémedi testvértelepülés delegációját fogadja. Feldobolyban idén, több év kihagyás után, ismét megszervezték a Szilva Napját. Lécfalván október 11-én hagyományőrző szüreti bál és felvonulás volt, Nagyborosnyón és Lécfalván pedig októberben megszervezésre került az idősek látogatása.
A községközpontban Magyarország kormánya közel 40 millió forintos támogatásából felújítják a református templomot. A munkálatok elsődleges célja a nedvesedési gondok megszüntetése: csapadékos időben salétrom üt ki a templom falán. A műszaki beavatkozások során belső munkák is várhatók: a falak vakolása és festése, valamint a padló cseréje.
A templomfelújítás mellett a közeljövőben más fejlesztésekre is sor kerül. A magyar állam és az Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával a kultúrházban színpad épül, az önkormányzat épületében a vízbekötés és belső kommunikációs rendszer kialakítása mellett új bútorzatot szereznek be, továbbá egy játszótér is létesül – tudtuk meg Kanyó Antal polgármestertől.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


